Budapest, 1976. (14. évfolyam)

10. szám október - Gábor Eszter: Fővárosi kislakásépítési akció 1897-1942 között II.

és Kossuth is jelen volt, 1895-ben, az akkori Honvédelmi Minisztérium építésekor, le­bontották.) Az új pár a Krisztina körút 57. számú Áldásy ház egyik részét foglalta el. Clark házassága első évében fejezte be az Alagút építését. Ugyanakkor a szomszéd telken épülő, romantikus stílusú Karácsonyi palotá­nak az épületgépészeti munkáit irányította. Az épület belseje igen korszerű és pompás volt; a szemtanúk nagy elismeréssel beszél­tek tökéletes színházterméről. A későbbiekben Clark még több műszaki feladatot és a közéletben képviselőséget is vállalt. Közben igen boldog családi életet éltek Áldásy Máriával. Három gyermekük zületett. A népes Áldásy családdal együtt A télikert Falikút az Áldásy ház udvarán Később is Budán lakott, a Budav László út és a Rózsahegy utca sarkán álló Áldásy­házban. Passuth László írónk még látta ebben a lakásban Clark különleges, angol rendszerű kályháit és a ház tetején kis fa­építménybe szerelt teleszkópját, ame­lyen a Lánchídig láthatott. Ezt a faalkot­mányt a második világháború kitörésekor szerelték le, mert tűzveszélyes volt. Clark többször is járt Széchenyinél Döb­lingben; az utolsó látogatók egyike is ő volt. . . Már negyvenharmadik évében járt, ami­kor házigazdájának, Áldásy városkapitány­nak a leányába beleszeretett, és még ugyan­abban az esztendőben, 1855-ben feleségül is vette Áldásy Máriát. Esküvőjükön alig fért be a sok jóbarát a Dísz tér sarkán álió evan­gélikus templomna. Clark tanújaként az anyakönyvben Tasner Antal, Széchenyi barátja és titkára szerepel. (E templomot, amelynek felavatásán 1847-ben Széchenyi Az Aldisy ház ma: Színháztudományi Intézet A lebontott Karácsonyi palota közép-rizalitja laktak, s már a tágas ház sem bizonyult elegendőnek. Apósa Clarkéknak adta a Koronaőr (ma Kosciuszko Tádé) utcáig felhúzódó hatalmas kert felső részét, hogy ott családi házat építsenek. Ám mielőtt az új otthonba beköltözhettek volna, Clark Ádám 1866-ban — éppen száz­tíz évvel ezelőtt — tüdővészben meghalt. Áldásyék vízivárosi családi sírboltjában he­lyezték nyugalomra. (A temető megszünte­tésekor tetemét a Kerepesi úti temetőbe vit­ték át.) A temetést megelőző napon a Lánc­híd- és az Alagút közötti — ma róla elneve­zett — téren nemzeti gyászünnepséget tar­tottak, amelyről a sajtó is beszámolt. „Ma­gyar nyelvű beszédben" búcsúztatták el és méltatták alkotásait. A térre, úgy tervezték, felállítják majd a szobrát — de ez a kezde­ményezés nem valósult meg. Családjából fiának, Clark Simonnak a leányági leszármazottai élnek, ők szolgáltat­tak adatokat a családi hagyományok gazdag tárából. Ők őrzik a Clark Ádámról és felesé­géről készült festményeket, Clark gyertya­tartóit és egy megmaradt szekrényét is. Fényképe, útlevele és körzőkészlete Nagy­cenken, a Széchenyi Emlékmúzeumban van A Koronaőr utcai háznak még a nyomait is elpusztította a második világháború. A romantikus Karácsonyi palotát, Pan József művészi alkotását 1938-ban bontották le. Birodalmi német iskolát terveztek a helyé­re. Felépítésére azonban már nem került sor. Ma a KGMTI épülete áll a telken. Az Áldásyak átépítették házukat. A föld­szinti ablakokra szépvonalú, copf stílusú rácsok kerültek. Az U alakú épület hátsó falait összekötötték, így körül lehet menni az épületben. Végül egy emeletet építettek rá, s ott télikertet, könyvtárat alakítottak ki. 1944-ben a ház gazdája Áldásy József volt. Vele a név is kihalt. Ma az épület földszintjén hivatalok van­nak. Emeletét 1954 augusztusában a Szín­háztörténeti Múzeum kapta meg. A kiállítá­sok a Bajor Gizi Múzeumban vannak; itt a Színháztudományi Intézet gyűjtő és tudo­mányos munkája folyik. Az épületen Clark Ádám emlékét semmi sem hirdeti. A kertből, ahol egykor az Áldásy és Clark gyerekek hancúroztak, most is vidám zsivaj hallatszik: óvodai játszótér lett belőle. 37

Next

/
Oldalképek
Tartalom