Budapest, 1975. (13. évfolyam)

6. szám június - A címlapon: A Várban (Csigó László felvétele)

tökéletesebben megszervezett egésznapos foglalkozás sem pótolhatja, csak csökkentheti a hiányából származó károsodásokat (agresz­sziv, anti-, aszociális, deviáns magatartás­formákat). Az iskola csak a társadalommal együtt, ezen belül elsősorban a családdal együtt teljesítheti társadalmi feladatait. Az iskola arra vállalkozhat, hogy tartalmas, von­zó foglalkozások szervezésével ránevelje ta­nítványait szabadidejük kulturált, tartalmas, sőt esztétikus felhasználására. Ezt viszont a megváltozott funkció következtében — a művelődési intézményekkel való kapcso­latainak már említett bővítésével — az is­kolának vállalnia is kell. Az iskola funkciója különösen sokat gaz­dagodott azzal a szereppel, melyet a társa­dalom munka-erőutánpótlásában betölt. Ma a gyermekek száma a budapesti általános is­kolák felsőtagozatos osztályaiban csökkenő tendenciát mutat (az alsótagozaton újra emelkedik). E kevés számú gyermeket úgy kell irányítani a középfokú iskolák sokfajta kínálata közepette, hogy valódi képességeik­nek és a társadalom szükségletének össze­egyeztetésével a legjobb helyre kerüljenek. A középfokú iskoláknak — minimálisra csökkentve a pályakorrekciót — fokozniuk kell hivatástudatra, pályára felkészítő tevé­kenységüket. A pedagógusok felelőssége a rájuk bízott ifjúság életének alakításában megnőtt, sze­repük meghatározóbb lett. E tevékenység a gyermekek nagyon alapos ismeretét, a tár­sadalommal való szoros kapcsolatot, pszi­chológiai, közgazdasági szemléletük bővíté­sét igényli. Új, lelkesítő feladat ez a peda­gógus pályán. A legégetőbb gondokról Köszönet és dicséret illeti a pedagóguso­kat, hogy rendkívül sokat vállaltak már ed­dig is mindezen feladatokból. Munkájuk, példás helytállásuk értékét fokozza, hogy sok­szor lényeges feltételek nem álltak rendel­kezésükre. Iskoláink többsége váltakozva tanít, egyes helyeken már az is gondot okoz, vajon a két műszakos váltásban el tudnak-e helyezni minden beiratkozott gyermeket. Fejlesztjük napközis hálózatunkat, de nagy számban vannak olyan gyermekek, akiknek már nem jut hely. Bővítettük szakköreink hálózatát az ifjúsági mozgalommal együtt, de többnyire gondot okoz, hol tartsák meg a fog­lalkozásokat . Nagyon sok iskolában a napkö­zi, a klub, az ifjúsági mozgalom ugyanazok­ban a termekben tartja foglalkozásait, ame­lyekben előtte a tanítási órák voltak. Emel­tük a testnevelés-órák számát, de még sok iskolának nincs tornaterme. Végre szeretnénk hajtani a nőhatározatot — segíteni, könnyíteni a nők munkáját —; sok nevelőtestületben azonban nincsen már férfi, vagy csak egy-kettő. Üj módszertani kísérleteket szerveznek a kollégák, de egyre növekszik a képesítés nélküli nevelők száma. Nem szeretném eltúlozni a nehézségeket, de a tényekkel szembe kell néznünk, ha eredmé­nyeket kívánunk elérni, s nem érjük be lát­szatokkal. A főváros tanácsa rendkívüli erőfeszíté­seket tesz, hogy a feltételeket javítsa, a ter­heket csökkentse. Világosan kell azonban látnunk, hogy gyors iramban fejlődő fővá­rosunk sem tudja a szükséges mértékben fejleszteni a feltételeket. Az utóbbi évtizedekben sok új korszerű iskola épült; de a külső kerületekben, ahol nem épült új lakótelep, iskoláink zsúfoltak nem a korszerű igényekhez méretezettek. Karbantartásuk is igen költséges. Számol­nunk kell egyes kerületek zsúfoltságával is, játszótereket, parkokat alig találunk bér­házaik között. Van, ahol az iskolaotthonos osztályok helyiségei is sötétek, kicsik, nyo­masztóak; minden törekvésünk ellenére sem tudjuk derűs, igazi otthonná varázsolni őket. Ilyen körülmények között megsokszorozó­dott erőfeszítést, áldozatot követel a peda­gógusoktól a korszerű nevelés megvalósítá­sa. ők pedig újból és újból munkájukkal tesznek hitet arról, hogy a korszerű nevelés legfőbb követelménye a munkáját hivatás­tudattal végző pedagógus. Nehéz feladatokat látnak el a pedagógu­sok, de nem a társadalom segítése nélkül. Örömmel tapasztalhatják, hogy a társada­lom milyen érdeklődéssel kíséri munkájukat; hogy megszűnőben van az iskola elszigetelt­sége. A sajtó s más tömegkommunikációs eszközök a közoktatás érdekeit szem előtt tartva, sokat és a legtöbbször segítőkészen foglalkoznak munkájukkal. Társadalmi moz­galmak bontakoznak ki az iskola segítésére. Nemcsak arra a támogatásra gondolok, ame­lyet egy-egy szülői munkaközösség nyújt az iskolának, hanem arra a nagysikerű kezde­ményezésre is, amelyet az „Egy üzem — egy iskola" néven ismer az ország, s amely milliós értékeket ruházott be (tatarozás, fel­szerelés) az iskolákba. Iskoláink többsége igen jó kapcsolatot teremtett a társadalmi környezettel, amelytől minden erkölcsi és anyagi támogatást megkap. Feladatunk, hogy ezeket a jó kezdeményezéseket tegyük köz­ismertté, gyakorlatukat általánossá, mert ezek valósítják meg közoktatáspolitikánk cél­kitűzését : a nevelés társadalmivá tételét. Eze­ken a helyeken valóban már az egész társa­dalom ügye a nevelés. Követelmények — és hiányos feltételek A7. iskolától várjuk a tanulóifjúság sze­mélyiségének sokoldalú fejlesztését, világ­nézetének megalapozását, közéleti emberré nevelését, önművelésre alkalmassá tételét, helyes életvitelének alakítását. Azt várjuk az iskolától, hogy tanítsa meg az ifjúságot éle­tének felelősségteljes megszervezésére, ala­kítsa ki benne az alkotó, a közösségért tenni akaró ember eszményét, segítse őket a sza­badidő megszervezésében, formálja szocia­lista ízlésüket, mely váljék meghatározójává életformájuknak, szórakozásuknak egyaránt. Legyen ugyanakkor az iskola a munkaerő­utánpótlás fő bázisa, biztosítsa az adott te­rület munkaerő-igényét, szilárdítsa meg a a fiatalok hivatástudatát. Ugyancsak az is­kolától várjuk, hogy a társadalmi mobilitás legfőbb elősegítője legyen, biztosítsa a te­hetségek szabad mozgását a társadalmi ré­tegek között. Nemkülönben az iskolára vár a diák-szociális ellátás számtalan feladata. Alkalmasak-e vajon iskoláink ma ezen el­várások teljesítésére? Kétségtelenül nem. Sem az iskola belső struktúrája, sem a pe­dagógusok munkaköri kötelezettségeinek el­rendezése, sem az anyagi feltételek nem te­szik lehetővé az iskola számára, hogy kellő mértékben megfeleljen ezeknek az elvárások­nak. A pedagógusok várják, hogy világosab­ban rajzolódjon ki a törekvés az iskola belső szerkezetének, a feltételek javítása olyan perspektívájának megteremtésére, mely le­hetővé teszi, hogy megfeleljenek a velük szemben támasztott követelményeknek. A pedagógusok előtt ismert az iskola belső átalakulásának szükségessége. Tudják, hogy az intézkedések sorának kell megszületnie en­nek elősegítésére. Sokszor azonban zavart okoz, hogy nem mindig látják világosan azt a perspektívát, azt a végső célt, melynek meg­valósítása érdekében az intézkedések szü­letnek. Sokszor szóvá teszik, hogy míg egy­egy központi intézkedés eljut az iskolákhoz, s ott a mindennapos gyakorlat meghatározó­jává válik, több év telik el. Ha pedig közben megváltozik a központi elképzelés, ez az is­kola munkáját egyenetlenné teszi, bizonyta­lanságot okoz. Ezért a pedagógusok azt vár­ják, hogy az iskolai élet fejlesztésében szük­séges intézkedések nagy megfontoltsággal szülessenek meg, s azok végrehajtásához kapjanak türelmet. A pedagógusok tudják, érzik azt a felelős­séget, mely rájuk hárul az ifjúság nevelésé­ben. Az is köztudott, hogy mind nehezebb megfelelni ezeknek az igényeknek. Éppen ezért tartják nagyon fontosnak a pedagógus képzést és továbbképzést. A képesítés nél­küli pedagógusok növekvő aránya — bár min­den tiszteletet megérdemelnek az ilyen mun­kára vállalkozó kollégák — minden pedagó­gusra zavarólag hat, nemcsak azért, mert többlet-terhet ró rájuk, hanem mert mun­kájuk hatékonyságát látják veszélyeztetve. A pedagógusok szervezett továbbképzési rendszere talán a legrégebbi múltra tekint­het vissza. Ma, amikor annyi tényező igényli a pedagógusok tudásának állandó gyarapí­tását, amikor új pedagógiai dokumentumok bevezetésére készülünk, amikor olyan nagy jelentősége van a pedagógiai elmélet és módszertani kérdések megismerésének, a szervezett továbbképzés lehetőségei valójá­ban szűkek, s a továbbképzésben való rész­vétel nem jár megfelelő anyagi és erkölcsi elismeréssel. * Pedagógus napi köszöntőnket igyekez­tünk önvizsgálattal egybekapcsolni. Jól tud­juk, a pedagógusok gondjainak egy része összefügg saját tevékenységünk gyengeségé­vel. Többet kell tennünk azéit, hogy a peda­gógusok lássák munkájuk perspektíváját, ok­tatási rendszerünk korszerűsítésének távla­tait. Átgondoltabban és következetesebben kell fejlesztenünk iskoláink belső életét, na­gyobb segítőkészséggel kell mellettük len­nünk munkájuk gyakorlatában, több segítsé­get kell nyújtanunk továbbképzésükhöz, ha­tékonyabb intézkedéseket kell tennünk az is­kolavezetés munkafeltételeinek javítására, nagy önfegyelemmel kell harcolnunk az is­kolát terhelő adminisztráció csökkentéséért, s következetesen munkálkodnunk az iskolai pedagógiai munka feltételeinek javításán. A XI. Kongresszus határozatainak követ­kezetes valóra váltása is segít bennünket ab­ban, hogy mind több eredmény szülessen és okozzon örömet a pedagógusoknak s mind­annyiunknak — az év hétköznapjaiban is. 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom