Budapest, 1974. (12. évfolyam)

1. szám január - Vida Sándor: Táncsics elképzelései az egyesített fővárosról

„A pinceféle földalatti lakások építtetése keményen meg legyen tiltva..." Táncsics Mihály elképzelései az egyesített fővárosról Táncsics publicisztikai munkái között meghúzódik egy kevéssé közismert írás, melyet a fővárosról — a három várost egyesítő 1873-as év előtt majd 10 esztendővel — vetett papírra. Az 1849-es tragédiát követően a halálos ítélet végrehajtása elől földalatti rejtekhelyen meghúzódó Táncsics számos írással gazdagította a kor politikai irodalmát, jóllehet ezek közül nem egy csak évek múltával jelenhetett meg. A rendőrségi elkobzások következtében vagy a meg nem értés, az érdektelenség miatt sok írása csak halála után találta meg az utat az olvasókhoz. Az 1860-as márciusi Kerepesi úti temetői tüntetés szervezése miatt ismét súlyos börtönbüntetését töltő Táncsics vakon is tollat fogott, hogy elmondja, „mit fővárosunk nagyszerűsítésére jónak" látott. A kéziratot a Vasárnapi Újság szerkesztőségéhez juttatta el 1864 júniusában, „Benőfi és cimborája" álnév alatt. A szerkesztőség azonban az írást nem jelentette meg. Évek múlva, 1867-ben a szerző saját költségén adta ki (Bartalits Imre gyorssajtójában), kevés példányszámban, mindössze 88 oldalon. A könyvecske minden lapját áthatja a főváros iránti szeretet, a Budapest jövőjén érzett aggódás és a segíteni akaró szándék. E szóösszetételt könyvben mindenesetre az elsők között írta le Táncsics, még 1864-ben, így: Budapest. Nem egészen tíz évvel a városegyesítés előtt így vélekedik Táncsics: „... testvér fővárosunkat illetőleg kell oly intézkedéseknek történniök, melyeknél fogva a főváros olyanná váljék, miszerint ez minden más országos intézkedésekben példányul (például) szolgáljon..." E munkájának középpontjában is az ember áll. „Vélekedésünk szerint a rideg falak, ha még oly magasak, egyenesek is, magukban véve a várost széppé nem teszik, a városnak megelevenítő je a lakosság, az adja meg a szépséget; ha a nép testileg és lelkileg ép, egészséges, erőteljes, magasztos lelkű, a várost mindig szebbé és szebbé fogja átalakítani." Munkájának elején leszögezi azt a fontos alapelvet, hogy a városfejlesztés csak tervszerűen előrelátó elképzelések útján valósulhat meg. Visszatekint Mária Teréziáig; hogy ha már akkor terv szerint fejlesztik a várost, az eltelt száz év „nem pergett volna le gyümölcstelenül". Ha azokat a nagy jövedelmeket, amelyeket a főurak külföldön költöttek el, vagy vidéken ki sem használt pazar várkastélyok építésére fordítottak, a főváros szépítésére használták volna, akkor a magyar főváros a 19. század közepén már méltó versenytársa lehetett volna akár Párizsnak és Londonnak is. „Ha most (1864-ben) tétetnék arra nézve intézkedés, hogy a kettős főváros mostantól kezdve terv és szabály szerint épüljön: a következő másik évszázad alatt olyanná változnék át, milyet most csak képzelni is kevesen bírnak" — írja. A továbbiakban kifejti, hogy minden bizonnyal sokan bírálni fogják a merész tervezőt. De Táncsics szerint nem lehet olyan „mostoha idő", hogy a haza, a főváros érdekében merészen tervezni ne lehetne. Elképzelései között az első helyen említi a város vagyona feletti felelősség követelményét. A városatyák minden ellenőrzéstől mentesen, a lakosság megkérdezése nélkül hoznak az egész fővárost sokszor károsan érintő döntéseket. Ezért szorgalmazza, hogy képviselőiken keresztül a város vezetésébe a lakosság széles tömegeit vonják be. A főváros jövőjét azonban nemcsak a fővárosiak alakítják. Táncsicsnál találkozunk először azzal a napjainkban testet és formát öltő, sok nagyszerű kezdeményezést hozó gondolattal, hogy az ország fővárosának ügye az egész ország ügye is. Tehát a város fejlesztéséről hozott döntéseknél az országos érdekek figyelembevétele is szükséges. A „pénzbe sem kerülő" javaslatok első helyén szerepel — mai szóhasználatunkkal — egy távlati terv felső szintű jóváhagyása. „A testvérfőváros Budapest egész területén addig semminemű építkezés (sem országos, sem hatósági, sem magánosok által) nem történhetik, míg a szükséges szabályozási terv ki nem mondatik." Ezt a budai helytartótanács emelné határozattá. A tervet társadalmi munkában (mondjuk ma) és közös adakozásból gyűjtött pénzen kellene el-34