Budapest, 1976. (14. évfolyam)

10. szám október - Kónya József: Mentők

;mber életritmusához, a felelősség nagy, a fizetés közepes — érthető, miért nem tolonganak az emberek a kapu előtt. Főként a gépkocsivezetők hiányoznak — másutt kényelmesebb munkával több pénzt lehet keresni —, de betegápolót is tudnának alkalmazni az év minden napján. A mentő betegápoló munkája szakképzettséget igényel, pontosabban igényelne, mert képtelenek annyi végzett ápolót találni, amennyire szükségük van. Jelenleg fele-fele a szakképzett és a képesítés nélkül dolgozó mentőápolók aránya. A következő két évben az egészségügyi szakképzés különben ésszerű reformja miatt nem számíthatnak iskolából frissen kikerült munkatársakra; utána viszont megvan a remény arra, hogy szakmájukat magas fokon ismerő dolgozókkal tölthetik majd fel soraikat. Tavaly óta továbbtanulási lehetőségük is van a fiataloknak: az Orvostovábbképző Intézet keretén belül működő Egészségügyi Főiskola mentőtiszteket képez A diplomát szerzett mentőtiszt majdnem ugyanazt a feladatot látja el, mint a mentőorvos. Mentőorvosokból szintén kevesebb van a kelleténél. Az országban no mentőorvosi állás van, de olyan még soha nem fordult elő, hogy 105-nél többet be tudtak volna tölteni. És elég gyakran cserélődnek az orvosok; az egyetemről kikerült friss diplomásnak nem a legjobb munkahely a mentőszervezet — legalábbis ami a szakmai továbbjutást illeti. A kórházakban dolgozó orvos négy év alatt tehet szakvizsgát, a mentőorvosnak ehhez legalább hat esztendő és lényegesen több fáradság kell. ők, ha szakvizsgázni szeretnének, a munkaidőn felül, fizetség nélkül gyakorolnak a kórházakban. De bármennyi időt töltenek is ott, csak meghatározott heti óraszámot írnak jóvá nekik, így jön össze a hat év. Sokan és sokszor javasolták már: ismerjék el az oxyológiai (sürgősségi betegellátás) szakvizsgát nálunk is, akárcsak például a Szovjetunióban és Jugoszláviában. Ezt a szakvizsgát nemcsak a mentőknél hasznosíthatnák az orvosok, hanem a katonaorvosi, üzemorvosi, sőt a körzeti orvosi munkában is. Úgy látszik, sokan szükségét érzik a bővebb oxyológiai ismereteknek: a mentőknél évente 1—2 alkalommal tartott szaktanfolyamra négyszeres a túljelentkezés, mert nemcsak házon belüli orvosok érdeklődnek iránta. Az itt dolgozók munkáját viszonylag nehéz ellenőrizni. Egyegy kocsi reggel elindul az első hívásra, és gyakran megesik, hogy napközben állandóan újabb feladatokat kap, önállóan dolgozik, és csak délután tér vissza az állomásra. De többféle módszerrel, több helyről szerzett információval — erről még lesz szó — folyamatosan figyelemmel kisérik munkájukat. Az eszközök Minden reggel 805 mentőkocsi áll készenlétben és 400 tartalékban. A Budapesten naponta szolgáló 180 kocsiból 135 a „futó", 45 vár minden eshetőségre készen. A mentők soha nem mondhatják, hogy „nincs kocsink". Ha minden kötél szakad, taxit is igénybe vehetnek. A mentők hosszú évek óta Nysa típusú gépkocsikkal járnak. — Ez a legmegfelelőbb mentőautó-típus? — Körülnéztünk több piacon, de alkalmasabbat nem találtunk — mondja dr. Bencze Béla. — Tudni kell, hogy a világon egyetlen cég sem foglalkozik csak mentőkocsi gyártásával, hanem a különben is gyártott típusok alvázára építik fel a mentőkocsit. Nálunk elsősorban nem a beteg szállítása, hanem azonnali ellátása a cél, ezért a személygépkocsi-alváz szóba sem jöhetett. A megfelelő magasságú kocsiszekrényt csak kisteherautó-alvázra lehet építeni. Ráadásul nekünk évente 430—440 új gépkocsira van szükségünk, s elérhető közelségben ezt a mennyiséget csak a lengyelek tudják biztosítani. Tizenhat éve járunk Nysákkal, évről évre jobbak lesznek, a gyártók igyekeznek az igényeinkhez igazodni. — A rohamkocsik viszont Mercédesek . . . — Ugyancsak alapos tájékozódás alapján úgy láttuk, hogy erre a célra viszont csak ezek a gépkocsik felelnek meg. Jelenleg 5 fut belőlük az országban: három a fővárosban, kettő vidéken. Igen drágák, így évente két új rohamkocsi vásárlására van lehetőségünk. Erre is csak úgy, hogy „meztelen" autót veszünk, és saját műhelyeinkben — a jelenlegi körülmények között 850 munkaórával — felszereljük. Megvehetnénk készen is, de akkor évente csak egy kocsira futná a pénzünkből. — Mennyibe kerül egy típuskocsi felszerelése? — Körülbelül annyiba, mint az autó ára. Nemcsak a kocsipark, a berendezés is tipizált, így ha egy nyíregyházi mentőst Sopronba vezényelnek szolgálatba, már az első pillanatban beugorhat : mindent hajszálpontosan ugyanazon a helyen talál. A felszerelésre nem panaszkodhatunk, tapasztalataim szerint jól álljuk a versenyt a többi európai országgal. Minden kocsinkban van már rádiótelefon, tökéletes inmobilitást biztosító vákuum matrac, oxigénpalack, lélegeztető ballon, és egy seregnyi más, az életmentéshez feltétlenül fontos eszköz. Egyre több mentőautóba jut hordozható EKG is. — Mennyi pénzzel gazdálkodik évente ? — Négyszázmillió forint körüli összeggel. A munka — Lehet-e egyáltalán mérni, hogy jól vagy rosszul dolgoznak a mentők? — Igen, mi legalábbis mérjük, többféle módszerrel. Az elmúlt évben például egymillió ötszáznyolcvanezer hívásra mentünk ki. Ebből 560 ezer volt az „A" jelzésű hívások száma, ami azt jelenti, hogy a bejelentéstől számított egy percen belül indulni kell. A rendelkezésre álló, mindent pontosan rögzítő adatok alapján azt vizsgáljuk, hogy mennyire tudtuk teljesíteni ezt a követelményt. Országosan 5,8 százalék a késések száma. Budapesten magasabb — 7 százalék körüli —, viszont a kis távolságok miatt itt volt a legrövidebb a késések időtartama. Tizenkét esztendeje dolgozzuk fel ezeket az adatokat, s a számok lassú, de folyamatos javulást mutatnak. Ezt oktatással, továbbképzéssel, szervezeti intézkedésekkel értük el. — Évente két alkalommal reprezentatív felmérést végzünk arról, hogy az „A" jelzésű hívások után mennyi idővel került kórházba a beteg. Adataink szerint tavaly a betegek 62,5 százaléka egy órán belül, 34 százaléka két órán belül jutott el a kórházba. Ha két óránál több idő telik el a kórházba szállításig, vizsgálatot végzünk az okok kiderítésére, s ha dolgozóink hibásak, fegyelmi eljárást indítunk. — A betegek véleményét menynyire ismerik? — Elég jól. Minden évben — többször is — közvéleménykutató lapot adunk ki, ezek kitöltésére egy meghatározott időszakban szállított betegeinket kérjük meg. Az elmúlt esztendőben közrebocsátott 58 ezer közvéleménykutató ívből 28 ezer érkezett vissza az Országos Mentőszolgálathoz. A legtöbben dicsértek bennünket, ezt örömmel tudomásul vettük, és közöltük a megdicsértekkel. Kétszázhúszan viszont panaszkodtak a munkánkra. Minden esetet szigorúan kivizsgáltunk, és megállapítottuk, hogy 91 beteg jogosan emelt kifogást; 78 embert kellett felelősségre vonnunk. De nemcsak az ellenőrzésre és a betegek véleményének megismerésére jó ez a huszonhét év óta rendszeresen végzett közvéleménykutatás. Bizonyos tendenciákat is megfigyelhetünk, s ezek alapján változtathatunk munkamódszereinken. Sok évvel ezelőtt például az derült ki a lapokból, hogy ápolóink szeretnek a gépkocsi első ülésén utazni, akkor is, amikor beteget szállítanak. Intézkedtünk, és azóta megszűntek az ilyen jellegű panaszok. Ugyancsak a közvéleménykutatás tapasztalatai figyelmeztettek bennünket arra, hogy dolgozóink modora olykor kifogásolható, a fokozottan érzékeny beteg emberekkel nem mindig bánnak kellő tapintattal. Ezt is orvosolni tudtuk. Az utóbbi időben inkább az egyedi panaszok a jellemzőek, általánosítható jelzéseket nem kaptunk. — Milyen a magyar mentők híre Európában? — Miután ilyen szervezeti felépitésű mentőszolgálat sehol sincs — másutt kórházakhoz vagy közigazgatási egységekhez tartoznak a mentők —•, nincsenek összehasonlításra alkalmas adatok. így csak szubjektív véleményt mondhatnék, de azt meg a kötelező szerénység tiltja . . . — És jó ez a centralizált szervezetifelépítés is? — Sokan támadják, más országok példájára hivatkoznak — más országokból viszont hozzánk jönnek tanulmányozni a rendszerünket, modellnek tekintik. Úgy vélem, egy kis országban ez a felépítés a legalkalmasabb. Különben is, a közgazdászok kiszámították, hogy decentralizáció esetén a jelenlegi költségek két és félszeresébe kerülne a mentőszolgáltatás — fejezte be tájékoztatását dr. Bencze Béla. 12