Budapest, 1974. (12. évfolyam)
1. szám január - Vida Sándor: Táncsics elképzelései az egyesített fővárosról
készíteni, egyelőre csak a pesti oldalra vonatkoztatva. Az építkezéseket elősegítendő, olyan törvényjavaslatot kellene készíteni, ami szerint a felépített házak 40 esztendeig adómentességet kapnának, hogy ezáltal az építést fellendítsék. Mindez az építkezések milyenségét, gyorsaságát, nagyságát nem szándékozna befolyásolni, csupán egy kikötést kellene foganatosítani: „.. .javaslataink összevágólag csak oda céloznak, hogy a városnak a levegője legyen tiszta, jó, minélfogva a lakosság tökéletesen egészséges, életvidor lehessen; minden egyéb magától önként következik" — irja. íme, a környezet szenynyeződése elleni első határozott javaslat — 110 évvel ezelőttről. A demokratikusan gondolkodó Táncsics nemcsak a fényes palotákra, sőt elsősorban nem is azokra gondol, hanem arra is, hogy „ne legyen fővárosunk bolondító fényűzésnek, roppant gazdaságoknak és nyomornak tanyája, erkölcstelenségnek, minden gonoszságnak fészke". Emellett olyannak kell lennie ennek a fővárosnak, hogy az ország távoli vidékéről ide felutazó hazánkfia is büszke legyen Budapestre, amely különbözik minden más fővárostól: „legyen ennek saját magyar typusa". Táncsics Mihály egy egész fejezetet szentel könyvében a főváros tiszta levegője fenntartása, illetve megteremtése ügyének. „Tiszta levegő nélkül a város népe nem lehet tökéletesen egészséges" — vallja. A főváros szépségéhez elengedhetetlen kellék a tiszta levegő. Ennek a feltételét a legszigorúbb intézkedések meghozatalával kell megteremteni. Hol volt pedig még ekkor a számolatlatlanul sok gépjármű, amely percről percre ontja a füstöt, rontja, szennyezi a főváros levegőjét ? Figyelmezteti kora városatyáit arra is, hogy milyen nagy veszélyt jelent a piacok környékén felgyülemlő szemét a fővárosra, írásának ebben a részében egy szemétemésztő szükségességének gondolata húzódik meg. A levegő tisztaságának megőrzését hangsúlyozza későbbi, konkrét javaslataiban is, amikor a város telepítésének távlati tervéről szól. Nemcsak Táncsics korában, de még a századvég táján is tartotta magát az a javaslat, hogy a pesti oldalt két csatornával kell körülvenni, összekötve a város feletti és alatti Duna-szakaszt. Nemcsak Táncsics vetette fel ezt az ötletet, hanem a századforduló legnagyobb magyar vízügyi szakembere, Kvassay Jenő is. ő dolgozta ki a konkrét terveket, de Táncsics elképzeléseit is minden bizonnyal ismerte. Táncsics szerint a mai Nagykörút vonalában csatornát kellene létesíteni úgy, hogy mindkét végén kikötőt is építenének. A csatorna partján fasort kell ültetni, sétautat és sportpályákat építeni, hogy ezek elsősorban a jó levegő megőrzését segítsék elő. Az ő szavaival: „Ez lenne főképp az ifjúságnak magát futásban, sebes járásban gyakorló iskolája, pályája." A déli kikötőnél épülne meg a Duna két partját összekötő híd és itt lenne a szolnoki vasút végállomása. Ez az elképzelés oly sokáig tartotta magát, hogy még e század közepefelé — 1942-ben — is foglalkoztak (az első metró-tervek elkészültekor) a délpesti nagy pályaudvar megvalósításának tervével. A Boráros tértől délre tervezték volna, ahol ma a csepeli gyorsvasút végállomása van. Egy külső csatorna tervét is vázolta Táncsics. E két csatorna között erdők, ligetek, szórakozó helyek kaptak volna otthont; de hangsúlyozta, hogy nem londoni — vagyis nem nyugatias — stílusban. A csatornák helyén kiásott földből pedig oly mértékben szándékozott feltölteni a pesti oldalt, hogy az egyenletesen lejtsen dél felé. E naiv elképzelés lényege az, hogy a csatornavégeken megépített zsilipek kinyitása után az északról dél felé folyó mesterséges csatornavíz végigmossa a város utcáit. Korántsem ilyen megvalósíthatatlan a következő javaslata. Arról ír, hogy olyan vízi alkalmatosságot kellene szerkeszteni, amelyről a Duna két partján elterülő kerteket, réteket és sétányokat öntözni lehetne. Ilyen öntöző hajók ma már szép számmal vannak hazai folyóvizeinken. A javaslatok megvalósításához szükséges anyagi fedezetről szólva, Táncsics gunyorosan jegyzi meg: évente néhány jófutó lovat, könyvet, drámát díjazatlanul kellene hagyni, s ebből az összegből lehetne fedezni ezeknek a terveknek a megvalósítását. És irónia nélkül: „... minden külföldi művész, kötéltáncos s bármely komédiás is, ha Budapesten előadást kíván tartani, az elsőnek egész jövedelme a fentebbi összeghez csatoltassék, így adóztatván meg a főváros szépítésére". A következőkben a városrendezés fontos elveként említi meg, hogy széles, fákkal, virágokkal övezett utcákat kell kiépíteni a Belvárosban, hogy a Duna felől beáramló szél friss levegőt vigyen a város belsejébe. És hogy: „... a Dunapart hosszában múlhatatlanul sétánynak kell lennie, ott vásárok nem tartathatnak". Könyve ötödik fejezetének d) pontja pedig így kezdődik: „A pinceféle földalatti lakások építtetése keményen meg legyen tiltva." Ma már mosolyogtató a következő javaslata: a hatóság parancsolja meg „az egész város területén naponként kétszer bizonyos órákban, reggelenként és estelenként erre alkotandott törvény értelmében minden szobának kiszellőztetését..." írása későbbi fejezeteiben kifejti nézeteit a budai oldal rendezéséről. Különösen hangsúlyozza a fürdők jelentőségét. Szociális, demokratikus gondolkodásmódjára szintén jellemző a következő javaslat: „A Rudas- és Rácfürdőket az államnak kellene átvennie, hogy abban az ország minden részéből jövő szegényebb sorsú betegek különbség nélkül egészséges lakszobát jutányos díjért kaphatnának. Ez intézetben 7—8 száz lakszobának is kellene lennie." Ma is megszívlelendő lehetne az az elképzelése, hogy a Margitszigethez hasonlóan pihenőpark céljára kellene felhasználni a ma Hajógyári sziget néven ismert kisebb szigetet. Óbuda és a Császár—Lukács fürdők közé erdősávot álmodott, s a városrész újjáépítését: „Óbudának tervszerinti újra építését kellene eszközölni, hová a Császárfürdőből az erdőn át a gyalog vándorlás felséges leendene." Ha erdősáv nélkül is, de a városrész végre újjászületőben van! Táncsics a könyv kétharmad részét vitairatként alkalmazta a város akkori vezetői ellen. S nemcsak a városatyákkal, de az osztrák uralkodó házzal együttműködő magyar főurakkal is perlekedik könyve utolsó fejezeteiben. Történelmi, statisztikai áttekintést ad az ország állapotáról. Bécs ellen, Ausztria ellen lázad. Vizsgálja a költségvetést, s kimutatja a deficitről, hogy ezt a város urai idézték elő a nép meghallgatását mellőző intézkedéseikkel. Egy új 1848 víziója is előtte lebeg, de azt is tudja, hogy „Pestváros tanácsát, bármi kárhozatost, gonoszt követett el a város és közvetve az ország ellen, a hatalom szuronyai védik. Csak közakarat segíthet a bajon." Könyve 22 fejezetéből hetet a költségvetés deficitjének vizsgálására fordít. így az egész fővárossal foglalkozó munka tulajdonképpen országos problémák felvázolására is vállalkozik, azért, hogy bizonyítsa: a fővárost az egész országnak kell támogatnia. Sőt: az ország fizesse ki a főváros deficitjét, mert az később úgyis az egész ország javára fog megtérülni. „Polgártársak! mind a községek, mind a megyék, mind pedig országos pénztárak fölött őrködjetek, azokra mint szemetek fényére vigyázzatok; ne engedjétek, hogy azokból bármi csekély rész haszontalanságokra fordíttassák; ellenben ne kíméljétek azt, mit a főváros nagyszerűsítése és fejlődése követel, mert az fog a hazának legdúsabban kamatozni. De a fővárosnak valódi nagyszerűsítése csak úgy történhetik, ha előbb Buda és Pest eggyé olvad össze és mint ilyennel az országgyűlés is egy czélra működik." Vida Sándor 35