Budapest, 1975. (13. évfolyam)

4. szám április - Vargha Balázs: Kolozsvári Grandpierre Emil és az urbanisztika

Bal la Demeter felvétele Irodalmi városképek Vargha Balázs Kolozsvári Grandpierre Emil és az urbanisztika Új ház — új erkölcs? „Álljunk meg egy pillanatra, hadd mondjam el, a hatás kedvéért, hogy ennek az utcasornak a helyén nemrég még tipikus külvárosi nyomortanya állott. Ha csak keveset mászkált az országban, megfigyelhette, hogy a falukból eltűntek a rongyos, piszkos, elhanyagolt gyerekek . . . Tömegesen már csak a külvárosokban fordul elő az erkölcsi és anyagi nyomor, a boldogult Valéria-telephez hasonló kisebb vagy nagyobb házcsoportokban. A problémák ugyan nem építészeti jellegűek, az új építkezések mégis rengeteget használnak. Egy elszigetelt városvégi viskóban a részeges apa éjszaka hosszat zavartalanul püfölhette a feleségét, és csapdoshatta a földhöz a gyerekeket, senki sem lépett közbe. Aki hallotta, az sem. Egy ilyen házban, amilyenben én lakom, az ilyesminek nincs helye. Nekünk is van egy iszákos suszterünk. Néhányszor tökrészegen jött haza, és megpróbált randalírozni, mintha egyedül volna a világon. Négyszer hívtuk a rendőrséget. Amióta nem veri őket, a felesége meghízott, és meghíztak a gyermekei. Remek példa az építkezések erkölcsi hatására." Ezt Kolozsvári Grandpierre Emil írja. De nem ő mondja, hanem Párbeszéd a sorssal című regényének pozitív hőse (így, idézőjel nélkül, kurziválás nélkül), Eszti „néni" (ez viszont idézőjelben), a problémás gyerekek gondozója. Ezt az optimista monológot pedig kedvcsinálónak szánja Eszter a nagy bizonyításhoz, hogy védence, Zsófi nem igazán züllött, s bár van egy s más a rovásán, méltó felesége lehet a derék Kármány rendőrnek. Kolozsvári Grandpierre Emil jól tudja, hogy regényalakjainak nem kell, sőt nem is szabad olyan logikusan, olyan körültekintően nyilatkozni, mintha ő maga elemezné ugyanazt a kérdést. Eszter lelkes és gyanútlan. Amit elmond a részeges suszterékról, az inkább az URH-s kocsi áldásos erkölcsi hatását bizonyítja, mintsem az építkezésekét. Közhely, hogy a toronyházak lakói legalább olyan könnyen mormogják el a miközömhozzá-1, mint akár a luxusvillák tulajdonosai, akár a kültelki telepek népe. Az író vitába ereszkedhetne hősnőjével, de nem teszi. Lerakja a fegyvert a másfajta temperamentum, másfajta gondolkodás láttán. Embert lakásáról Kolozsvári Grandpierre is vallja, hogy a lakásnak, a környezetnek köze van az emberek jelleméhez. De fordítva, mint ahogy a züllött gyerekek védangyala mondta. Nem a lakás teszi az embert. Hanem valami erkölcsi erőtér vesz körül mindenkit, s ebbe illeszkedik bele mindaz, ami 22