Budapest, 1976. (14. évfolyam)
5. szám május - Heim Ernő: A minőségi és mennyiségi lakáshiány ellentmondásai
lakáshiány ellentmondásai Az első esetben lényegében három, egymással párhuzamosan elvégzendő előkészítő munkára van szükség. Kiindulásképpen mind elvileg, mind konkréten ki kell alakítanunk a jövő feltételezett, illetőleg előre felmért igényeit kielégítő változatos lakástípusok rendszerét és alaprajzát. Ezzel egyidejűleg ki kell kalkulálnunk ezek építésének ez idő szerinti nyers költségeit. Végül, a kalkuláció birtokában, meg kell keresnünk a módját annak, hogyan biztosítsuk a jelentkező költségtöbblett fedezetét — anélkül, hogy a felépíthető lakások abszolút száma csökkenjen. A vázolt előkészítő munkálatok során még arra kell ügyelnünk, hogy a jövőbeni lakásnagyság-igényeket nehogy mechanikusan, csupán többlet-négyzetméterek előírásával rögzítsük. A lakás-nagyság a várható életformát kutató tanulmányok függvénye, és csakis változatos alaprajzi alternatívák kidolgozásával határozható meg. Munkánk másik része már tételes kalkulációt kíván. A költségtöbblet ugyanis a lakásalapterület, illetőleg az épületkubatúra növelésével semmiesetre sem lineáris arányban emelkedik. Hiszen a lakás bruttó építési költségének jelentős része a járulékos és kapcsolódó beruházások — vagyis az iskola, óvoda, bölcsőde, üzletek, szolgáltató létesítmények stb. — építésének, valamint a közmű- és közlekedéshálózat kialakításának a költségéből adódik. Mindezek a költségek egy nagyobb lakásra vetítve sem emelkednének meg — feltételezve természetesen, hogy a plusz-szoba, vagy plusz-szobák nem vonhatják automatikusan maguk után a lakás férőhelyszámának a megemelését. Mert meg kell tennünk végre az első lépést — legalább a jövőben és a jövő számára építendő lakásoknál — abba az irányba is, hogy a szobánkénti laksűrűség mutatóját a már amúgyis korszerűtlen szobánkénti két fő érték alá szállítsuk! Nem emeli tehát a nagyobb lakás építési költségét a kiszolgáló létesítmények és berendezések fajlagos költsége sem, hiszen a megnövelt szobaszám mellett sincs szükség egy-egy újabb bejárat, több lépcsőház, felvonó, garázs, szemétledobó, kaputelefon, közös antenna stb. létesítésére. Mint ahogy szükségtelen több fürdőszobát, konyhát, W. C.-t kialakítani. Marad tehát költségnövelő tényezőként néhány többletpanel (amelyek túltermelése már amúgyis tárolási gondokat okoz!), továbbá egy-két nyílászáró szerkezet beépítésének, valamint némileg több felületburkolat elkészítésének, végül a fűtés- és villanyinstalláció többletmunkájának a költsége. Mindez százalékarányban kifejezve a lakás bruttó éüítési költségének csak jelentéktelen hányadát teszi ki. Az erre vonatkozó részletes kalkulációt el kell készítenünk! Ennek hiányában ugyanis aligha lehet kellően megalapozott az az érvelés, hogy a nagyobb lakások építésének várható többletköltsége ez idő szerint nem egyeztethető össze népgazdasági terveink lakásépítési előirányzatával. A hármas feladat közül kétségtelenül az utolsó megoldása a legnehezebb. Az építhető lakások számát ugyanis még egy ennyire elsőrendű követelmény érdekében sem lehet redukálni; a nagyobb lakás építési többletköltségének a fedezetét maguknak a lakásoknak az építésén kell valamiképpen megtakarítanunk. Ennek módozatait ismét csak részletes előszámítások alapján határozhatjuk meg. A megtakarítás csupán bizonyos kompromisszumok árán érhető el. A nagyobb lakásfelület, illetőleg a szobatöbblet fedezetéül a lakás felszereltségének részbeni elhagyása szolgálhat. Ez azonban kizárólag olyan berendezésekre terjedhet ki, melyek csak ideiglenesen hiányozhatnak, majd fokozatosan pótolhatók, hogy a lakás idővel teljes értékűvé váljék. Például szolgálhat ezen elv gyakorlati alkalmazására az a rendelkezés is, amelynek értelmében az ötszintes házak megépíthetők ugyan felvonó nélkül, ám csakis azzal a feltétellel, hogy a majd utóbb felszerelendő lift számára a megfelelő elhelyezési lehetőséget eleve biztosítani kell. Ehhez hasonló kompromiszszumokra gondolok maguknak a lakásoknak a felszereltségében. A lakások kiépítésének első fázisában ugyanis — amint ez egyéb okoknál fogva külföldön, pl. Svédországban és Ausztriában, de a Szovjetunióban és Romániában is már ismert gyakorlat — van erre lehetőség. A lakások beépített konyha és beépített szekrények nélkül, valamint tapétázás helyett csupán kétszeri meszeléssel, a fürdőszobában pedig a kád helyén csak zuhanyozó armatúrával is átadhatók. A többletköltségek csökkentése céljából ugyanakkor a harmadik, illetőleg a negyedik plusz-szobának a kialakítása annak nyers kiépítésére korlátozható. Vagyis csupán födémé és falai készülnek el, valamint a homlokzatra nyíló ablaka; maga a helyiség azonban — bár szerves része a későbbi nagyobb lakásnak — egyelőre csupán tartalék helyiségül szolgál. A javaslat első hallásra bizonyára meghökkentő és a már elért színvonalhoz képest visszalépésnek tűnik. De ne feledjük, hogy ez a visszalépés csak látszólagos és csupán átmeneti jellegű! Valójában ez az egyik biztosítéka a tényleges előrelépésnek, éppen a minőség emelése, vagyis a jövő nagyobb lakásának a megalkotása terén. Ennek a megoldásnak kétségkívül vannak tehertételei. Közülük elsősorban azt a körülményt kell megemlíteni, hogy a befejezetlen állapot folytán bizonytalan időre állandósul a házon belüli építőmunka, annak minden kellemetlen velejárójával együtt. A köztudat ezenfelül pl. a beépített szekrényt és konyhát ma már a lakás természetes tartozékának tekinti, csaknem megköveteli. Mégis — azon túlmenően, hogy ily módon lakásállományunk jelentős részének jövőbeni színvonalát megemelhetjük —, az ebből eredő előnyöket az érdekelt lakók hamarosan maguk is fel fogják ismerni. Mindenekelőtt pl. azt a kedvező helyzetet, hogy a lakásigénylő eleve a majdan neki megfelelő nagyobb lakást kapja meg, és így későbbi lakásgondját már birtokon belül, a csere és költözés nehézségeitől mentesülve oldhatja meg. Emellett lakását mindenkori igényeihez és kereseti lehetőségeihez igazodva — akár azonnal, akár fokozatosan — szerelheti fel és rendezheti be, végül pedig megnövelheti. Mindehhez anyagi ösztönzőkre is szükség van. Az ilyen „félkész" lakás bérének a felszereltség mértékétől függően egyelőre alacsonyabbnak kell lennie a teljes értékű lakásénál; a lakbért csak a tartalék szoba nélküli, ténylegesen igénybevett alapterületre lehetne megállapítani. A többletszoba kialakítása és használatba vétele esetén pedig ennek építési költsége — amelyre indokolt lenne megfelelő kölcsönt folyósítani — a teljes alapterületre megállapított lakbér terhére lelakható lenne. Az itt vázolt elgondolás gyakorlati megvalósítására természetesen nem kerülhet sor egyik napról a másikra. Már csak azért sem, mert annak realizálását mindenképpen meg kell hogy előzze a lehetőségek és a különféle módozatok, valamint a tényleges költség- és lakáspolitikai kihatások részletes feltárása. Mégis, kívánatos lenne, hogy legalább egyetlen ilyen lakóház modellje kísérletképpen minél előbb megépüljön! A feltételezések helyes, vagy helytelen voltát és a lakosság tetszését, vagy nem tetszését kizárólag ezen lehetne tárgyilagosan és meggyőzően lemérni. * A jövő lakásának már ma megalapozott kialakítására kínálkozó második megoldást az alaprajzilag flexibilisebb és utóbb az egymással szomszédos lakások egybenyitásával növelhető lakások építésében kell keresnünk. Vagyis az ötvenes-hatvanas évek sajnálatos gyakorlatával szemben — midőn a jól használható három-négyszobás lakásokat torz egy- és kétszobás bérleményekre kényszerültünk felaprózni — most ennek éppen ellentétes előjelű folyamatát kell a jövő számára előkészítenünk. Ez a feladat a tervezésnek a kivitelezéssel — elsősorban a házgyári technológiával — messzemenően összehangolt munkáját követeli meg. Abból kell kiindulnunk, hogy a jelenlegi másfél és kétszobás lakásokat eleve olyan alaprajzi beosztással és olyan módon sorakoztassuk egymás után, illetőleg egymás mellé, hogy utóbb a mai kettőből valóban jól funkcionáló egyetlen, vagy az eredeti három kisebből 31