Budapest, 1975. (13. évfolyam)
7. szám július - Köves Rózsa: Garami Ernő életútja
eletutJa Csehov, Franz Mehnng, Johannes V. Jensen, Gorkij, Kari Henckell, Bjömson, Upton Sinclair, Knut Hamsun, Ada Negri, Anna Vivanti.. ."Majd felsorolja az 190^-es Népszava szépirodalmi munkatársait, és elmondja, hogy a Népszava hasábjain kapták meg biztató és méltányló kritikájukat a legmodernebb magyar festők is. A Népszava állt ki legelőször Nagy Endre modern kabaréja, valamint a Thália és az Új Színpad úttörő kísérletei mellé, és üdvözölték a lapban Bartók és Kodály modern zenéjét. Amikor pedig a párt keretein belül megszületett ennek a haladó kultúrpolitikának „nem éppen tudatos érvekkel dolgozó, de annál agresszívebb ellenzéke", Garami vállalta a támadókkal szemben a harcot, „mint aki tisztában van vele-, hogy a munkásság rabszolgasorsának nem utolsósorban saját kulturálatlansága, igénytelensége s a tudatos kritika hiánya az oka". Révész Bélát megvédte, amikor „Vonagló falvak" című, a Népszavában folytatásokban megjelenő, modern kifejezőeszközöket alkalmazó regényét részben értelmetlennek, részben szemérmetlennek tartották, és Ady mellé állt, amikor egyesek — akik a maguk privilégiumának tekintették a „forradalmi költő" címet, és a költői elhivatottságot nem annyira az alkotó tehetségtől, mint a proletár származástól tették függővé — har -cot indítottak ellene. ... „majdnem félek tőle, hogy kételkedni fognak szavaimban, de így volt, valóban így történt, hogy a munkásság napilapja előharcosa és patrónusa volt az új magyar kultúrának" — összegezte Garami és a Népszava) kultúrmunkáját a dicséreteket igazán nem bőkezűen osztogató Kassák Lajos. Garami, a politikus portréjának megrajzolása már nehezebb feladat. Noha a Németországból való hazatérés politikai pályafutásának kezdetét jelentette, a tevékenységét — és mert lényegében a forradalmakig ő volt az MSZDP első embere: a pártét is — meghatározó elméleti alap ekkorra már kialakult benne. E húsz év alatt a magyar munkásmozgalom általa kezdeményezett stratégiája és taktikája szinte változatlan maradt. Elméletének kiindulópontját tíz évvel hazatérése után, a Szocializmus egyik 1908-as számában fejtette ki. Szerinte 1848-ban a forradalom Magyarországon a köznemesség forradalma volt a főnemesség ellen. Míg Bécstől nyugatra a polgárság képezte a forradalmak hajtóerejét, és — átmeneti vereség után — azok győztese lett, ez idő tájt Magyarországon még alig szerepelt a burzsoázia, a forradalom a középnemességet segítette uralomra. Ebből következik, hogy Magyarországon a polgári forradalom van napirenden; a feladat a tőkés társadalom létrehozása, szocialista forradalom csak a távoli jövőben képzelhető el. A proletariátus feladata tehát — vallotta a polgári radikálisokkal együtt —, hogy sírásóját, a polgárságot megteremtse. A többi majd azután következik. Ezen alaptétel mellett a konkrét politikai megoldások meglehetősen széles skálája lehetséges. Garami munkásságának úgyszólván legpozitívabb szakasza az 1898-tól 1904-ig terjedő időszak. Felfogásának viszszafogó jellege a forradalmi átalakulás érlelődésének időszakában már erősen megmutatkozott. Álláspontja: a munkásságnak az általános választójog segítségével meg kell szereznie a parlamenti többséget, akaratának csak akkor szerezhet érvényt. A párt — ahogy ez később már szállóigévé vált — az áhalános választójog, a parlamentarizmus bűvöletében élt és működött. „Ne legyen senki... az ország öntudatos munkássága közül — mondta 1905-ben —, akik ezen napokban mást ismernek, mint az általános titkos választójogot." A célkitűzések megvalósításáért azonban csak akkor lehet síkraszállni, ha a szervezett munkásság száma növekszik. A napi feladat tehát a szervezkedés, a tömegek gyarapítása és nevelése. Sok vita kísérte az MSZDP-nek a „darabont" Fejérváry-kormány alatti magatartását. A Garami irányítása alatt álló Népszava a darabont kormány kinevezését úgy értelmezte, mint a magyar alkotmány semmibevevését. Hajlandónak mutatkozott támogatni az ellenzéket, a koalíciót, ha az vállalja az általános választójog és más demokratikus reformok megvalósítását. Csak miután a koalícióval való megállapodás nem sikerült, bocsátkoztak tárgyalásba Kristóffyval, és a darabont kormány az általános választójog megvalósításának ígéretéért elnyerte az MSZDP politikai támogatását. Ezzel kitört a nyilt harc a demagóg ellenzéki, nacionalista jelszavakat hangoztató koalícióval. A helyzet azonban a szociáldemokrata párt számára nem volt egyértelmű. Helyesen írja Horváth Zoltán — e kérdéskörrel összefüggésben — Garamiról: „A polgári demokratikus választójog követelése is veszít súlyából, ha a küzdelem vezetőjére rá lehet sütni a hazafiatlanság, a Habsburg barátság, a hazaárulás bélyegét, abban az országban, amelyben valósággal él. . . a sovinizmus, vagy legjobb esetben is az elfogult nacionalizmus eltorzitó, káros komplexuma." A darabont kormány végül is nem valósította meg a választási reformot. A választójogi küzdelem új feltételek között folytatódott a koalíció kormányra kerülése után, gróf Andrássy Gyula belügyminisztersége idején. Szemfényvesztő választójogi reformjavaslat készült ugyanis Andrássy irányításával : ebben fenntartják a nyílt szavazás rendszerét, és a választójogot műveltségi és vagyoni cenzushoz kötik. Az írástudatlanoknak annyi jogot akartak adni, hogy 12-en jelölhessenek egy megbízottat, aki egy szavazattal venne részt a választásokon; bizonyos iskolai végzettség és adófizetés után viszont két, illetve három szavazattal rendelkezők is lennének. A tervezet a nőket kirekesztette a választójogból. Az 1908 nyarán nyilvánosságra került törvényjavaslat a munkásság körében nagy felháborodást keltett. Garami — Kunfival együtt — 1908 augusztusában Bécsbe utazott, hogy az ún. plurális választójog ügyét az Osztrák Szociáldemokrata Párt parlamenti bizottságával, személy szerint Viktor Adlerral megtárgyalják. Ugyanez év őszén nagy port vert fel a kérdés: vajon az MSZDP vezetősége paktumot kötött-e Andrássyval, hogy néhány mandátum ellenében támogatják a választójogi javaslatot? Tény, hogy Bokányi, Garami és Garbai jártak nála — de nyilván nem egyeztek meg. A parlamenti lehetőségek túlbecsülése és a később lefolytatott fegyelmi tárgyalás is bizonyossá teszi, hogy bizonyos tapogatózások történtek, mégpedig a párt balszárnya tudtán kívül és elképzelései ellenére. A tömegek nyomási