Budapest, 1974. (12. évfolyam)

10. szám október - Preisich Gábor — Szűcs István: A budapesti agglomeráció

Hernádi Sándor A kétarcú pesti nyelv Kérdezzünk meg száz embert az évszázados Budapesten a pesti nyelvről: bizonyosan százféle választ kapunk. A tétova vagy túlontúl magabiztos válaszokból megtudjuk, hogy ilyen és olyan is; se nem ilyen, sem amolyan; azazhogy bár ilyesféle, de egy kicsit amolyan is. Hadd legyek én is egy a százból, a sokadik, aki után még mások is megszólalnak ez ügyben, és tesznek hozzá valamit a véleményekhez — az enyémhez is. Térjünk tehát a tárgyra, a pesti nyelvre! Két évtizede figyelem, hallom és beszélem. Mivel vidékről kerültem ide, még képesen rá, hogy kívülről is szemléljem, mint valami későn megtanult rokon- vagy segédnyelvet. És most, amint összevetem a korábban megismert nem pesti magyarral, kiütköznek számomra legjellegzetesebb tulajdonságai: az ajzottság, a teremtő-termő nyugtalanság egyfelől, másfelől pedig az ernyesztő fecsegés. Fecsegni fecsegni fecsegni barátom még ma ha megszólalsz fecsegsz ha hallgatsz fecsegnek mások helyetted fecsegjünk fecsegjünk fecsegjünk ó fecsegni fecsegőzni fecskendezni fecskérezni fecsérelni fecsmérelni feccsenteni fecsegni amíg nem késő fecsegjetek férfiasan és nőiesen olvadjatok bele a fecsegés-nászba fecsegés fecsegést nemz árasszuk fecsegésbe a földet isten utcaköveit fecsegésbe fecsegést fecsegni jó fecsegni becsületes fecsegjünk fecsegjetek fecsegj fecsegjen ön is a kozmikus fecsegőzbe (Tornai József: Fecsegni) Bizony gyakorta fecsegünk, mi, pestiek: temérdek fölösleges szóval mondunk semmit vagy keveset. Talán azért, mert idegesít minket a csend, a nagyon is beszédes hallgatás. Talán, mert túl sok itt az országos központ, a központi intézmény és főhatóság, így a helyzet is kísért, és magunk is szívesen csábulunk. Rohanó életünkben valóságos oázis egy-egy megbeszélés vagy értekezlet. Ilyenkor ellitániázhatjuk a magunkét a hallgatók seregének, zsongítva magunkat, nyugtalanító magányosságunkat — és követésre buzdítva másokat. Amikor fecsegésbe torkollik megnyilatkozásunk, ilyenténképpen beszélünk mi, pestiek: Azt kell mondani — és ezt feltétlenül meg kell mondani — hogy amennyiben kiszélesített össztermelésünkből biztosítani tudjuk, az idei évben már időben bonyolítjuk az igények kielégítését közel száz szintetikus műszálféleség ilyen nagyságrendjének vonatkozásában az Illető nagykereskedelmi és kiskereskedelmi vállalatok felé, melyek még nem rendelkeznek nagy múlttal, de mint legutolsó értekezletünk első napirendje is rámutatott, és számos kartárs külön is aláhúzta, a jelenlegi időpontban hiánycikk, ezért nap mint nap, sőt év mint év, de mindenekelőtt idén összproblémaként jelentkezik, és a szükségletek beszerzése minden téren terhelést jelent, miáltal a kérdés sürgős lerendezést igényel. (Közli Horváth József a Népszabadságban) Aki így ontja a szót, agyát elernyeszti, és mondja, ahogy eszébe jut, ahogy a nyelvére tolul. Mit számít annak, hogy egyetlen mondatba ömleszti a három-négy mondatra valót. A fecsegés parttalan: nincsenek értelmi és nyelvtani gátjai. Fecsegés közben nem bíbelődik az ember azzal, hogy helyes-e valami vagy sem; hogy például a bonyolít helyére lebonyolít, a lerendez helyére viszont csak rendez illenék. Ugyan már, több is veszett Mohácsnál, azazhogy Budapesten! Nemcsak vállalati értekezleteken, tévés megbeszéléseken honos a fecsegő beszéd, hanem a fővárosi tudományos élet berkeiben is. Minden tudományágban akadnak utolérhetetlen nyelvzsonglőrök, illetve nyelvzsonglőriskolák. Tagjaik csekélyke tudományukat, vézna mondanivalójukat csak szózuhatagok ködébe rejtve merik mutogatni. Olyanképp, ahogyan egy írónk kifigurázza: Döntő kommunikációs eszközünk, persze, mégiscsak az anyatejjel belénk importált ómagyar nyelv maradna, ha a modern disciplinák normatív deformáló erejével nem szólnánk bele profilaktikusan a nyelv regresszív progressziójába s állandóan regenerálódó degenerálódásába. De beleszólunk mi mindannyian, professzorok és preceptorok, riporterek és zsurnaliszták, praktizáló és kvietált politikusok, primadonnák és producerek, esztéták és kritikusok, rezignáltak vagy vehemensek: interveniálunk, ha a napi tizenöt-húsz órás televíziófixálástól jut még rá időnk ... Nem akarom dezavuálni a Televízió domináns szerepét nyelvi apparátus unkeminenes funkcionálásában. Mindazonáltal föl kell emelnem kategorikus imperatívuszomat a Tévében sűrűn perfektuáiódó ama tendencia ellen, amely az ócskapiacon is bóvlinak számító huszadik századi zsargon favorizálásában kerül kibontakozásra.. . Talán az ómagyar dikciót akarják rekonstruálni ahelyett, hogy a hungaromixet propagálnák ? A Tévének nyelvi offenzívába kell eszkalálnia a nyelvi defenzívából és deszant: multilaterálisán exponálni a futurológia szerint perspektivikusan egyedül életképes neohungaromix dialektus közidiómává destruálódását! (Szabó Ede: Futurológiai vízió) Épp a tudományos fecsegő tartaná fontosnak, hogy érthető legyen, amit mond? Hogy éppen ő kerülje a fölösleges idegen szókat? Hogy mellőzze a hetyke szakmai zsargont? Hogyisne! Hiszen pontosan rájuk van szüksége az agyzsongításhoz, a szemfényvesztéshez. 35