Budapest, 1974. (12. évfolyam)
9. szám szeptember - Gábor István: A Mezőgazdasági- és Élelme zésügyi Minisztérium
CSIGÓ LÁSZLÓ felvételei nek megemlítése. A legelső közülük gróf Szapáry Gyula volt. Nagyatádi Szabó István, a nevéhez fűződő, kétesértékű „földreform" megalkotója, a gazdag parasztság érdekeinek következetes és makacs képviselője a Tanácsköztársaság leverése után haláláig többször is betöltötte a miniszteri tisztséget. 1944-ben, a németek bevonulásától Horthy proklamációjáig Jurcsek Béla, a háborús beszolgáltatás fasiszta megszervezője, a szegényparasztság megnyomorítója ült itt a miniszteri bársonyszékben, őt 1944. október 15-én a nyüas, ugyancsak háborús bűnös gróf PálfFy Fidél váltotta föl. A miniszterek mellett évtizedeken át a grófok, bárók, nagybirtokosok, dzsentrik ivadékainak volt biztos fedezéke ez az épület. Noha történetünkben kissé előreszaladtunk, mégis ide kívánkozik az a megjegyzés, hogy a felszabadulás után még sokáig a Kisgazdapárt egyik menedékeként tartották nyilván a baloldali erők a Földművelésügyi Minisztériumot. Jóval a földreform után is olyan tisztviselők maradtak itt a régi időkből, akik „szakemberi" mivoltukban éppenséggel nem szorgalmazták a mezőgazdaság szocialista útra való térését. Ezeket a régi hivatalnokokat a többi minisztériumhoz képest csak később sikerült kitessékelni a Kossuth Lajos téri épületből; főképpen 1949-től kezdve, amikor a makói parasztemberből lett tudós, a későbbi kétszeres Kossuthdíjas akadémikus Erdei Ferenc állt a földművelésügyi miniszteri posztra. 1953-ig az ő irányításával dolgoztak itt a mezőgazdaság szocialista átszervezésén. 3-A Földművelésügyi Minisztérium épülete sok fontos történelmi eseményt látott. Ezen a területen, a régi fa-téren halt hősi halált — még jóval az épület létesítése előtt — Woronieczky Mieczyslaw herceg, az 1848—49-es magyar szabadságharc lengyel lovas légiójának ezredese 1849. október 20-án, 28 esztendős korában, amint ezt a Magyar—Lengyel Egyesület által felállított emléktábla hirdeti az épületnek a Báthory utcára eső oldalán. A Kossuth Lajos téren zajlott le 1905. szeptember 15-én a híres Vörös Péntek, a Parlament előtt tüntetők százezres tömegével. Ezt követte egy még nagyobb szabású tüntetés 1912. május 23-án: a Vérvörös Csütörtök, amelyről nevezetes versében Babits Mihály is megemlékezett. 1918. november 2-án a hadsereg tisztikara ezen a téren tette le az esküt a Nemzeti Tanácsra, és néhány nap múlva, november 16-án itt tartott a Nemzeti Tanács népgyűlést, amely kimondta: „Magyarország minden más országtól független és önálló köztársaság." Maga a Kossuth Lajos tér 11. szám alatti, árkádsoros épülettömb külön is nevezetes esemény színhelye volt 1919-ben: a minisztérium erkélyéről kiáltották ki a Tanácsköztársaságot. Két nappal később, 1919. március 23-án, vasárnap erről az erkélyről szólt Hamburger Jenő és Nyisztor György az egybegyűlt hatalmas tömeghez; velük egy időben a Parlament lépcsőjéről Kun Béla és Garbai Sándor, az Igazságügyi Palota — a későbbi Kúria, jelenleg Nemzeti Galéria — erkélyéről pedig Vágó Béla beszélt. A Földművelésügyi Népbiztosság a Tanácsköztársasággal egyidejűleg alakult meg, és szervezete 1919. április 14-ig azonos volt a korábbival. Az irányítást népbiztosi kollégium végezte, amelynek tagjai Hamburger Jenő, Nyisztor György és Vántus Károly voltak; később Nyisztor György lett a népbiztos. 1919. április 11-én a földművelésügyi népbiztos kiadta 3571. számú rendeletét, amelynek alapján leváltották a reakciós tisztviselőket — emlékezzünk csak: 1945 után ez sokkal nehezebben ment —, és újakat neveztek ki. Az ügyintézés egyszerűsítése érdekében a korábbi 14 főosztályt 11-re csökkentették, ebből a nyolcadik a szövetkezeti főosztály volt, két ügyosztállyal. 1919. május 25-én XCVII. számú rendeletével a Forradalmi Kormányzótanács beolvasztotta a népbiztosságot a Népgazdasági Tanácsba, és annak lett a II. — földművelésügyi — főosztálya, amint erről az „V. kerület, Belváros" című kiadvány tájékoztat. 4-A Földmüvelésügyi Minisztériumot 1944. november 30-án Budára költöztették át, különböző középületekbe és magánlakásokba; majd a minisztérium egy része az ország nyugati felébe, Sopronba és Rónafőre került. Amikor 17