Budapest, 1976. (14. évfolyam)

3. szám március - Urbanizálódó ország XIII. Tamás Ervin: Békéscsaba

Templomok a Luther utcában János adja. — A több mint ötvenezer holdon mintegy hatvanezer parcella, két és félezer tanya. A módosabb gazdáknál szolgálók, a szegényeknél kenyér is alig. Vízvezeték nélküli, poros mezőváros volt Csaba. Az akkori vezetők egyet tettek helyesen: hogy harcoltak a vasútvonalért. A jó termésnek és a síneknek köszönhetjük a fejlődést. A városlakókkal beszélgetve észreveszem, hogy Csabát minduntalan a szomszéd városhoz, Gyulához hasonlítják. Békéscsaba 1918-ban kapott városi rangot, megyeközpont viszont csak 1950-ben lett. Addig Gyulán működtek a hivatalok; a bíróság, a kórház, a levéltár még ma is ott van. A nagyobb rang azonban nem hozott gyorsabb ütemű fejlődést; akkoriban nem a földből élő városok kapták a pénzt. Az országnak elsősorban ipar kellett. Békéscsaba tehát elmaradt az urbanizációban a többi város mögött, hiába volt nagyságrendben a tizenharmadik legnagyobb magyar település. S a hátrányt máig sem tudta teljes egészében behozni. * Az első feladat az iparosítás volt. A város vezetői a hagyományokra építettek; a mezőgazdaság megkövetelte az élelmiszeripar fejlesztését, a múlt — a nagyhírű Tevan-nyomda emléke — a nyomdaiparét. Nem maradhatott le ezek mögött a textil- és az építőanyagipar sem. Fölépült a konzervgyár, a hűtőház és az ország egyik legimpozánsabb ipari létesítménye: a Kner Nyomda. (Knerék ugyancsak Békés megyében, Gyomán öregbítették a magyar könyv jóhírét. Ma Csabán csomagolóanyagokat gyártanak, Gyomán készítik a könyveket — összesen mintegy félmilliárd forint értékben.) A negyedik ötéves terv ideje alatt csaknem ötezer új munkahely létesült a város üzemeiben. Békéscsaba új büszkesége a teljesen automatizált Cserépgyár, amelyik 55 millió cserepet szállít az építőiparnak. S ha már szó esett a hagyományról, nem feledkezhetünk meg a csabai kolbászról sem — igaz, ennek világhírét főftnt a gyulai gyár alapozta meg. Ugyanis a gyulainál kissé csípősebb, sertéshúsból készült csabait eddig csak kisipari módszerekkel, nem nagy mennyiségben készítette a MÉK itteni vágóhídja. Nos, most ezt is korszerűsítik, s egy esztendő múlva évi hatvanezer sertés húsából készítik majd a jóízű csabai kolbászt — Békéscsabán. A város lakosságának egyharmada ma már az iparban keresi kenyerét. A bejárók száma megközelíti a tízezret: agglomerációs gyűrű fogja közre immár Békéscsabát is. Míg a megye lakóinak száma 1960-tól 1970-ig 18 ezerrel csökkent, addig Csabáé 8 ezerrel nőtt. Jelenleg több mint hatvanezer lakosa van. 1971-től a város felsőfokú központ lett. * — A hiba ott van, hogy a városfejlesztés a nulláról indult. A vízellátás még a hatvanas években is az artézi kutakra épült. Elterpeszkedett település, a központ emeletes, a kerület falu, a külterület tanya. A hasonló funkciójú városok közül az utolsók vagyunk — emígy keseregnek a tanácsi vezetők. Magas a talajvíz, két méter mélyen már ott a futóhomok. Düledeznek az alapozás nélküli vályogházak (sok van belőlük, csaknem 14 ezer lakás), s tavaly nyáron a belvíz miatt százhatvan embert kellett kiköltöztetni otthonából. A csőhálózatot szilárdított eljárással fektetik a földbe, mert egyébként — jártak már így — néhány év elteltével a futóhomok széttöri a vezetéket, s magával viszi a csődarabokat. Nehezebb hát a közművesítés is, mint másutt. Viszont sürgető, hiszen Békéscsaba négy lakótelepén az utóbbi időben mintegy négyezer család kapott otthont, s az építkezés egyre nagyobb méreteket ölt. Nemrég a városnak naponta csak 6500 köbméter viz jutott, ma már 18 ezer, az optimális mennyiség pedig 30 ezer köbméter lenne. A szennyvízhálózatba a lakásoknak alig több mint húsz százaléka van bekötve. Békéscsaba a vízhálózat építéséhez 42 millió forintot kapott, öt év alatt mégis 230 millió forintért épített — saját erőből. A Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Kutató Intézetének alföldi csoportja a városban székel. Vezetőjük, Dr. Tóth József a szakember szemével foglalja össze a település gondjait: — A gyorsabban fejlődő alföldi városok a megváltozott tartalom és a konzervatív forma élesebb ellentétét adják. Békéscsaba most van olyan helyzetben, mint az ipari tengely városai ezelőtt tízhúsz évvel. Azokban a bevándorlás mértéke már lanyhulóban, itt most kezd igazán nőni. Javuló a korösszetétel, az iskolázottsági szint. Miután a városnak sem egyeteme, sem főiskolája nincs, kevés a jól képzett szakember. Viszont egyre több kell. összefoglalva: Békéscsaba soha nem fejlődött még ennyire, mint az utóbbi esztendőkben. A békési városok közül még soha sem emelkedett ki ilyen mértékben, mint most. A hasonló szerepkörű városokhoz képest viszont még soha nem maradt le ennyire . . . * A hatvanas évek elején négy-ötezer embernek még nem tudtak helyben munkát adni. Most az évi kilencmilliárd forintot megtermelő ipar ingázókat fogad egész Békés megyéből. Az új nyomda kilencemeletes épületének ablakaiból át lehet tekinteni a várost. A központ régi házait néhány földszintes apró parasztház fogja gyűrűbe. Aztán lakótelepek, s lomhán mozgó daruk jelzik: épül az új Békéscsaba. — Csak a centrumban öt daru áll! — dicsekednek a csabaiak. Mindent egyszerre mégsem lehet behozni. Az urbanizálódó város leveti régi, elhasznált ruháját, felölti az újat, de nem képes ezzel lépést tartani sem a kereskedelmi hálózat, sem a szolgáltatás. A Centrum Áruház néhány évig hitegette a csabaiakat: új áruházat épít a városnak. Nem lett belőle semmi, ezért maguk fogtak hozzá. Jövőre adják át a Tiszántúl legnagyobb áruházát, a korszerű Univerzál üzletházat, melynek eladótere 8 ezer négyzetméteres lesz. S már tervezőasztalon a másik áruház, amelyet a szövetkezetek közös erővel építenek. A további cél: ellátni üzletekkel a lakótelepek környékét és a külterületet is. Épülőben az iskolacentrum; elkészült a középiskola, a hőközpont és a négyezer adagos konyha. A mellette fölhúzandó épületet szeretnék valamelyik főiskolának felajánlani. Nehéz fölsorolni, mi mindennel gazdagodott a város, hiszen — ha nem is az állami költségvetésből, de az itteniek közös összefogásából — több valósult meg, mint azt előre tervezték. Szolgáltatóház, szakrendelő, óvodák, iskolák, lakások. Mégis, állandóan visszatérő panasz: ezer lakosra vetítve, majdnem minden mutatóban alatta marad Békéscsaba a többi felsőfokú központnak. De az elégedetlenkedők nagyrésze hozzáteszi: az ezredfordulóig felzárkóznak a többi mellé. * Sokáig csak mezőgazdasága éltette a várost. Hírességei is az agrárgazdasághoz kötődnek, mint pl. Mokry Sámuel, az első magyar búzanemesítő. Kortársa, Stark Adolf — aki ugyan vaskereskedő volt — mint amatőr szőlőnemesítő alkotott maradandót. 1869-ben alapított helybeli csemegeszőlő-telepén Mathiász Jánostól kapott magokból, de teljesen önállóan nemesítette ki a világhírű Csabagyöngye és a Kossuthszőlő fajtákat. Jó föld, gazdag határ jellemzi ma is a csabai vidéket. A búza városi termésátlaga vetekszik Kanadáéval: tavaly hektáronként csaknem 45 mázsát takarítottak be. Az iparosítás nem azt jelenti, hogy Békéscsaba lemond az évek során ráragadt címről; ma is az ország éléskamrája. Becsülik az itt lakók a magas aranykoronájú földeket, s ha gyárban dolgoznak is, a kapát sem Az István malom