Budapest, 1976. (14. évfolyam)

10. szám október - Kónya József: Mentők

Lipp Tamás Lépésváltás Újpalotán Egy új lakótelep olyan, mint az olvasztótégely. Nagyon sokfelől érkeznek a lakók, megannyi szokásrendszerrel, eltérő életvitellel. S bekerülnek egy nagy ház panelfalai közé, egyforma méretű lakásokba, pontosan szabályozott ritmusú világba. Hétköznap reggel hattól nyolcig csúcsforgalom a fürdőszobában, délután hatkor vacsora, utána tévézés. Vasárnap késői kelés, délelőtti ebédkészítés, délutáni pihenés, este ismét tévénézés. Aki nem alkalmazkodik a többség időbeosztásához,szélmalomharcot kell vívnia a szomszédból átszűrődő hangokkal, zajokkal. Sok bosszúságot takaríthat meg magának, aki nem sérti meg a telepi élet rendjét. Amikor egy házba beköltöznek a különféle körülmények közül érkező lakók, elkezdődik a lakótelepi normákhoz, az egymáshoz való alkalmazkodásnak a folyamata. Ez könnyebb azoknak, akik bérházból jöttek, s nehezebb azoknak, akik különálló kertes lakásból. Talán azoknak a családoknak a legnehezebb, akik a legmostohább körülmények közül, minden átmenet nélkül kerültek az új lakásba. Egyrészt: a régi, rossz környezetben testileg leromlottak, másrészt: ezeknek a családoknak nem oldódott meg a gondja azzal, hogy új lakásba, rendezett körülmények közé költöztek. Hiszen jónéhányuk erején fölüli anyagi megterhelést vállalt. Nem ritka az olyan család, amelyik eddig negyven-ötven forint lakbért fizetett, az új lakás rezsije pedig ezer forint körül mozog. A megemelkedett költségekhez többnyire hozzá kell még számítani az új bútorvásárlásból származó OTP-törlesztéseket is. A család jövedelme nem változik, kiadásaik viszont megsokszorozódnak, így könnyen fölborulhat a családi háztartás. A kerületi tanács gyámügyi felügyelői sok segélykérvényt tartanak nyilván. A leggyakoribb indok: „nem bírjuk a nagy költségeket". Az újpalotai lakótelepet vizsgáló szociológusok tanulmánya is figyelmeztet: ha a családok túl hirtelen, a közbenső fokozatok átugrásával kerülnek a lakótelepre, ez szükségképpen életformazavarokat okoz." Előkészítő fokozatnak a hagyományos városrészek többemeletes bérházai tekinthetők. Azok a családok, akik bérházból kerültek a lakótelepre, zökkenőmentesen alkalmazkodtak az új viszonyokhoz Megkértem a kerületi tanács lakásosztályának egyik munkatársát, írjon ki a bejelentőkönyvekből húsz olyan családot, akik nagyon rossz körülmények közül érkeztek a lakótelepi komfortba. S végiglátogattam őket. 0. Sándorné, Zsókavár utca 4. Nagyon szőke, nagyon sovány asszony, a konyhában a gázrezsó mellett beszélgetünk, karján a kisfia, egyik Munkás cigarettáról a másikra gyújt. — Ózdról jöttünk a férjemmel, írtam a nagymamának, hogy szeretnénk felköltözni Pestre. Akkor már két gyermekem volt, a harmadikkal voltam viselős. A nagymama végül nem fogadott be, beköltöztünk egy lebontás előtt álló házba. Se ajtó, se ablak nem volt rajta. A férjem a BKV-nál dolgozott, előfordult, hogy két napig nem jött haza. Jött aztán a tanácstól egy papír, hogy azonnal hagyjuk el a lakást. Visszaírtam, hogy sajnos nem tudunk hová menni. Kijöttek a tanácstól, egy hivatalnok, meg két rendőr. A nagymamához akartak visszapakolni bennünket. De a nagymama szobájába két gyerekkel nem mehettünk. így aztán ideiglenesen kaptunk egy üzlethelyiséget. Azt ígérték, hogy fél év múlva kiutalnak egy rendes lakást. A fél évből persze kettő lett... De közben a harmadik gyermek is megszületett, úgyhogy három kisgyerekkel laktunk abban az üzlethelyiségben. A villanyt én szereltettem be. A dolgunkat végezni az udvarba jártunk. A fal salétromos, mocskos és vizes volt, minden bútorunk elrohadt. Onnan egyetlen darabot sem tudtunk idehozni, az új lakásba. — Én ott betegedtem meg, abban a lakásban. Először szívizomgyulladást kaptam, három és fél hétig voltam kórházban. Amikor hazajöttem, megfáztam, tüdőgyulladást kaptam. A kisebbik fiam pedig légcsőasztmával betegedett meg. Ő most is a Szabadsághegyen van, szanatóriumban. Én 1975 márciusálftn újra kórházba kerültem, a tüdőm miatt. Ezért kellett a gyerekeimet intézetbe adni. Ezzel a negyedikkel akkor voltam terhes... Amikor meggyógyultam, visszamentem dolgozni az újpesti textilgyárba. Segédmunkás vagyok, folttisztító. Oda osztanak be, ahol éppen munka van. 1600 forintot kerestem. Csak az a baj, hogy még nem volt meg az egy éves munkaviszonyom, tizenkét nap híja volt, amikor megszültem ezt a gyereket. Koraszülött lett; ha időben szülök, megkaphattam volna az anyaságit. — Amióta ezt a lakást megkaptuk, egy kis rend van az életünkben November 19-én költöztünk be, igaz, már egy éve megvolt a kiutalás, csak nem működött afűtés, ezért nem jöhettünk ide előbb. Pedig akkor talán kevesebb baj szakad a nyakunkba. Ez a lakás nagyon jó, napos, meleg. A terheit azonban nehezen bírjuk. Igaz, költözéskor nem kellett befizetni semmit, a négy gyerekre elengedték. Csakhogy be kellett volna valamivel bútorozni. Ezt a heverőt kéz alatt vettem. Vásároltam egy porszívót, ez fontos, mindenkinek van itt a környéken. És vettem négy széket egy kisasztallal. A férjem most a bőrgyárban dolgozik, 2300—2400 forintot keres. Amikor a lakást kiutalták, felvettünk ötezer forint kölcsönt bútorra. De mert nem tudtunk beköltözni a fűtés miatt, a pénz közben elment. Most azt is törleszteni kell, havonta háromszázat. A lakbér 365 forint, a fűtés 350. Az egész havi rezsink ezer forint körül van. A férjem rendesen dolgozik, nem hiányzik egyetlen napot sem, nem jár kocsmába. Mielőbb szeretnénk venni a gyerekeknek ágyakat, hogy hazahozhassuk őket. Hiába van meg a lakás, amíg nincsenek ágyak, nem engedik el őket az intézetből. . Hosszú út vezet a nyomorúságból az összkomfortba. Az egyik család még az út elején tart, a másik már előrébb. Az egyik lakás még szomorúan sivár és üres, a másikban már szekrénysor, tévégarnitúra, hangulatlámpa, akvárium. A vendéget friss, illatos kávéval kínálják. J. Antal autószerelő, Kőrakás park. — Kispesten laktunk, öten egy 16 négyzetméteres lakásban. A szüleim és mi hárman: a feleségem és afiunk. Egy szoba-konyha, szigetelés semmi, a vjz fölszívódott a plafonig. A 16 négyzetméteren állt két régi ágy, egy gyerekágy, két nagy szekrény, egy négyszemélyes rekamié, egy éjjeliszekrény, egy zeneszekrény, egy szék, két fotel és egy asztal, néhány virág. Nappal még csak lehetett valahogy közlekedni a bútorok között, de éjjel borzalmas volt. A vécé az udvaron volt, ha ki kellett mennie valamelyikünknek csak fél lábon tudta magát kiverekedni a bútorok közül. — Amikor 1973. december 12-én megkaptuk a lakáskiutalást, vettem egy jegyzetfüzetet, s három napig számoltunk a feleségemmel. Fölírtam a kiadásokat, aztán a bevételeket, mindent kiszámoltam fillérre. Mindazt, amit itt a vitrinekben lát, én előre, a zsebpénzembőlvettem meg. Vettünk poharakat, étkészletet, edényeket. Centrifugám, mosógépem, rádióm már volt, más minden hiányzott. Ezresek mentek el. Amikor megkaptuk a lakást, a két gyerekre tekintettel csak 15 ezer forintot kellett befizetnünk. — Hogy milyen érzés volt új lakásba költözni? A feleségem annyira sírt az örömtől, hogy valósággal rosszul lett Képzelheti az én lelkiállapotomat is: amikor bejöttem ide a lakásba, fogtam a kezemben a kiutalást, rá volt írva, hogy egy plusz kettő félszoba. Mondom, itt csak két szoba van. Nem találtam az egyik félszobát, annyira megzavarodtam. . — Ebben a lakásban most minden darab új. Minden, kivétel nélkül. Két ótépé kölcsönt vettünk föl: az egyiket bútorvásárlásra, a másikat egyéb kiadásokra. Az egyiknek 870, a másiknak 970 forint a havi törlesztése. Nem mondom, összébb kell húzni a nadrágszíjat, dehát a kényelmet meg kell fizetni. Ez egy tökéletes lakosztály a régi lakáshoz képest. Egyszer majdcsak letelik az ótépé is, akkor már könnyebb lesz. Ami nehezebb: megtanulni ilyen körülmények között élni. — Mondok rá példát! Mi december elején költöztünk. A fölöttem lakó beáztatott (előveszi az előjegyzési naptárát, abból sorolja), először karácsony és újév között. Aztán január 17-én, 31-én, február 3-án. Márciusban is eláztunk, 9-én. 20-án, 24-én. Ápriu