Budapest, 1975. (13. évfolyam)

3. szám március - Fekete Gábor: A 900 éves Szolnok

„Zounok", ahogyan I. Géza király alapítólevele nevezi, a kedvező földrajzi adottságoknak köszönheti létét; a szárazföldi és vízi utak találkozásánál népesült be. A XII. századtól a Tiszán meginduló sószállítás már kereskedelmi központtá avatta. A településmag a Zagyva és a Tisza övezte területen épült vár lett, amely 1552-ig ellenállt a töröknek. Ezután százharminchárom esztendeig a szandzsákbejek székhelye volt a város, hozzájuk fűződik egy, a város szempontjából nem csekély fontosságú s időtálló cölöphíd építése. Egy évvel Buda visszavétele előtt hagyták el a törökök Szolnokot, a vár azonban mitsem vesztett hadászati jelentőségéből: nagy szerepet játszott a Rákóczi szabadságharcban, védbástyaként fogadta és segítette a felkelőket. 1785-ben II. József leromboltatta, utolsó maradványait 1811-ben bontották le; még fellelhető emlékeit napjainkban rekonstruálják. Hazánk históriájának progresszív szakaszaiban minduntalan felbukkan Szolnok neve. A szabadságharc idején, az 1849-es tavaszi hadjáratban itt mértek Damjanich hadai súlyos csapást a császáriakra; 1918 decemberében Budapest után Szolnokon alakult meg elsőként a KMP helyi szervezete. A Tanácsköztársaság idején Szolnok 77 napig volt frontváros, s az egyetlen helység, ahol a tanácskormány bukása után még egy napig élt a proletárhatalom. Emléktáblák, szobrok hosszú sora őrzi azok emlékét, akik az ellenforradalmi rendszer éveiben életüket áldozták a munkáshatalomért. S még egy fejezet a történelemből: 1956 novemberében ebből a városból hangzott el az első szó a néphatalom megmentéséért, az ellenforradalom leveréséért. 1944-ben, amikor egymást követték az angolszáz bombázások, s nemcsak a pályaudvar, a vasúti és közúti híd, egész utcasorok, hanem a város lakóházainak fele is elpusztult, Szolnok lassan elnéptelenedett. November 4-én, amikor a 2. Ukrán Hadsereg csapatai bevonultak a városba, mindössze négyezer lakos élt itt. Szolnok múltja — Budapest és az ország múltja is . . . Mezővárosból ipari centrum A Szolnokon sétálgató budapesti ember, az utcaneveket és a cégtáblákat nézegetve olykor otthon érezheti magát. A város belterületén a Bajcsy-Zsilinszky út szakasztott úgy illeszkedik a József Attila utcához, mint Pesten; a Mártírok útja éppoly körút-szerű, hosszú és kanyarban megmegtörő, mint Budán; peremkerületéhez vezet a Mester utca; déli részén található a Karinthy Frigyes út, s itt is Thököly út vezet be a centrumba. Található ezen kívül Úttörővasút, Vidám Park, Béke Étterem, Bástya vendéglő és Híd-bisztró, MÁV Kórház, Vörös Csillag mozi és Varga Katalin gimnázium. Még szerencse, hogy a térképen feltűnnek végre a sajátos szolnoki városnegyedek sajátos nevei: Vosztok, Alcsi, Nagy-fenék, Pletykafalu, Cukrászdülő... Az elnevezések egy része 100—200 évvel korábbi időket idéz. A XVIII. században Szolnoknak már volt városmagja, igaz, kiterjedt szérüskertes településtől ölelve. Csakúgy, mint hat évszázaddal korábban, az időtájt ismét a tiszai sószállítás lendítette fel a kereskedelmet, a közlekedést, s arra az időszakra tehető a ma már hagyományosnak mondható faipar is. A gőzgépek megjelenése újabb lökést adott a város fejlődésének: 1835-ben indult meg a tiszai gőzhajózás, 12 évvel később pedig a Pest—Szolnok vasútvonal megnyitása lendítette előre a várost. Az akkori mércével nagyüzemnek számító vasúti javítóműhely kétszáz embert foglalkoztatott, és a hamisítatlan mezőváros gyorsan iparforgalmi mezővárossá lépett elő. Száz éve éppen, hogy a város központjában felépült a megyeháza, a törvényszék, a mai Verseghy Gimnázium, s elkezdték a megyei kórház építését. A századforduló táján Szolnok rohamosan iparosodott, a hét gőzfűrésztelep, a sok malom, a mezőgazdasági termékfeldolgozóipar, a cukorgyár építése lényegében megrajzolta a mai, úgynevezett „déli iparterület" helyét és irányát. A folyóvíz közelsége, a szélirány, a kedvező vasúti közlekedés egyaránt alkalmassá tette iparvidék kijelölésére. Részben ez magyarázza azt az elismerésreméltó törekvést, amellyel Szolnok a magyar városok között — a fővárost is beleértve — egyedül áll: 1945-ben az újjáépítést kezdettől összekapcsolták a korszerű városfejlesztési törekvésekkel. A város kommunista polgármestere már abban az évben felkérte az építésügyi tárcát Szolnok rendezési és fejlesztési terveinek kidolgozására, s 1946 őszén, mindenkit megelőzve, elsőnek Szolnok területfelhasználási programja készült el. Az 1961 óta három alkalommal elfogadott városrendezési tervek mindegyike — természetesen a gazdasági struktúra változásainak, a megnövekedett vasúti, közúti szerepnek megfelelően — e programra támaszkodva határozta meg a városfejlesztést. Szolnoki kuriózum, hogy kilenc évszázados múltja ellenére annyi tárgyi emléke sincs, mint sok magyar falunak. Túl gyakori volt a pusztulás. Legrégibb műemléképülete, a Tiszaparti Ferences templom és rendház is mindössze 250 éves. Tapasztalható viszont, hogy az intenzív bontásszanálás következtében lassan előelőkerülnek a föld mélyén rejtőző régészeti leletek. Feltehetően hamarosan a szolnoki műemlékvédők is összecsapnak a városépítőkkel, csakúgy, mint ez Óbudán történt . . . Igaz, a város lélekszáma alig éri el egy közepes budapesti kerületét, A Tisza Szálló és Gyógyfürdő A Beloiannisz utca A Várkonyi István tér