Budapest, 1974. (12. évfolyam)

2. szám február - A budapesti általános iskolák jövője II.

MEGKÉRDEZTÜK: „Milyennek képzeli Gauser Károly csillagász: Amikor az ember a jövőre gondol, akkor természetes, hogy a már ma is felismerhető reális tendenciák befolyásolják a szubjektív elképzeléseket. Éppen ezért meggyőződésem például, hogy a jövő Budapestjének utcáin rendkívül ritka lesz a közlekedési baleset. Az elektromos autók radarral közlekednek majd, s ez kiiktatja a koccanásokat, s mindenfajta összeütközést. S ha már a közlekedésnél tartunk: a legfontosabb jármű a metró lesz, ugyanis a mai értelemben vett főváros felszínéről addigra kitiltanak minden rezgést keltő járművet. Nem hinném, hogy Budapest talaja addigra is bírja a nagy forgalom, a sok közművesítés okozta mozgatást, tehát a régi házakat és utcákat már nem lehet, nem is lesz érdemes tatarozni. A város inkább kiköltözik jó messzire, s a mai utcák konzerváltan —mint valami óriási múzeum — a pestiek sétaterévé válnak. A régi huszonkét kerületet gyűrűként fogja majd körül a közigazgatási, kereskedelmi és szolgáltató városrész, a lakónegyedek pedig ennek a gyűrűnek a külső szélén foglalnak helyet. Az ipari központok még ennél is sokkal kijjebb lesznek. Visszatérve a közlekedésre: Budapesten száz év múlva sok kis repülőtér lesz a helikoptereknek, három nagy pedig a komoly légiforgalomnak. Ezek közül az egyik a belföldi, a másik az interkontinentális, a harmadik a személyszállító rakéták közlekedéséhez szolgál. A Budapest—New York út pontosan 28 percig fog tartani például rakétával, s az utasok az óceán fölött 300 kilométer magasan repülnek. Milyen lesz a város arculata? A Dunára több hidat képzelek, s a szabadkikötőt bizonyára vagy kitelepítik addigra, vagy kiképeznek egy új öblöt a számára. Valamennyi, nem elektromos hajót kitiltják a Dunáról. A kirakatok statikus jellege megszűnik, forgószínpad-szerűen mozognak, s a legfrissebben kapott árucikket — akár cipőt vagy kenyeret — azonnal ráteszik és bemutatják. A jövő közigazgatását ideálisnak képzelem: a mai tanácsok utódaiban csupa tudós ül majd. A közlekedési, építési és egyéb ügyekben a társtudományok szakvéleményének meghallgatása után döntenek. A tisztviselők helyét elfoglalják a számítógépek. A szociális vagy egészségügyi területeket addigra más, önállóan szervezett intézmények veszik át a közigazgatástól. Ami az iskolaügyeket illeti: szerintem a közoktatás legalább olyan gond lesz — ha nem nagyobb —, mint ma. Nem tartom valószínűnek, hogy az ember idegrendszeri fejlődése száz év alatt utolérje a technika rohamos fejlődését. Ebből azellentmondásból bizonyára sok bonyodalom származik az akkori pedagógusok számára. Egyébként úgy gondolom, az emberek emocionális élete nagyobb hangsúlyt kap, a családi ünnepek például még látványosabb formákat nyernek. Az energiatartalékok? Addigra bizonyára megtalálják a fúziós energia kulcsát, s az soha-soha ki nem fogyó tartalékot jelent. Nem aggódom az utódokért: lesz mivel és lesz mit termelniük. S hogy a szaknál maradjak: a szabadsághegyi csillagvizsgáló addigra megszűnik, a csillagászok általában a messzimesszi hegyekre költöznek, mert — egyebek között — a városok fényessége a távolból legalább százszorosa lesz a mainak. Unokáink legfőbb szórakozása a beszélgetés lesz. Budapest nemcsak az eszpresszók városa, hanem a kávéházak fővárosa lesz újra. Aridricsevics József kamionsofőr: A főváros arculata nem változik lényegesen, hiszen az utak szerkezete megmarad, s egy város képét ez befolyásolja leginkább. A Gellérthegy szintén ott áll, ahol ma, ott folyik a Duna is — nem tévedne el a mai ember a fővárosban 2073-ban sem. Az autók addigra már elektromosak lesznek és a felüljárók bizonyára behálózzák a köztereket. Sajnos akkor is a gépkocsik járnak majd fent és a gyalogosok lent, a mélyben. Attól tartok, hogy az emberek még kevésbé tudnak majd bánni a fejlett technikával, mint napjainkban, éppen ezért érzelmi világuk szegényesebb lesz. Engedni fogják, hogy a gépek és műszerek uralkodjanak felettük. Ösztöneikben megmarad azonban a nosztalgia az érzelmek iránt, s ezért például sokkal több embernek lesz valamilyen kis háziállata, mint amennyi kutya szaladgál ma az utcákon. Még a mainál is jobban előretör a műanyag. Úgy képzelem, hogy a kirakatokban már nemigen lesznek bőr, gyapjú, fa és egyéb hagyományos anyagokból készült áruk. Utódaink azonban nem is igénylik majd a nemes anyagokat. Az egyetlen terület, ahol minden utópiával szemben állítom, hogy nem lesz változás: az étrend és az élelmiszerválaszték. Hiszem, hogy száz év múlva a kamionok ugyanúgy viszik majd a friss zöldséget és gyümölcsöt az országutakon, mint ma. Azzal a különbséggel, hogy akkorra talán minden kamionkocsiban lesz légkondicionáló berendezés, televízió, rádió; és az utak mentén nemzetközi mentőállomások, alkatrészekkel felszerelt kamionszervizek. A maihoz képest ugrásszerűen megnő az idegenforgalom. Az emberek a megnövekedett szabad idő következtében nemcsak a nyári hónapokban, hanem egész éven át folyton helyet cserélnek, vándorolnak. Budapesten például elképzelhetőnek tartok egy egész városrészt, ahol a vendéglők, szállodák, a különböző szórakoztató vállalatok és sporttelepek csak a turisták rendelkezésére állnak. Mindez talán a Városliget környékén épül fel. Nem hinném, hogy a pesti ember száz év alatt lényegesen megváltozzék. Attól tartok, unokáink éppoly tapintatlanok lesznek, mint mi. Az addigra talán valóban megvalósuló társadalmi ellenőrzés következtében csak a közhivatalokban lesz érezhető némi változás a tisztviselők magatartásában: ki tudja, talán még hellyel is megkínálják az ügyfelet, esetleg még mosolyognak is rá. Mindenesetre egészen bizonyos, hogy politikai kabaré akkor is szórakoztatja majd a pestieket. Csak félő, hogy a műsor nyolcvan százaléka akkor is azt fogja majd nevetségessé tenni, amit mi ... Kelemen Béla főszerkesztő, országgyűlési képviselő: Mint napi politikával foglalkozó embert, úgy is, mint főszerkesztőt, úgy is, mint képviselőt, a társadalmi demokratizmus kiteljesítése foglalkoztat és érdekel legjobban. Annyira, hogy — engedtessék meg ez a személyes kitérő — 1971 koratavaszán a saját választókerületemben, a Fürst Sándor utcai jelölőgyűlésen is felálltam, s elmondtam: nem örülök, hogy nincs ellenjavaslat, mert a demokratizmust sokkal fontosabbnak tartom, mint saját megválasztásom sikerét. Mindezt azért bocsátom előre, mert véleményem szerint száz év múlva, éppen a megvalósult társadalmi demokratizmusból eredően nem valószínű például, hogy lesznek mai értelemben vett képviselők. Természetesen akkor is lesznek érdekek, s az érdekeket majd akkor is egyeztetni kell, de úgy képzelem, hogy a választott tisztségeket és igazgatási funkciókat váltó-gazdasági rendszerrel töltik be; vagyis a kor társadalmának emberei a saját szakmájuk és hivatásuk mellett a közügyek szakértői is lesznek. A történelmileg létrejött új igények és problémák intézésének az állampolgárok többsége mestere lesz. Addigra azonban választott és választó azonos szinten áll, utódainkat hasonló műveltség, szaktudás és felelősségtudat fémjelzi majd. A termelés szervezettsége folytán az anyagi kérdések háttérbe szorulnak, s a kultúrértékek igen magas fokú birtokbavétele lesz a társadalom központi kérdése. Úgy képzelem, hogy az akkori pesti ember morálisan és etikailag igen magas fokon áll már, például az individualista szerzésvágy addigra átadja helyét a ,,miénk" társadalmi szemléletének. Az egyén természetesen száz év múlva sem lesz feszültségektől mentes. Éppen az ember sokoldalúsága és igényessége miatt újabb konfliktusok támadnak a régi helyett, de ezek súlyukban, minőségükben bizonyára nagyon különböznek majd a maiaktól. Visszatérve a képviselőségre: a két világháború között az volt a sikeres képviselő vagy törvényhatósági tag, aki a kis-, közép- és nagyiparosok számára minél több állami vagy városi megrendelést tudott szerezni. Ma az a jó képviselő, aki a mostani munkaerő- és anyaghiányos világban minél több kapacitásról tud gondoskodni. Száz év múlva pedig bizonyára az látja el legjobban az effajta tisztet, aki az előbb említett sokoldalúságból és igényességből fakadó konfliktusokat és a munkamegosztásban elengedhetetlen különbségeket a legtökéletesebben fogja megoldani, illetve harmonizálni. Meggyőződésem, hogy Budapest egyesítésének kétszázadik évfordulójára az ember mint személyiség, sokkal nagyobb fontosságot és megbecsülést kap, mint ma. Mindenkinek meglesz az a társadalmi szükségletből kialakult és egyéni alkatát legmeszszebbmenően figyelembe vevő hivatása, amelyben a legjobban kibonthatja intellektuális és mentális képességeit, s ez nagyon örvendetesen — akkor már magától értetődően — visszahat majd a munkakészségre s a munkamorálra. A pesti ember száz év múlva is megmarad érzelmi lénynek — mert az emberiség életében sem a szeretetre vágyást, sem a szeretni vágyást nem pótolhatja semmi. Éppen ezért az érzelmi kultúra addigra előkelő helyet kap a nevelésben, nagyobb rangja lesz a segítőkészségnek, a tapintatnak, a megértésnek — az emberi kapcsolatok harmóniája mindinkább életszükségletté válik. Dr. Lőrincze Lajos, nyelvész: Erőltetem fantáziámat, mit látnék-hallanék, ha valami csoda folytán száz esztendő múlva eltölthetnék egy napot szeretett fővárosunkban. S bevallom, hogy vágy, remény és fantázia együtt se röpít valami magasra. Gondolom, házaink, épületeink akkorra alaposan megnőnek. Mekkorára? Mint New York nagy Montreál felhőkarcolói ? Vagy még nagyobbra? Megdöbbenek magamon: még ez a pers-10