Budapest, 1976. (14. évfolyam)

4. szám április - Vizy László: Miért ipari műemlék a kandeláber?

Gázlámpa az Állatkertben Öntöttvas kandeláber a Sziklai Sándor úton (Bednarik József felvételei) A közvilágítás történetéhez Szabadtéri kiállítás terve a Városligetben * D cc O „Öreg lámpavasak múlandósága" címmel érdekes tanulmányt olvashattunk fővárosunk régi közvilágítási berendezéseiről a „Budapest" 1975. novemberi számában. Mint a cikk szerzője, Horváth József is megállapította, a város közvilágításának múltját képviselő régi, díszes kandeláberek, az üveghengeres lámpatestek már nem felelnek meg az új kor új követelményeinek, sem világítástechnikai, sem egyéb műszaki szempontból. Ezeket az amúgyis erősen megrongálódott közvilágítási berendezéseket selejtként megsemmisítik, pl. beolvasztják, közöttük sok olyat is, amely stílusát, korát tekintve ipari műemlékként kezelhető. Olyan tárgyak is a selejt sorsára jutnak, amelyek a közvilágítás fejlődését mutató egy-egy korszaknak utolsó példányai. Mint például az öntöttvas díszítésű lámpakarok, kandeláberek, vagy a különböző stílusú, fényforrású és felszerelési módú lámpatestek. Az utcavilágítás olajlámpásokkal kezdődött, Budán 1777-ben, Pesten 1796-ban. Az olajlámpákat eleinte hátlapjuknál fogva egyszerűen a házak falára, később pedig már külön erre a célra kialakított alacsony faoszlopokra, majd kovácsoltvasból készült lámpakarokra függesztették. Az első kísérletek a gázvilágítással 1816-ban történtek, rend-10 szeres alkalmazására azonban csak 1856-ban került sor. A gázlámpákat már díszes öntöttvas falikarokon, vagy kandelábereken helyezték el. Közülük mintegy 300 db ma is világítja fővárosunkat, többek között az Állatkert és a Városliget útjait. A ma is üzemelő gázlámpák legszebb példányai a Műszaki Egyetem főbejárata előtti díszes, négykarú kandeláberek. A gázlámpák nagyobb arányú lecserélése csak az első világháború után kezdődött. Először villamos falikarok, majd 7,8 fénypontmagasságú lámpák biztosították a közvilágítást. További fejlődést jelentett az acélcsőből készült, öntöttvas díszítéssel ellátott kandeláberek széles körű elterjedése, melyek kezdetben formailag sok hasonlóságot mutattak a gázlámpák tartószerkezeteivel. Ezen oszlopok több változatban készültek. Szerkezetüket a bevezetőben már hivatkozott tanulmány részletesen ismerteti. A második világháború befejezése, illetve a főváros 1944— 45. évi ostroma előtt mintegy 11 ezer darab gáz- és 28 ezer darab villamos közvilágítási lámpa volt Budapesten. A második világháborúban a hálózat mintegy 40%-a megsemmisült. Ennek ellenére felszabadulásunk után pár hónappal a város nagyrészében újra üzemelt a közvilágítás. Ez ha minőségében nem is volt kielégítő, az akkori rendkívüli viszonyok mellett mind közbiztonsági, mind politikai szempontból igen jelentős volt. Fővárosunknak a felszabadulás utáni fejlődése kihatott a közvilágításra is. A korszerűsítés egyre égetőbb problémává vált. 1957-től került ser a fényforrásként használt fénycsövek és velük együtt a speciális fénycsöves lámpatestek alkalmazására. 1961-től megjelent az újabb, a fénycsőnél is gazdaságosabb, jobb fényhasznosítású fényforrás, a színkorrigált higanygőz lámpa. Ezt hamarosan követték a higanygőz lámpák sajátosságait jól kihasználó tükrös, kedvezőfényeloszlást biztosító, ostornyeles kandeláberre szerelhető vagy útközepes lámpatestek. E lámpatestek megjelenése azonban már új típusú funkcionális tartószerkezetek alkalmazását tette szükségessé. Ezzel kezdetét vette a mai értelemben korszerű közvilágítás kialakulása. Horváth József a bevezetőben említett tanulmányában felveti annak a lehetőségét, hogy a régi lámpavasak technika-történeti emlékként bemutatásra kerüljenek. E lehetőséget ismerte fel az Elektromos Művek Közvilágítási Tervező Csoportja, és javaslatot dolgozott ki a régi közvilágítási berendezések még fellelhető típusaiból egy-egy példány megmentésére. Á javaslat szerint a Budapesti Közlekedési Múzeum előtti területen — a közlekedési játszókert és a múzeum közötti részen — a közvilágítás fejlődését méltó módon reprezentáló állandó szabadtéri kiállítást kellene létesíteni. A bemutatót működőképes állapotban kellene megvalósítani, hogy kellően dokumentálják a közvilágítás történetét. A Fővárosi Tanács V. B. Közmű és Mélyépítési Főigazgatóságának segítségével, az Elektromos Művek vezetőinek hozzájárulásával és a Közlekedési Múzeum szakembereinek bevonásává! reális lehetőség nyílt a kiállítás megvalósítására. A bemutató létesítéséhez szükséges tervezést és kivitelezést a Budapesti Elektromos Művek végzi. Megkezdődött a tárgyi emlékek gyűjtése is. Sőt azt szeretnénk, ha a jövőben készülő, különböző típusú közvilágítási berendezésekből is felállítanának egy-egy példányt a kiállítás területén, hogy ezentúl egyetlen műszakilag értékes típus se kallódhassék el véglegesen. Reméljük, hogy a közvilágítási bemutató megvalósításával hozzájárulhatunk az ipari műemléket képviselő régi közvilágítási berendezések megmentéséhez. Demeter Gyula