Budapest, 1976. (14. évfolyam)

10. szám október - Kónya József: Mentők

14 lisban festettem. Április 4-én lettünk kész a festéssel. Másnap, április 5-én úgy beáztatott a szomszéd, hogy mindhárom szoba tocsogott. Május elsején újból kifestettünk. Május 12-én beáztunk: a három szoba, a gyerekek, a heverő, a dunyha, a paplan, a szőnyegpadló. A benti szobából hat vödör vizet vittem ki. Lehívtam a szomszédot, itt állt a feleségével, láthatta, hogy éjjel fél kettőig hordtam a vizet. Azt mondta a szomszéd: hát igen, nagyon sajnálom, majd fölmegyek és elzárom a csapot. Nem vette észre, hogy nyitva maradt! Sajnos, a mi korosztályunk már nemigen tud megváltozni. Nekünk se volt soha fürdőszobánk... A kilincset se ott keressük, ahol van, elfeledkezünk a vízről, szabadjára engedjük a hangunkat. Ha nevetek egy jó nagyot — mert szeretek jóízűen nevetni —, a szomszéd már kopogtat. — Itt minden más. A régi lakásban nem jöhetett hozzánk senki, 16 négyzetméteren nem lehet vendégeket fogadni. A kocsmában találkoztam a barátaimmal. Beszélgettünk egész este. Miről? Amiről a kocsmában szokás: fociról, nőkről. Az új lakásban másképpen van minden. Ha vendégek jönnek hozzánk, szabadon beszélgethetünk, vitatkozhatunk, akár a legbensőségesebb dolgokról is. Egy tisztességes lakásban másképpen hangzanak a szavak: őszintébben, emberibben. Megtanulni a vízvezetéket használni, a hangerőt a panelfalakhoz igazítani, belakni az új lakást. . . Ezeket a szavakat firkálom a jegyzetfüzetembe. Idegen lakások ajtaján kopogtatok, hívatlan vendégként faggatom a lakókat sorsuk felől. Kattogtatom a magnó gombját, emlékezetem igyekszik egymásra fényképezni a lakások elrendezését, bútorait, hangulatát. A lépésváltás egyik legfontosabb jele a lakások külső képe. K. Katalin és férje éppen az olimpiát nézik a televízióban. Akvárium, rejtett világítások. Ennek előtte egy zöldséges boltban laktak. A két gyerek tengerésztrikóban szaladgál a lakásban. Élvezik a teret — mondja mosolyogva az apjuk. Mások vagyunk egymással, mint a régi lakásban, türelmesebbek, elnézőbbek. Ott állandóan feszült volt a légkör. Itt!... Szilveszterkor olyan bulit csaptunk, hogy na. Volt rá hely, mulatozhattunk kedvünkre. C. Lajos, Erdőkerülő utca. A férfi központifűtésszerelő. A lakásuk: akár a Lakáskultúra című lap mintaszobái. Meleg színek, a függönyök, a kárpitok harmonizálnak. A sarokban legyezőpálma. — Egy darabig úgy éltünk, hogy a feleségem leányszálláson, én meg legényszállóban laktam. A felségem mindig főzött nekem, s lehozta az ételt a hallba, ott ettem. Minden lány engem nézett, alig ment le a torkomon a falat. É. Lajoséknál csak az asszony és a három kislány van otthon. A kislányok kedvesek és szerények, míg édesanyjuk beszél, körülülik, hallgatnak, bólogatnak. Úgy történt minden, mint a mesében. Hét évig vártak erre a lakásra. Azelőtt Kispesten laktak, szoba-konyhában. Itt kétszobás földszinti lakást kaptak. A lakásért összesen 1350 forintot kellett fizetniük. Többre számítottak, így maradt egy kis spórolt pénzük, a kislányok szobájába új szekrényt és heverőket vettek. A magukéba egyelőre a régi csőbútort állították. Ezt az idén fogják kicserélni. Végigvezetnek a lakáson. A kislányok szobájában az egyik szekrény tele van könyvekkel. Az asszony csöndesen mondja: „Én Jókait szeretem, de a gyerekek már mindenfélét olvasnak, ünnepekre mindig könyvet veszünk nekik." A kislányok büszkén toporognak mellettünk. „Talán egyszer majd veszünk egy óriási polcot, s azon csupa könyv lesz", mondja a középső lányka. A lakótelepi szobabelsők képénél fontosabbak azok a sajátos jegyek, amelyek a lakásban élő családokra jeljellemzőek. Ny. Tiborék, Nádastópark. Riadt asszonyka nyit ajtót. „A férjem nincs és nem is lesz itthon!" A hangsúly meglep. Elmondom, mi járatban vagyok, kérem, szánjon rám néhány percet. Bevezet a lakásba. A szobák elosztása kitűnő — egy szoba, két félszoba, hall —, az ablakok a parkerdőre néznek. Levegős szobabelső, néhány jól elhelyezett bútordarab. — Azelőtt a Petrence utcában, egy ötször ötös mosókonyhában laktunk, három gyerekkel, tíz évig. Amikor megkaptam a kiutalást, össze-vissza csókoltam a postást. Azonnal elszaladtunk megnézni, melyik lépcsőházban kaptuk a lakást. Szombaton költöztünk — egy hétre rá elment az uram egy nővel. Azt mondta, most már nyugodtan elmegy, jó helyen vannak a gyerekei.. . — Pedig rendesen éltünk. Minden hét végén kimenekültünk a mosókonyhából a szabadba, vittük a gyerekeket is magunkkal. Nagyon vártuk az új lakást. Amikor megkaptuk a kiutalást, leültem, s beosztottam a pénzünket fillérre. Úgy volt, hogy a férjem húszezer forintot kap egy újításért, abból akartunk néhány bútordarabot venni. Csakhogy én ezt a pénzt már nem láttam... S. Károly exportcsomagoló. Erdőkerülő út. A férfin fakult, kék atlétatrikó. Úgy ül a fotelban, hogy nem támasztja meg a hátát. Időnként óvatosan megmozgatja a karját, lazítja az izmait, föl-fölszisszen. — Az orvos azt mondja: foglalkozási ártalom. Az új lakás miatt sok kölcsönt vettünk fel, talán túl sokat is. Emiatt szombat, vasárnap is dolgoztam, hétköznap túlóráztam. Gondolhatja: ez sem használt az egészségemnek. Egyre jobban fáradok, pedig mindössze harminchárom éves vagyok. Ha mozgok, az sem jó, ha pihenek, az sem. Ma is húsz mázsát mozgattam meg. S mi ez a régi száz-kétszáz mázsához képest! Legszívesebben itthon üldögélek a fotelban. Ilyen féloldalasan... Senki sem jön hozzánk, mi sem megyünk sehova. Néha esténként előszedjük a térképet, s utazunk. A fiam letelepszik ide mellém a szőnyegre, aztán kérdez... Vágyálmom? Egyszer elmenni négyesben valahová, két hétre. Eddig csak a két gyerek volt a Balaton mellett, szakszervezeti üdülésen. Együtt a család még nem volt sehol. Horváth Péter felvétele