Budapest, 1975. (13. évfolyam)

7. szám július - Preisich Gábor és dr. Szűcs István: Hozzászólások a budapesti agglomeráció vitájához

Dr. Szűcs István FORUM Az agglomeráció néhány népesedési és szociológiai kérdéséről Lakástelepitési lehetőségek a főútvonalak várható kapacitásának figyelembevételével (Kóta Zsuzsa rajzai) Mi is koncentrálni kívánjuk az agglomeráció külső övezetében a fejlődést az arra legalkalmasabb irányokban, ill. pontokon, ha nem is olyan mértékben, mint ahogy azt Fodor László javasolja, és nem a meglevő települések között üresen maradt területeken, Zoltán Zoltán javaslata szerint. Hogy az ő szóhasználatával éljek: nem Fótkeszit, Pomázkalászt, Érdbattát, vagy Gyálvecsést kívánunk létesíteni, hanem Dunakeszit, Szentendrét, Kistarcsát, Érdet és Gyált kívánjuk meglevő adottságaik alapján településcsoport-központként, városiasan fejleszteni; nem feledve el, hogy az életszínvonal növekedésével növekvő családiház és nyaralóház iránti igény számára elsősorban az agglomerációs övezetben kell megfelelő nagyságú területet biztosítanunk. A budapesti agglomeráció területét — Budapest közigazgatási határán belül és kívül letelepedés, üzemi telepítés, üdülési lehetőségek szempontjából részletesen megvizsgáltuk. Messze menne, ha ezeket a vizsgálatokat — a távlati tervezés alapjait — részletesen ismertetném. Mindössze két vázlatot mutatok be annak illusztrálására, hogy a városrendezési tervezés nem valamiféle „álom a jövőről", mint sokan hiszik, hanem a konkrét lehetőségek számbavételének eredője. Bizonyos, hogy még messze vagyunk attól, hogy a jövő követelményeit és annak területi vetületeit mintegy matematikai alapossággal előre meghatározhassuk, ezért fejlesztési elgondolásainkat időközönként a fejlődésnek és a településtudomány tökéletesedésének nyomán revideálnunk, módosítanunk kell. De hiszen a hold felé tartó rakéta pályája is időről időre módosításra szorul! Köszönöm vitapartnereinknek és a Szerkesztőségnek, hogy a felvetett problémák kapcsán lehetőségem nyílott szakmai álláspontom néhány elvi vonatkozásának vázlatos kifejtésére. A budapesti agglomerációval kapcsolatban a „Budapest" hasábjain olvasható eddigi vita néhány olyan alapvető és fejlődést meghatározó jellegű kérdéscsoportra irányult, melyek hátterében népesedési (itt a demográfiai prognózisokra gondolok) és szociológiai összefüggések állnak. Mindezek szorosan kapcsolódnak társadalompolitikai és gazdaságpolitikai célkitűzéseinkhez, így ezen összefüggések tisztázása nélkül az agglomeráció fejlesztése, a fejlesztés néhány sarkalatos pontja nehezen értelmezhető és indokolható. A következőkben ezért néhány ilyen demográfiai és szociológiai témakört választok ki, és elemzésüket összekapcsolom Fodor László idevonatkozó megállapításaival. A lakosságszám távlati alakulása Fodor László hipotézise szerint a négy fejlesztési főirányban — jórészt Budapest közigazgatási határain kívül —2 millió lakos számára lehetséges és szükséges új városrészeképítése útján letelepedést biztosítani. Önként vetődik fel a kérdés, hogy szükséges-e ilyen nagyságrendű fejlesztés számításba vétele. A kérdés megválaszolása jórészt (nem kizárólag) azzal kapcsolatos, hogy a budapesti agglomeráció népességszáma távlatban miként fog alakulni. Ez az összefüggés vezet a demográfiai prognózisok területére. A probléma abban rejlik, hogy a demográfiai prognózisok készítésénél sok bizonytalan tényezővel kell számolni, így a hibahatárok is elég nagyok. Viszonylag biztos az ország egészére kidolgozott prognózis, mivel a sok tényezőtől függő belső vándorlásokat nem kell figyelembe venni. Éppen ezért jóval bizonytalanabbak az egy településre, vagy településcsoportra kidolgozott prognózisok. Megbízható pl. az olyan prognózis, mely a meglevő, statisztikailag számbavett népesség belső struktúrájából adódó távlati következményeket rögzíti; és bizonytalan a prognózis, ha ezen túlmenő tényezőket kell figyelembe vennie. Mindezek előrebocsátása után megkísérlem összefoglalni, hogy a budapesti agglomerációval kapcsolatban melyek azok a tényezők, melyek viszonylag biztonsággal vehetők figyelembe: a) Az ország lakosságszáma 15—20 éves időtávlatban kis mértékben emelkedik, ezt követően elképzelhető a stagnálás. b) A munkaképes korú népesség országos száma 15—20 éves időtávlatban nem növekszik, sőt átmenetileg kisebb mértékű csökkenés is várható. c) A budapesti agglomerációba történő bevándorlás (vándorlási nyereség) túlnyomó többségében a 17—30évesekből adódik. E demográfiai tényezők mellett hivatkozni kell az elmúlt években kialakult társadalompolitikai és az ehhez kapcsolódó gazdaságpolitikai célkitűzésekre, ill. gyakorlatra. Ezek szerint a budapesti agglomeráció népességszám-növekedését fékezni kell azáltal is, hogy vidéki városaink erőteljes fejlesztése mellett a nagyobb munkaerőigénnyel rendelkező új üzemeket vidékre telepítik, kisebb budapesti üzemeket vidékre telepítenek át, a budapesti üzemek rekonstrukciója során a termelékenység növelése és a munkaerő-igény csökkentése fontos szempont. Nem látom indokoltnak, hogy ezeket a helyes célkitűzéseket meg kellene változtatni, és nem tartom valószínűnek, hogy ezeken változtatni fognak. Mindezekből a vázlatosan ismertetett tényezőkből az következik, hogy a budapesti agglomeráció lakosságszámának növekedése tovább fog mérséklődni, és mai ismereteink szerint kizártnak tartom, hogy ezzel ellentétes tendencia lépjen fel. A budapesti agglomeráció fejlesztésének tervjavaslata lényegében ezeken az elgondolásokon alapul, és abból indul ki, hogy 1970—2000 között a népességszám legfeljebb 400 ezer fővel, de legalább 200 ezer fővel fog növekedni. A 2000. évet követő fejlődésre megalapozott demográfiai prognózist — megítélésem szerint — nem lehet kidolgozni, de semmi sem utal arra, hogy ebben az időszakban ismét erőteljes népességszám-növekedés következne be. Nyilvánvaló, hogy a budapesti agglomeráció lakásállományának fejlesztésénél nemcsak a népességszám növekedéséből eredő szükségleteket kell figyelembe venni, hanem a ma meglevő belső feszültségek (lakáshiány, városrekonstrukció stb.) feloldása is szükséges. Ha az ebből adódó igényeket népességszámban kívánjuk kifejezni, akkor — nem részletezve most az indokokat — további 3—400 ezer fő letelepítése jöhet számításba. Mindezeket összegezve úgy vélem, hogy 30—40 éves időtávlatban a Fodor László által megjelölt 2 millió fő számításba vétele nagyságrendjében indokolatlan; ennek még a fele is túlzottnak tűnik. Az átlagos családnagyság A népesség családösszetételének vizsgálata képezi az alapját a lakásszükséglet meghatározásának. Ez ugyanolyan fontos tényező, mint a lakosságszám várható alakulása. Fodor László hipotézise szerint a 2 millió fő letelepítése érdekében lakásonként átlagosan 2,2 szobával, lakásonként 4 fő számításba vételével 500 ezer lakást kell építeni. A számok egybeesése folytán elgondolkoztató összehasonlításra nyílik lenhetőség. Budapesten 1970-ben ugyancsak kb. 2 millió fő élt, 620 ezer lakásban, lakásonként átlagosan 1,7 szobával. Ez csaknem pontosan 29