Budapest, 1975. (13. évfolyam)

11. szám november - Horváth József: Öreg lámpavasak múlandósága

28 FÓRUM Horváth József Öreg lámpavasak A főváros terein itt-ott még üzemben levő, díszes kandeláberek leváltása egyaránt foglalkoztatja a műemlékvédelemmel, a városépítészettel vagy annak valamely részterületével foglalkozó hivatalos szerveket és a város fejlődését féltő figyelemmel kísérő városlakókat. A „Budapest" 1975. júniusi számában Vizy László „A pesti Duna-part városépítészeti feladatairól" c. cikkében a Roosevelt téri közvilágítási rekonstrukcióról is szólva, szintén érinti e témát. Az öreg kandeláberek iránti nosztalgiájával nem áll egyedül. Magam is sajnálattal szemlélem e lámpavasak haláltusáját — de sajnos bele kell nyugodnunk, hogy a betegen nem segíthetünk. A kiöregedett közvilágítási oszlopok ügye talán megér egy kis további vizsgálódást. Mindenekelőtt a legfontosabb tisztázni a Vörösmary téren, a Dimitrov téren, a Roosevelt téren és az Állatkerti út—Széchenyi fürdő környezetében még ma is látható — szakmailag „9 m fénypontmagasságú stylkandeláberek" névvel illetett — közvilágítási oszlopok műemléki értékét és hovatartozását. Vizy László az említett cikkben így ír: „A Roosevelt téri kandeláberek és a Duna-parti korlátok tervezői a kor legnagyobb építészei: „Steindl Imre, Ybl Miklós, illetőleg Feszi Frigyes voltak." A korlátok és az azokra épített gázlámpák tekintetében a cikk megállapítása helytálló, azonban a közvilágítási kandeláberek vonatkozásában módosításra szorul. A Roosevelt téren alkalmazott lámpa-típust először 1909-ben használták a Rákóczi úton. Majd ezt az oszlopot típusnak elfogadva, felhasználásukkal építették meg a következő években a Kis- és Nagykörút, valamint több más útvonal illetve tér villamos üzemű közvilágítási berendezéseit. 1920 táján került sor a Roosevelt téri oszlopok felállítására. 1909-ben azonban a felsorolt zseniális építészek sajnos már nem éltek. E típus-oszlopokat az Oetl és tsa cég száljította a fővárosnak, teljesen azonos kialakításban, „nagyüzemi" módszerrel gyártva az évek során többezer darabot. Olyannyira, hogy a díszítést célzó csigavonalú laposvasakat azonos, pontosan előírt sugarakra hajlították meg, biztosítva ezzel a teljes csereszabatosságot és egységesítést. Nincs tudomásunk arról, hogy az oszlopok megtervezésében ismert építőművész vagy iparművész közreműködött volna! Az 1920-as évektől aWeisz Manfréd gyár is szállított hasonló lámpaoszlopokat, melyeket gazdagabban díszítettek. Ezenkívül készültek két-, illetve négykarú változatok is. AWeisz Manfréd-féle kandeláberek kerültek többek között a híres Duna-korzóra, a Vigadó térre, a Népköztársaság útjára, a Szabadság térre. Ma már csak két darab található az utcán: az Operaházzal szemben néhány fényvetőt hordoznak. A kandeláberek stílusbeli besorolásához először szerkezetüket kell alaposabban szemügyre venni. A szerkezeti rajzról azonnal szembetűnik, hogy tulajdonképpen egy vascső oszlopról van szó. A felhasznált két különböző átmérőjű hengerelt Mannesmann-cső a kor egyik legfejlettebb technológiájával készült nagyüzemi acél terméke. A vastagabb cső mélyen benyúlik a beton alapozásba, az oszlop állékonyságát és szilárdságát biztosítva. A föld felszínétől mintegy S m magasan csatlakozik a vékonyabb átmérőjű cső. A csatlakozást vasöntvény díszítéssel takarták le. A földtől mintegy másfél-két méter magasságig öntöttvas talapzatot erősítettek a vascsőhöz. A főváros címerével díszített ajtókon lehetett hozzáférni a kábelcsatlakozáshoz, a biztosítókhoz. Legfelül pedig szintén vascső szerkezetből álló fejrészt helyeztek el, mely egyaránt alkalmas volt a vezeték behúzására és a lámpatest felerősítésére. Ezt a szerkezetet laposvasból kovácsolt díszítéssel és öntöttvasból készült csatlakozó dobozokkal kombinálták. Az öntött- és kovácsoltvas díszítéseknek tehát semmilyen funkcionális szerepük nem volt, a talpazat, az oszlopderék és a fejrész ornamentikája csak olyan köntös gyanánt szolgált, melyet a századforduló utáni évek ízlése megkövetelt. Abban az időben még egy közvilágítási oszlop sem jelenhetett meg illetlen öltözékben az utcán! Egyrészt a kor legmodernebb technológiája, a legkorszerűbb anyag felhasználása, másrészt a funkciótlan díszítés, valamint a keletkezési idő a szecesszió korára utal. Ugyanakkor nem állíthatjuk az öntött- és kovácsoltvas formákról, hogy azok szecessziós A Weiss Manfréd típusú kandeláberek