Budapest, 1974. (12. évfolyam)
11. szám november - Fekete Gábor: Százhalombatta, a város
gos életkora 30 év. A o—14 éves korúak a lakosságnak több mint negyedrészét alkotják; ezernél is több iskolás gyerek, 500 óvodás él a nyolcezres lélekszámú városban. Hírlik, hogy Százhalombatta vonzereje nem kis részben a lakáshelyzetnek köszönhető. Sehol az országban nem jut az ember olyan gyorsan családi otthonhoz, mint Battán — mondogatják —, s ha van is jókora túlzás ebben a megállapításban, annyi bizonyos: négy év alatt A „százhalombattai vicsege" A Dunamenti Hőerőmű részlete Jl iL több állami bérlakás épült itt fel, mint egész Pest megyében. Egyébként a családok zöme kétgyermekes, ennek megfelelően a minden kényelemmel ellátott lakások is általában kétszobásak. S mindehhez tegyük hozzá, hogy pillanatnyilag is félezer lakásigényléssel foglalkozik a tanács. Mivel büszkélkedhet még a város ? Például azzal, hogy az eredeti 300 millió forint helyett csaknem félmilliárdnál tart a negyedik ötéves terv költségvetése. S a rossz kezdettel ellentétben már nem az ipar kapja az egész pénzt, hogy maga fejlessze a várost. A tanács 140 millió forintos fejlesztési alappal gazdálkodik, s nem is rosszul. Már most 98 százalékos a vezetékes vízellátás, 100 százalékos a csatornázottság, ami országos öszszehasonlításban az elsők közé emeli Battát. Üjtelepen az aszfaltozott járdák aránya ugyancsak 100 százalékos. Az utak állapota kifogástalan, a régi mellett tavaly felépült új, 12 tantermes iskola a legmodernebb az országban. Néhány adalék a „leltárhoz": tágas, színes aula, távfűtött, pompás tantermek, minden tantárgyhoz szertár, laboratórium, szemléltető helyiség, a fizikai szertárban minden padban törpeáram, „profi" sportra is alkalmas tornaterem, zuhanyozók, mosdók, orvosi szoba és így tovább. A város óvodái ragyogóan felszereltek. Mondani sem kell, hogy ezt a színvonalat a mégoly jelentős tanácsi kasszából nem lehetett volna elérni. A két üzem azonban rendszeres és felbecsülhetetlen segítséget nyújt a szociális-kommunális fejlesztésekhez. A két iparóriás telepítése úgyszólván kifogástalan. Eleget tesznek a kettős követelménynek: annak, hogy a fogyasztóhoz is, az energiaforráshoz is közel legyenek, s egymást segítsék. A hőerőmű ellátja Budapestet; a kőolajfinomító olajjal eteti a DHV-t, amely cserébe gőzt és elektromos energiát ad. A DKV születési éve 1962, három évvel később, szovjet dokumentációk alapján kezdett termelni az egymillió tonna kapacitású vákuumdesztillációs üzem, újabb három év elteltével a kétmillió tonnás teljesítményű, hasonló rendeltetésű üzem is elkészült. Ezzel az ország teljes kőolajfeldolgozó kapacitása megközelítette a hétmillió ton-A DVK desztillációs tornyai 9