Budapest, 1976. (14. évfolyam)

4. szám április - Vizy László: Miért ipari műemlék a kandeláber?

FÓRUM Miért ipari miiem ék a kandeláber? A Budapest 1975. novemberi számában Horváth József — részben az én júniusban megjelent dolgozatomra reagálva — cikket írt a fővárosi közvilágításról, a régi lámpavasak múlandóságáról. A szerző igen korrekt és műszakilag, technikailag is megalapozott véleményéhez néhány érvet és ellenérvet szeretnék hozzáfűzni; elsősorban ahhoz a javaslathoz, amelyben egy-két kandeláber múzeumi megőrzését indítványozta. Vajon helyes-e, hogy az ipari forradalom első korszakából megmaradt emlékeink nyomtalanul eltűnjenek? Vagy legfeljebb múzeumi kiállítási darabokká váljanak? Mennyivel jobb, a szó szorosan vett értelmében szemléletesebb lenne megőrizni őket — legalábbis némelyiket — régi helyükön. Például a Vörösmarty téren, ahol a várost formáló modern közvilágítás egyes darabjai a tér építészeti képével egyetemben, szinte az eredeti tér esztétikai hatását érzékeltethetnék. Hiszen a Vörösmarty tér építészeti képét azonos korszak építészete, alkotásai formálják egységessé. Az újabb épületek is ehhez igazodnak léptékben, ritmusban. Mentsük meg legalább a Vörösmarty tér egyedülállóan szép, történetileg értékes hangulatát és a hangulat őreit, a kandelábereket! Nyújtsunk „múzeumi élményt" a helyszínen a ma emberének, mutassuk be itt, az elmúlt korszakok építészet-történeti értékei mellett, esztétikus műszaki emlékeinket is! Az alapkérdést így fogalmazhatjuk meg: miért ipari műemlék a kandeláber? A századforduló idején megindult közvilágítás igazi fejlődéséről 1909 után beszélhetünk, amikor a modern nagyvárossá szerveződött Budapesten megjelennek az első elektromos világítású lámpatestek, elsőként a Rákóczi úton. (Az ipari-technikai fejlődést szimbolizáló Oetl-féle lámpaoszlopok emlékére a Fővárosi Tanács elnökhelyettese, Giltner Andor helyezett el emléktáblát a Rákóczi út és Tanács körút kereszteződésénél, az Extra Áruház földszinti pillérén.) Ennek a korszaknak jelentőségét elemzi Ernyei Gyula Az ipari forradalom története Magyarországon című tanulmánykötetében: „Hazánkban a — valójában végig sem járt — ipari forradalom a századelőn zárult le. Ipari gyártmányaink sikerei elsősorban a hazai műszaki-mérnöki iskola révén születtek; és kevésbé, Németországhoz hasonlóan, a művészek és a gyáripar egymásra találásából. Mégis önálló, jelentős eredményeket szülő, egy hosszan vajúdó iparosítást kibontakoztató korszak ez hazánkban. amelyet beérés előtt tört meg az első világháború és a győztes ellenforradalom." Napjainkban, amikor tanúi vagyunk az első elektromos közvilágítási lámpaoszlopok eltűnésének, éppen most kezdődik meg ennek a korszaknak az értékelése. Ezt bizonyítja a főváros vezetése által elhelyezett emléktábla, valamint az a sok tanulmány is, amely ennek az ellentmondásokkal teli korszaknak az értékeit kívánja elemző módon feltárni. A közvilágításról szóló eddig megjelent értékelések, tanulmányok elsősorban a műszaki fejlődés eredményeit taglalják az olajlámpáktól az elektromos közvilágításig, statisztikus pontossággal kimutatva e fejlődés gazdasági, technikai mutatóit. Az esztétikai rgényességű, építészeti jellegű elemzésre csak később kerül sor, akkor is csak esetlegesen, az építészet járulékos problémájának kezelve a kérdést. A Perspektíva című építészeti folyóirat 1935-ben így foglalta össze Budapest közvilágításának esztétikai, városképi hiányosságait: ,,A pesti utca a világítótesteknek és lámpaoszlopoknak furcsa gyűjteményét mutatja be. Egymás mellett a legellentétesebb lámpaoszlopok. A barokk V3gy reneszánsz öntöttvasoszlopon modern fényernyő. Az ívlámpa tövében pislogó gázlámpa. A térvilágításnál nem veszik figyelembe, hogy a fényforrások elhelyezésével a tér vonalvezetését, arányait, hangulatát is ki kell fejezni." Az idézett megállapítás talán az első olyan modern, igényes vélemény, mely a városképet elválaszthatatlannak tartja a különböző városképi elemek összhangjától, azaz a szintézist igényli. A műszakilag meghatározható feltételeken túlmenően az építész formai, esztétikai igényességével, az összhatás szem előtt tartásával keresi a választ a városkép alakítására, a kérdések megoldására. A történelmi városok hagyományt őrző szemlélete jelentkezik Leningrádban, Moszkvában, Londonban és Európa szinte valamennyi nagyvárosában. Párizs világítóoszlopai és világítótestei a formagazdagság, az ötletesség és a változatosság valóságos tárházai, anélkül, hogy a városképet zavaróvá tennék, építészeti egységét megbontanák. A város terein, útvonalain egyetlen átfogó elv uralkodik: a történelmi város mélységes tisztelete, az értékek megbecsülésének igénye és az új értékek — jelen esetben a világítóoszlopok — esztétikai összehangolása a városképpel. De mit tapasztalunk Budapesten a közvilágítás immár két évtizede megkezdett korszerűsítése során? 28 Késő eklektikus, szecessziós stílusú díszes kandeláber a Vörösmarty téren Az elhanyagolt Ybl Miklós-féle lámpaoszlop a Bazilikánál