Budapest, 1975. (13. évfolyam)

3. szám március - Bertalan János-Dr. Berti Béla: Budapest három évtizedes fejlődése

Bertalan János—Dr. Berti Béla Budapest három évtizedes fejlődése A felszabadulástól napjainkig eltelt három évtized mérföldkövet jelent az ország és ezen belül Budapest fejlődésében. Harminc év alatt Budapest nemcsak kiheverte a háborús sebeket, hanem a korszerű világvárosok sorába emelkedett. Ehhez úgyszólván minden népgazdasági ágazat fejlődése is hozzájárult. Iparfejlesztés A budapesti ipari üzemek újjáépítése kezdetben az üzemek munkásai, kollektívái irányításával folyt. Az újjáépítés gazdasági megalapozását szolgáló iparfejlesztésnek elsősorban Budapesten volt reális lehetősége, mert a felszabadulás előtt hazánk ipara a fővárosban koncentrálódott. 1938-ban az ország gyáriparában foglalkoztatottak 62,3 százaléka dolgozott Budapesten. A rendkívüli nehézségek — energia-, nyersanyaghiány stb. — ellenére 1945 első hónapjaiban az ipari termelés már megindult és fokozatosan növekedett. 1946 végére a működő iparvállalatok száma megközelítette az 1938. évit. A termelés azonban, különösen fogyasztási cikkekből, még igen jelentősen alatta maradt az 1938. évinek. Az 1946. XIII. tc. alapján 1946 január i-i hatállyal államosították a szénbányákat és ugyanez év végén a 23 550 ME. számú rendelettel állami kezelésbe kerültek a legfontosabb nehézipari üzemek, közöttük a Weiss Manfréd Acél- és Fémművek Rt. 16 742, a Ganz és Társa Villamossági Gép-, Vagon- és Hajógyár Rt. 8 557 munkáslétszámmal. A nehézipari vállalatok állami kezelésbe vétele ekkor még nem érintette a tulajdonjogot. E vállalatok állami tulajdonba vételét jogilag az 1948. évi államosítási törvény rendezte. Az 1946. évi XX. tc. intézkedett a 20 MW-nál nagyobb teljesítőképességgel rendelkező villamoserőművek állami tulajdonba vételéről. 1947 novemberében, az 1947. XXX. tc. rendelkezései alapján, megvalósult a nagy bankok államosítása. Az 1948 március 25-én érvénybe lépett XXV. tc. értelmében államosítás alá kerültek — a külföldi kézben levő vállalatok kivételével — a száznál több munkást foglalkoztató iparvállalatok; majd az Elnöki Tanács által 1949 december végén kiadott 20. számú törvényerejű rendelet kiterjesztette az államosítást a tíz vagy ennél több alkalmazottat foglalkoztató ipari és közlekedési vállalatokra, s a külföldi kézben levő nagyvállalatokra is. Az iparban a szocialista tulajdonviszonyok megteremtése biztosította a termelés gyors és állandó növekedését. A jó pénz megteremtése, a stabilizáció pedig alapot teremtett az ipar újjáépítéséhez. 1947 augusztus i-én indult a hároméves terv, melynek végrehajtása során a budapesti ipar már jelentős szerepet vállalt magára az ország újjáépítéséből is. Az 1947 augusztus végén tartott országgyűlési választásokból a Kommunista Párt az ország legerősebb pártjaként került ki. A baloldali blokk a választások eredményeként többségre jutott a parlamentben. Ekkor még az ország gazdasága alapvetően kapitalista jellegű volt, de már megtörténtek a szocialista fejlődés irányába vivő első lépések. A fordulat éve után a gazdasági fejlődésnek új lehetőségei és feltételei bontakoztak ki. 1948 júniusában a Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt egyesülése, a munkásosztály egységes pártjának megteremtése lehetővé tette, hogy a gazdasági fejlődés meggyorsuljon. A hároméves terv időszakában a legjelentősebb beruházások Budapesten: a Csepeli Erőmű fejlesztése, a Ganz Villamossági Gépgyár újjáépítése, a Ganz Hajógyár bővítése, a Hungária Kontakt kénsavüzem és a Pestszentlőrinci Állami Fonoda építése. Az ipar fejlődésének első szakasza 1949-ben, a hároméves terv sikeres végrehajtásával lezárult. A főváros ipara 1949-ben — nem egészen 5 évvel a háború befejezése után — 25 százalékkal többet termelt, mint a háború előtti úgynevezett békeévben, 1938-ban; a munkások száma pedig 12 százalékkal meghaladta az 1938. évit. 1948 második felében indult meg a szövetkezeti mozgalom fejlesztése a kisiparosok között. Majd 1950 augusztusában, a Népgazdasági Tanács határozata alapján a minisztériumok szakfelügyelete alatt működő kisebb vállalatoknak a tanácsok részére történő átadásával — a helyi szükségletek jobb kielégítése érdekében — létrejött az állami helyiipar. 1954 végén Budapesten már 31 helyiipari vállalat működött, 823 iparteleppel, és 376 kisipari szövetkezet, 1658 iparteleppel. Az állami helyi és szövetkezeti ipar évről évre fejlődött. Megalakultak az otthondolgozók foglalkoztatottságát biztosító kézműipari és vegyesipari helyiipari vállalatok és szövetkezetek. Az állami helyiipar létrejöttével és a szövetkezeti mozgalom fejlődésével párhuzamosan a magánkisipar jelentősége mindinkább csökkent. Az első ötéves tervidőszakban, 1950-től 1954-ig rendkívül ellentmondásos politikai és gazdasági körülmények közepette — Budapest ipara addig soha nem tapasztalt mennyiségi fejlődést ért el. A tervidőszak utolsó évében a fővárosi állami ipar termelése mintegy két és félszeresre volt az 1949. évinek, a termelékenység — az egy főre jutó átlagos termelési érték — pedig közel 60 százalékkal nőtt 5 év alatt. A hároméves terv időszakában még meglevő munkanélküliség az első ötéves terv végrehajtásának éveiben megszűnt, sőt egyes iparágakban már munkaerőhiány jelentkezett, annak ellenére, hogy a női munkaerőt mind nagyobb számban vonták be az ipari termelésbe. A termelés ilyen nagyarányú fejlesztését politikai szigorral, az életszínvonal és az infrastrukturális ellátottság rovására, nagymérvű beruházások révén lehetett megvalósítani. Az első ötéves tervidőszakban Budapesten 14 új gyárat helyeztek üzembe, 41-et pedig bővítettek és korszerűsítettek. Az iparban foglalkoztatottak száma 1954-ben több mint kétszerese volt az 1949. évinek. Az 1956 októberében kirobbant ellenforradalom idején az ipari termelés szinte teljesen szünetelt, és az ellenforradalom leverése után is hónapokon keresztül igen alacsony színvonalon folyt. Jelentős károk keletkeztek a termelőeszközökben és épületekben. 1957-től a főváros ipara a korábbinál kiegyensúlvozottabban fejlődött. A műszaki fejlődés meggyorsítása a gazdasági hatékonyság növelését tette lehetővé. A budapesti szocialista ipar jelenleg mintegy öt és félszer annyit termel, mint 1949-ben. Napjainkban közel 540 ezren dolgoznak a szocialista ipar különböző ágaiban. Ebből közel 38 ezren a tanácsi iparban és nem egészen 64 ezren a szövetkezeti iparban. Az összes ipari foglalkoztatottak 48 százaléka nő. Az ipari munkáslétszám nem minden iparágban növekedett egyformán. Legnagyobb volt a növekedés a nehéziparban, különösen a gépgyártásban, az erősáramú villamosiparban, a híradás- és vákuumtechnikai iparban és a műszergyártásban. Az ipari termelésben elért nagy sikerek a dolgozók életszínvonalának állandó és gyors emelkedésével jártak együtt. Népességszaporodás A felszabadulást követő évek csakhamar Budapest nagyarányú népességgyarapodásához vezettek. Kezdetben az elmenekültek és a hadifoglyok visszatérése, majd főleg a vidékiek felvándorlása révén növekedett a népességszám. 1956-ig azonban a természetes szaporodás is jelentős mértékben hozzájárult Budapest népességének gyarapodásához. Az élveszületések száma és a természetes szaporodás az 1946 és 1954 közötti években ugrásszerűen megnőtt. Az ezer lakosra jutó élveszületés és természetes szaporulat már 1946-ban meghaladta a háború előtti színvonalat. Míg 1936 és 1940 között az ezer lakosra jutó élveszületések száma 13,4, a természetes szaporodás mutatója pedig 0,6 addig 1946-ben 16,0, illetve 2,1 volt. Az élveszületések arányszáma 1947-től 1952-ig lényegében az 1946. évi szinten mozgott, a természetes szaporodás mutatóinak értéke azonban lényegesen magasabb volt: öt év átlagában 5,8 ezrelék. Az 1953 elején megjelent 1004/1953 MT sz. határozat a terhesség megszakítását szigorúan korlátozta. Ennek hatására a születések szánni ugrásszerűen megnőtt: 1953-ban 21,2; 1954-ben 19,8 élveszületés jutott ezer lakosra. A magas születésszám és a viszonylag alacsony halandósag mellett a természetes szaporodás 1947 és 1955 között igen magas, éves átlagban 6,7 ezrelék volt. A határozat rendelkezéseinek 1954. évi enyhítési illetve 1956. évi feloldása nyomán az élveszületisek arányszáma fokozatosan csökkent és a növek vő arányú népesség-öregedés azt eredményezte. hogy a fővárosi elhalálozások száma 1959-től na gyobb, mint a születéseké. Ettől kezdve természetes fogyás állt elő és azóta a főváros népessége csak bevándorlásokból szaporodik. A bevándorlások száma azonban a vidék iparosítása és a mezőgazdasági termelőszövetkezetek megerősítése, tevékenységük kiszélesítése következtében 1960 óta fokozatosan csökken. Az 1949. évi népszámlálás időpontjában a főváros mai területén 1 590 316 ember élt. Ez a néppességszám — az ellenforradalmi eseményekkel kapcsolatos mintegy 92 ezer főnyi csökkenés ellenére — 1959 végéig 1 804 606-ra nőtt. A növekedés kétötödét (84 840 főt) a természetes szaporodás adta. 1960 óta a főváros lakónépessége a kétmillió fölé emelkedett, teljes egészében vándorlási többlet útján. Foglalkoztatottság A szocialista iparosítás kezdetén Budapesten még sok volt a munkanélküli. Az 1949 január i-i népszámlálás időpontjában 766 ezer aktív kereső mellett a munkaképes korú nem keresők száma — a rokkantnyugdíjasok és a munkaképes korú tanulók nélkül — 297 ezer volt; ebből 278 ezer nő. A főváros iparának gyors ütemű fejlesztése és a vele szükségszerűen együttjáró más ágazatok bővülése a munkaerőigényeket nagymértékben megnövelte; ennek következtében a munkanélküliség 1950 végére megszűnt. A munkába bevonható férfi munkaerőtartalékok Budapesten az első ötéves terv időszakában kimerültek. A felmerülő új munkaerőszükséglet jelentős részét a női munkaerő adta. 1949-től 1960 elejéig a munkaképes korú foglalkoztatottak száma 216 ezer fővel emelkedett, a nem dolgozók száma pedig 135 ezerre csökkent. A főváros népessége ez idő alatt 13,5 százalékkal nőtt, ugyanakkor az aktív keresők száma 28,4 százalékkal (217 796 fővel) emel 11