Budapest, 1974. (12. évfolyam)

12. szám december - Dr. Koós Judith: A Budapesti Műhely

tárgyakra való utalásaként széket, lámpát, vázát és más használati tárgyat találunk, egymásba fonódó ornamentális együttesként. Felirata: Budapesti Műhely. A címoldal középre zárt sorainak felirata: Budapesti Műhely Szabadság tér 15., Vécsey u. 1. A ritka kortörténeti dokumentum megállapítja: „Lakonikus bölcselettel akarják megfejteni és megmagyarázni, hogy milyen okokból lett a mai ember lakásberendezése olyan örömtelen sivárrá, mint amilyen, és hogy miért kívánkozik, akár a régiségesnél kikutatott öreg holmival, akár a tervezett új stílusú bútorokkal több otthoniasság, melegség után szobája négy fala között." A kézműves céhrendszer megszűnése után, ahol még a tervező és készítő személye egy volt, a kapitalizmus termelési módja következtében a bútorgyárak profltja azt eredményezte, hogy „sok hasznot biztosítson és jól-rosszul megfeleljen annak a célszerűségi követelménynek, melynek okából megvásárolták. Hogy ezután ijesztő, rideg és esetlen kaszárnyacikkek kerülnek így az emberek otthonának nevezett szobákba, az mellékes. Ez áll az alsó- és a szegényebb középosztály bútorozkodására; de még szomorúbban fest a dolog a jobbmódúaknál, akik már valami egyéni csínt és ízlést akarnak pénzükért, mert amíg a gyári tömegárunál bevallottan csak a használhatóságra fektették a súlyt, addig az ún. tervezett szobákban már kényelmet és intimitást is várunk. És a tervező tervez, az asztaloslegény az végez, így születnek aztán a drága tótágasok, az agyszülte bukfencek, valamint a fába átvitt kedves viccek, amelyeken nevetni lakássértés" — írja az egykorú forrás. Ez a kérdés egyik oldala. A másik oldal a művészeti útkeresés, a „hogyan tovább?". Az említett dokumentum erről így ír: „Valahol hiba van, valahol elvétettük a lépést és ezért bűnhődünk. És kezdjük komolyan venni az iparművészetet — elmélyedéssel, hosszú műhelyismerettel rájöttünk, hogy szorosabbra kell fűzni a viszonyt az iparos és a rajzoló, a mester és a tervező között. Belátjuk, hogy egészséges dolgok szülője csak a műhelyélet lehet, és egymás után jöttek létre a most már hatalmas üzemi iparművészeti műhelyek." A haladó világnézetű írók és művészek felfokozott várakozással tekintenek az akkor megalakult Budapesti Műhely alkotásai elé. Nagy és átalakító, fontos szerepet tulajdonítanak neki, melyről az említett dokumentum így tájékoztat: „Zászlóbontása nem az aggodalmaskodóan tétovázó, nem a teóriákkal alátámasztott művésztörekvéseké, hanem bátor és ereje tudatában gazdag változatokat ígérő. A kísérletezésnek és stílusingadozásoknak nyomát sem találjuk, minden dolga, apró tárgyai gonddal és szeretettel készültek. Nem tradíciótlan és talajtveszten a kiindulás, hanem összesűrítve adja a minden idők stílusából produkált értékeket, a renaissance gazdag faragványát, díszítését, az empír lágy vonalharmóniáját, a biedermeier hangulatát és kényelmét, és mindezt átfogja a mi nagyszerű népművészetünkből táplálkozó erő — a Kozma Lajos ereje. Mert a Budapesti Műhely egybeforrott és egyet jelent Kozma Lajos nevével, övé az intézmény létrehozásának munkája és érdemei, övé a tény, hogy nevével kapcsolatban, az ő művészi vénájára támaszkodva kipattanhatott az első országunkbeli iparművészeti Műhely, amelyben szép dolgok és emberhez méltó otthonok fabrikálásán munkálkodnak . . ." A Budapesti Műhely kiállítási helyiségei — vasárnap kivételével — minden nap díjtalanul állnak az érdeklődők rendelkezésére. A földszinten a megtervezett lakást mutatja be, ahol egységes feladatterv alapján készült az ajtó- és ablakkiképzés, a falakba épített fülkék, a mennyezet és bútorzat. A meglevő keretek közé beilleszthető lakást az emeleti mintaszobák szemléltetik: itt művészi tapéták, függönyök, szőnyegek, képek, szobrok találhatók, melyek között a bútorok elhelyezkednek. Az előbbi kiállítási módot — mint az egykorú tájékoztató jelzi — a tehetősebb emberek otthonának szánták, akiknek gazdasági adottságai lehetővé tették, hogy a környezetet a bútorral együtt terveztethessék meg. A második a szerényebb igényű, művészetet szerető ember bérlakását tartja szem előtt. Mindkét megoldásnál az a korszerű lakásesztétikai elv az irányadó, hogy nem elég a szép és jól elkészített bútor; az otthon hangulatát, légkörét is meg kell teremteni. A földszinten és az emeleten bemutatott interieurökhöz Kozma Lajos is tervez textíliákat. E művészeti szükségletek kielégítésére jön létre hasonló célú vállalkozásként, ugyancsak 1913-ban, a Budapesti Textilművészeti Műhely, melynek főmunkatársa Kozma mellett — többek között — Lakatos Artúr, Románné G. Klára, később Örkényi István, Menyhért Miklós, Gara Arnold is. A Budapesti Műhely bemutatótermei részére készült alkotások oly mértékben szétkallódtak, hogy a szerző kutatásai előtt egyetlen eredeti műalkotás sem volt ismeretes. A kutatás következtében néhány olyan darabot sikerült felfedezni, melyek az egykorú publikációkkal összevetve azonosíthatók, és kétséget kizáróan a Budapesti Műhelyben készültek. A Műhely legelső darabjai közé tartozott az a kétajtós, alacsony diófa szekrényke, mely 1957-ben vétel útján került az Iparművészeti Múzeum gyűjteményébe. A négy, hasábos lábon álló szekrénytestnek egyetlen dísze a fióknak kiképzett párkányzat, ahol centrális elrendezésű, szimmetrikus kompozíciójú, népies-renaissance motívumokból kialakított, domborúan faragott díszt látunk. A fiók középtengelyében a renaissance díszítőművészetből jól ismert, szekrényünkön azonban erősen stilizáltán megjelenő, ún. olasz korsós motívumból leveles, kettős szirmú virág borul ki. E mellett hajló rózsaszár, majd mindkét oldalon kettős szirmú leveles tulipánvirág. A lábazat folytatásaként kiképzett test mindkét oldalán csillagmotívum fejezi be a kompozíciót. Ugyancsak a Budapesti Műhely autentikus darabja az az üvegezett egyajtós szekrény, mely az állami műkereskedelemből került 1961-ben egy műgyűjtő tulajdonába. Ez a darab annál is értékesebb, mert a Műhely első — már említett — katalógusában is szerepel, és a Műhely megnyitásakor már ki volt állítva. A Budapesti Műhely szekrénye négy, hasábos lábon nyugvó alapépítményre és nyolcosztású üvegezett ajtajú korpuszra tagolódik. A három polc négy részre osztja a belső teret, amely az ívesen emelkedő tetőrész alatt a leg nagyobb. A gazdag volutákból, pálcatagokból, rombuszidomokból, virágszirmokból, szív-, madár és virágmotívumokból képzett, plasztikusan faragott fríz a négy sarok horizontális vonalát hangsúlyozza. Hasonló megoldású díszítést találunk a két első láb között, közvetlenül a profil alatt. Ennek középtengelyében, a díszítményben belekomponálva helyezkedik el az 1913. évszám. A vitrin hátlapját belülről sűrű rapportú selyemdamaszt szövettel borították. A szekrény ma az Iparművészeti Múzeum tulajdonában van. Ugyanez a mintázatú textil található ugyancsak a katalógusban közölt kanapén. A hasábos lábakon álló bútortest enyhe ívben kifelé hajló kartámláinak finom vonalaival a francia empír egyik legarányosabb bútortípusát, Récamier asszony heverőjének képét idézi. A bútortest kávája domború faragással díszített és a már említett kétajtós alacsony szekrényke köréhez kapcsolódik. A díszítőmotívum azonban itt, habár szimmetrikusan elhelyezett, nem tükörkép-szerű, azaz a jobb és bal oldal ritmusképletei igen, de egyes díszítőmotívumai nem azonosak. Ez a tulajdonság Kozma tervezőművészetének egyik jellegzetes sajátossága. Míg a Budapesti Műhely földszintjén és emeletén levő mintaszobákat részben az eredeti műtárgyak, nagyobbrészt a korabeli dokumentáció alapján sikerült rekonstruálni — 1913-ból való kirakata már csaknem bizonyos, hogy örökre elveszett! Aligha remélhetjük, hogy a Budapesti Műhely egyik kiemelkedő darabja valaha is előkerüljön: a dúsan faragott bejárati kapuzat is már csak fényképen maradt meg az utókor számára. A széles bejárat jobb és bal oldalán a kapu egész hosszában felnyúló, hossznégyszögű, kereteit mezőben dús, domború faragással díszített térkitöltő ornamentika helyezkedik el. Mindkét oldalon, a B. és az M. jelzésű virágtartókból hajladozó szárú, kettős szirmú tulipán nyúlik fel. Fölötte sokleveles virágszirom, majd leveles, ágas, növényi díszek között 3 — 3 finoman kereteit kis mezőben a Műhely iparművészeti alkotásait jelképező emblémák találhatók; balról felfelé: karosszék, kis üveges vitrin-szekrényke, váza, majd a jobb oldalon alulról: támlásszék, szekrényke és ismét egy váza. A két mező felső síkját ugyancsak dúsan faragott tagozat hidalja át, e fölött sima fa alapon, klasszikus antiqua verzálisokkal faragott betűk, két csillag között: BUDAPESTI MŰHELY. A portál mögött mindkét oldalon üveges vitrin található. A bejárati ajtót üvegezett lapjai körül is gazdagon faragott leveles, virágos, madár- és leányalakokból kiképzett keret borítja. A Budapesti Műhely belső berendezésének még két jellegzetes alkotását vegyük szemügyre. Az egyik ugyancsak a Műhely alapításának évét, az 1913. évszámot viseli. A faragásos ajtóbéllet jól mutatja, hogy Kozma tervezőművészete milyen módon fogta egységbe a Műhely belső kiképzését és a kiállított belső berendezési tárgyakat. Az egyes bútorformákon található díszítőmotívumok jelennek meg ezen az alkotásán is, talán a legjobban vizsgálható és a legjellegzetesebb kompozícióban. Balra és jobbra két női figurát találunk, melyeknek formai megoldása a magyar ötvösművészetből ismert menyasszonypoharakkal rokon. A női figurák szélesen ívelt szoknyája alkalmat ad a tervezőnek arra, hogy vízszintesen, illetve a jobb oldalin függőlegesen végigvonuló gazdag hímzést utánzó faragással borítsa be. A jobb oldali női figura alatt fejét hátrahajtó madár csőrében hajló indadíszt találunk, amely nagy stilizált tulipán- ill. később rózsa-motívumban és csavarosindadíszekben folytatódik. Ugyanezek a díszítőelemek jelennek meg az üvegezett szekrénykén és a két leányalak felsőteste között, hogy az egész kompozíciót felülről és két oldalán gazdag, dús redőkbe omló függöny keretezze. Ez az alkotás világosan tükrözi mesterünk képzeletdús fantáziáját, kompozicionális képességét és azt az adottságát, hogy a díszítőmotívumokat a használati tárgy felületi adottságaihoz, méretéhez tudja alkalmazni. Végül egy szekrényt mutatunk be. A szekrény két pogácsalábon áll, két ajtószárnnyal nyílik. Felső zárópárkánya enyhén hullámos, középen magasodó ívben zárja le a bútor testét. Ez a szekrényforma számos variációban ismerhető fel Kozmának a húszas években tervezett bútorai között. Ez a korpusz azért is érdekes, mert itt jelenik meg először nála a színes alapon színes festésű technika. A szekrény az 1914. évszámot viseli. A két ajtószárny négy, színesen festett mezejében „olasz korsós" vázamotívumot, a magyar ún. „úrihímzések"-en előforduló madár-, levél-, virágdíszeket találunk. Kozma Lajos munkássága, tevékenységének legnagyobb része fővárosunkhoz kapcsolódik. Gyermekéveitől eltekintve, egész életét Budapesten töltötte; itt volt első műhelye és utolsó műterme. Ide kapcsolta — munkáján kívül — barátainak és munkatársainak köre is, akik között számos ismert írót, tudóst, művészt találunk. Itt dolgoztak azok a műiparosok, akik iparművészeti munkáit, épületeit megvalósították, kivitelezték. A mester születésének kilencvenedik évfordulója alkalmából a főváros művészete és története iránt érdeklődőknek aligha nyújthatnánk át méltóbb megemlékezést róla, mint a Budapesti Műhely alkotásainak bemutatását. 20