Budapest, 1976. (14. évfolyam)

2. szám február - Granasztói Pál: Egykori külvárosok

is létezik, s ma sem lehet könynyen megtalálni. Itt már láthattam tolatást, forgalmat is. Kis gőzmozdonyok nagy igyekezettel toltak, löktek tehervagonokat. Boldogan néztem, főként azért, mert ezt fölfedezhettem. Egy zárt és csaknem rejtélyes vasúti világot odakint, mégis a városban, telepekkel, házakkal körülvéve. Mert járkáltam körülötte is. S itt fedeztem fel első Ízben, mint később Újpesten, olyan utcákat — fasorosakat, szegényes házakkal, olykor egyegy nagyobb bérházzal —, amiknek varázsát, masem tudom megfejteni. Bár Kassák műveinek hatása később hozzájárult, bizonyos, hogy már korábban, kamaszkoromban éreztem. Nyomottság, álomszerűség, mégis valami nyugalom, mondhatni elvarázsoltság. Csúnya házak, nyomorúságos életek közepette. Később nemegyszer csakugyan álmodtam is ilyenekről. Ki igazodik el ebben? Talán már akkor taszított a Belváros — a zajával, forgalmával, a beszorított, megrendszabályozó, cicomás és álságos életével? Kőbányára is hamarosan kimentem, ugyancsak az 53-as barna villamoson. Persze, mint minden esetben, itt is a végállomásig. A végállomások akkoriban a villamosok miatt érdekeltek — volt hurokvágányú, mint a Hűvösvölgyben, az Újpesti hídnál, de többségük olyan volt, hogy a motoros kocsi otthagyta a pótkocsit, az előző otthagyott pótkocsit kapcsolták hozzá, s úgy fordult vissza. Ez számomra izgalmas tolatásokkal, le- és rákapcsolásokkal történt. De már akkor érdekelt, hogy hol a város vége, mert a végállomások nagyjából ezt jelezték. Ösztönösen talán kitapogatni akartam a város határait, méreteit. És ezt — a méreteket — itt Kőbányán annál inkább érzékelhettem, mert az 53-as a város túlsó, már megismert végéből járt idáig, át a belső városon, és így szinte átmérőszerűen mérhettem fel, meddig tart ott is, itt is a város. A Rákóczi út után, ahol gyakran összetorlódva közel tízféle viszonylatú villamos járt, persze sűrűn, az 53-as az akkori Köztemető, később Fiumei, ma Mező Imre úton, majd a széles, gyárakkal övezett Kőbányai úton baktatott kifelé, szintben keresztezve a később fölemelt vasúti pályát, ahol a sorompónál sokat várakozott. Olyasféle külvárosba ért, amilyen Újpest vagy az Angyalföld is volt. Fasoros utcák, szegényes, földszintes házak. Azt észrevettem, hogy a 14 templom — Lechner Ödön szép alkotása — dús liget közepette áll, mást nem, s a templom mint építészeti mű akkor nem hatott rám, inkább furcsának véltem. Persze, megkerestem a térképekről már ismert „Kőbánya alsó" és „Kőbánya felső" nevű vasúti állomásokat, de itt különösebb élmény nem ért, legfeljebb az, hogy most valóságként, térbelileg is elhelyezhettem a tudatomban. Az új Köztemetőig — amely még távolabb volt, oda sárga villamos vitt, korábban, mint olvastam, gőzvontatású közúti vasút — nem kívánkoztam kimenni, valami végtelenség érzeteként élt bennem térben és időben egyaránt. Mindenképpen érzékeltem azonban Kőbánya különállását, akár Óbudáét is, hiszen vasúti pályák, mezők választották el a belső városrészektől. S az öszszekötöttségét is a Belvárossal, mert vissza a 26-os sárga villamossal jöttem, mely más, még izgalmasabb útvonalon — a vasút alatt átbújva a Salgótarjáni úton, majd a Fiumei út menti hatalmas, titokzatos villamosremiz belsején átkelve — a Baross utcán jött be a Belvárosba, egészen a közelünkig. Később támadt más, érzékletesebb képem Kőbányáról. Katona koromban a Róbert Károly körúton levő akkori Vilmos laktanyából többször lovagoltunk ki az ún. rákosi rétekre gyakorlatozni. Hosszú út volt, lépésben haladva odáig — át az Angyalföld ugyanolyan fasoros, csendes utcáin, mint amilyeneket már korábban megismertem, majd a ma Nagy Lajos király útjának nevezett akkori Hajcsár úton. Ez utóbbi széles, üres, poros út volt, csaknem országútszerű, az egykori Zugló szélén, imitt-amott kis házakkal, nagyobbrészt üres telkekkel övezve. így jutottunk el a Kerepesi utat keresztezve a rákosi rétekig. S innen — hatalmas, szabad mezőről — feltárult Kőbánya mint gyárnegyed. Hatalmas gyárak bonyodalmas sziluettje látszott, köztük a sörgyáré — kémények, furcsa tornyok, más felmagasió építmények egyvelege. Talán először ért az az élmény, hogy üzemek, gyártelepek emígy együtt szépek is lehetnek, mindenesetre valami különös mozgalmasságuk van kívülről látva, akár a középkori városoknak. Útrakeltem még e korábbi kamaszodó éveimben Erzsébetfalva, a mai Pesterzsébet felé is. Utazásom fő célja az volt, hogy végre lássam közelről az összekötő vasúti hidat, amit a gyer-Siklós Péter felvételei A vágóhídi remiz