Budapest, 1976. (14. évfolyam)

1. szám január - dr. Tatai Zoltán: A főváros és környéke iparának szelektív fejlesztése

szelektív tejlesztese iparban. A nagyvállalatok főként az alacsonyabb technikai színvonalat, a kevesebb szakmunkát igénylő tevékenységet helyezik át vidéki telephelyeikre, s ezáltal a fővárosi üzemekben felgyorsulhat a fejlődés. A nagyvállalatokon belül kialakult területi munkamegosztás szintén figyelembe veszi a kevésbé iparosított területek adottságait, az ipar fokozatos fejlesztési lehetőségét. A fővárosban ily módon kialakult helyzet elősegítette, sőt inspirálta az intenzív és szelektív fejlesztési politika alkalmazását, a belső tartalékok feltárását, az üzem- és munkaszervezés javítását. Kedvezőtlen jelenségek A fővárosi ipar előnyös növekedési folyamatán belül azonban kedvezőtlen jelenségek is mutatkoztak, amelyek fékezték gazdaságitársadalmi célkitűzéseink megvalósítását. Ilyenek például: a) Az összes ipari létszám mintegy 13 % -os csökkenése közben az alkalmazottak száma alig változott, így az alkalmazottak aránya tovább emelkedett. Ezt némileg magyarázza, hogy a gyártás- és a gyártmányfejlesztési részlegek, a kutató laboratóriumok, az értékesítés és a piackutatás a fővárosban tovább koncentrálódott. Az alkalmazottak számának és arányának csökkentése jelentős munkaerő-tartalékot jelent. b) Az elavult, gazdaságtalan termékek gyártásának visszaszorítása még mindig vontatottan halad. c) Az elhasználódott állóeszközök késedelmes kiselejtezése lelassítja az állóeszközállomány műs/aki színvonalának javulását. (Az ipari állóeszközök értékének évente 2,5%-át írják le nullára, a kiselejtezés pedig csak i%.) Munkaszervezési hiányosságok, a szabályozók elégtelensége, esetenként a munkafolyamatok gépesítésének lassú üteme szintén akadályozza az élő munkaerővel való takarékosságot. d) Kitelepítési kötelezettségeiket egyes vállalatok nem, vagy csak késve illetve részlegesen hajtották végre. Mindezen kedvezőtlen tényezők következtében a munkahelyek száma nem csökkent olyan mértékben, mint ahogyan azt a munkaerőhelyzet megkívánta volna. Emiatt népgazdasági szempontból jelentős üzemek sem tudták termelő kapacitásukat kellően kihasználni. Egyes vállalatok — gondjaik megoldására — még ma is igényelnék főváros környéki telep létesítését. Holott a fővárosnak és környékének lényegében azonos a munkaerőbázisa; ilyen telepítéssel tehát nem oldhatók meg a térség problémái. Ügy tűnik, hogy a minisztériumok sem tudták az egyes alágazatok, a vállalatok irányításánál a szelektivitás elvét következetesen alkalmazni. A vállalatok egy részét nem készítették fel jóelőre a várható munkaerőhelyzetből adódó követelményekre. A vállalatok a termelési célkitűzések elérésére gyakran olyan utakat is kerestek — és keresnek jelenleg is —, amelyek költségesek, a problémát nem oldják meg, az esetleges eredmények kétes értékűek. (Pl. textilipari vállalatok fővárosi munkásszállás-építési akciói; életképtelen kis termelői egységek létrehozása termelőszövetkezetekben és másutt stb.) A Minisztertanács — látva a fővárosban a vártnál is kedvezőtlenebbül alakuló munkerőhelyzetet, az ipar fejlesztésénél jelentkező hiányosságokat, valamint a fővárosi agglomeráció iparának az ország gazdaságában betöltött szerepét — a közelmúltban foglalkozott a térség ipari fejlesztésének kérdéseivel, és megfelelő határozatokat hozott az ipar szelektív fejlesztésének elősegítésére. A mostani határozatok a bevezetőben már ismertetett tézisek és az új helyzet alapján a térség szelektív iparfejlesztési elveinek részletesebb kidolgozását és azok következetes alkalmazását tűzik ki feladatul. A további fejlesztés feltételei A fővárosi ipar intenzív és szelektív fejlesztésének részletes kimunkálásánál több feltételt indokolt figyelembe venni. A fővárosban nem cél az iparfejlesztés korlátozása; az a feladat, hogy az előnyös adottságokat — a korlátozottan rendelkezésre álló feltételek között is — maximálisan felhasználjuk az országos ipari növekedés gyorsítása érdekében, a legkedvezőbb ráfordítás mellett. A főváros iparát az ország iparának részeként lehet csak tekinteni, tudomásul véve, hogy az országos fejlesztési igények kielégítése az elsődleges feladat. Budapesten az ipart nem önmagában, hanem az egyéb termelő és nem termelő ágazatokkal együtt szükséges szemlélni. A fővárosi ipar országon belüli arányának mérséklődése sem csökkenti a főváros társadalmi-gazdasági súlyát. Az ország legjelentősebb ipari központja mindenképpen Budapest marad. Az ipar fejlődése itt továbbra is dinamikus lesz; volumene a népgazdaságban döntő jelentőségű; a legmagasabb technikai színvonalat a fővárosi ipar képviseli; a vezető ipari ágazatokban a főváros szerepe az átlagosnál lényegesen nagyobb mértékű; az országos jelentőségű nagyvállalatok központjai nagyrészt a fővárosban vannak; a gazdasági fejlődésben az infrastruktúra s az idegenforgalom szerepe egyre növekszik és ezekben az ágazatokban a főváros vezető szerepe elvitathatatlan. Budapest az ország társadalmi politikai, államigazgatási, tudományos központja; s mindemellett itt olyan népességtömörülés jött létre, amelyhez megközelítően hasonló nagyságrendű sehol az országban! A kedvező helyzeti adottságokat — tudományos háttér, kereskedelmi kapcsolatok, ipari tradíció, magas eszközállomány — az ipari növekedésben hasznosítani kell. A korlátozottan rendelkezésre álló adottságokkal azonban szintén számolni kell a fővárosi agglomeráció hatékony és tervszerű ipari fejlesztésénél. így pl. a IV. ötéves tervidőszakban erőteljesen érvényesülő munkaerő csökkenés a jövőben is folytatódik, bár az elmúlt években tapasztaltnál mérsékeltebb ütemben. A fővárosban és környékén — figyelembevéve a demográfiai adottságokat és a bevándorlás ütemének mérséklődését — a következő 15 évben a munkaerőforrás apad. Ugyanakkor a főváros életéhez közvetlenül kapcsolódó infrastrukturális ágazatokban (közlekedés, kereskedelem, egészségügy stb.) a munkaerőigény növekszik, még akkor is, ha a munkaerő felhasználásának hatékonysága ezekben az ágazatokban is lényegesen javul. A várható munkaerőhelyzet megítélésénél figyelembe kell venni a naponta bejárók nagy számát (mintegy 180 ezer fő) és a bejárási körzet nagyságát. A közlekedési feltételek lényeges javítása mellett is a bejárók száma csak mérsékelten növelhető. A munkásszállásokon mintegy 60—70 ezer dolgozó lakik. A családjuktól külön élők tömegét tovább fokozni társadalmi szempontból nem célszerű, sőt mérsékelni kell. Mindezeket számbavéve a fővárosi agglomeráció iparában a következő 15 évben mintegy 100—120 ezer fős ipari létszámcsökkenés várható. A térségben az ipar létszámigénye jelenleg nincs teljesen kielégítve. A termelő kapacitások fokozottabb kihasználása, a tervszerű munkaerőcllátás, a szervezettség lényeges fokozása érdekében a munkahelyek számát a munkaerőforrás csökkenésével nagyobb mértékben lennne szükséges mérsékelni. Az ipari munkaerő általános hiánya mellett várhatóan további nehézségeket okoz annak összetétele is. Tovább növekszik a nenéz fizikai munkát végzők, a melegüzemi, az éjszakai műszakot vállalók hiánya; ezt is számításba kell venni az egyes tevékenységek fejlesztésénél. Az 1975. évi 30",',-kai szem-29