Budapest, 1974. (12. évfolyam)

7. szám július - Dr. Fodor László: A budapesti agglomeráció fejlesztése I.

Dr. Fodor László FÓRUM Á budapesti agglomeráció fejlesztési kérdéseiről (I.) Ismét előtérbe kerültek — ha ugyan nincsenek állandóan ott — a főváros és környéke jövőjének kérdései. Különböző tervező szervek által a közelmúlt­ban kidolgozott fejlesztési koncepciók mellett a szakfolyóiratok hasábjain is sorra jelentek meg Budapest és agglomerációjának távlataival fog­lalkozó írások; így pl. a Budapest 1974. évi már­ciusi számában Dr. Zoltán Zoltán „Pest-környék településszerkezetének célszerű koncentrálása" című cikke is. E koncepciók, tervek, cikkek többsége abból a — nézetünk szerint — vitatható megfontolásból indul ki, hogy bár a főváros és környéke egy tervezési problémaként kezelendő, mégis fejlesz­tésük egymástól teljesen eltérő jellegű feladatok megoldását igényli. Budapest a nagyvárosi növe­kedés magasan urbanizált területe, míg a környék 44 települése (és nem községe, ahogy Zoltán Z. írja, hiszen pl. Százhalombatta és Szentendre vá­rosok) alapvetően családiházas jelleggel hat—nyolc — koncepciója ill. szerzője válogatja, mennyi — városias központ köré szerveződve fejlődne tovább. Hogy az alapproblémát kissé részletesebben megvilágítsuk, röviden áttekintjük az eddigi fej­lesztési javaslatok közül az egyik legutóbbit. A felszabadulás óta több tervezési elgondolás készült Budapest és környékére. Ezekkel részlete­sen nem kívánunk foglalkozni, kivéve az 1971. évi „Budapest és környéke általános városrendezési terve"-t, amely a jelenlegi koncepcionális mun­kák alapját is képezi. Kétségtelen, hogy az 1971. évi, a kormány által is jóváhagyott terv sem ad megfelelő koncepcionális keretet a budapesti agg­lomeráció egészére, a főváros és szűkebb, vagy távolabbi környékén fekvő települések fejlesztése számára. Kétségtelen, hogy a terv — a települé­sek meglevő adottságaiból kiindulva — funkcio­nális szempontból tipizálja a településeket és a településhálózati fejlesztés keretében is kijelöli azokat a központi településeket, amelyek az egyes településcsoportok ellátását vannak hivatva bizto­sítani. Ezek a központ jellegű települések szerve­sen illeszkednek a budapesti központ-hierarchia és rendszer egészéhez, annak periférikus egységei. Az általános rendezési terv alapvető jellemzője, hogy elveti az alvó- és bolygóváros koncepciót és mind a lakó-, mind a munkahely telepítés szem­pontjából a főváros közigazgatási határán belül kívánja biztosítani a nagyváros további fejlődésé­nek előfeltételeit. A terv a környék által nyújtott fejlesztési lehetőségekre nem támaszkodik, sőt a környéki települések ellátásának jelentős hánya­dát a főváros amúgyis zsúfolt közintézmény háló­zatára terheli. Azzal, hogy a környéki övezet által nyújtott lehetőségek kiaknázatlanok maradnak, két irányú veszély forrása teremtődik meg: — egyrészt a főváros közigazgatási határain belül olyan többletfeladatok megoldására kényszerülnek, amelyek jelentősen növelni fogják a nehézségeket, — másrészt azzal, hogy a feladatok nagy részét „átvállalja" a főváros és a környéki övezet koncepcionális fejlesztésére nem tesz átfogó javaslatot, továbbra is teret enged az anar­chikus, spontán fejlődésnek ebben a telepü­léscsoportban. Ezt a tendenciát elsősorban a lakásépítési te­vékenység területi megoszlása hordozza magában. Azzal, hogy a lakásépítési tevékenységgel a né­pesség térbeli átrendeződését érjük el, és végső soron a város további fejlődésének alapvető irá­nyát határozzuk meg, eldől a városszerkezet komplex átalakításának kérdése is. Kétségtelen, hogy az 1971. évi általános terv lakásépítési programja hordoz magában bizonyos, a városszerkezet linearitását növelő elemeket. (A koncentrált formában történő lakásépítés kö­zel 50%-a a város Észak felé történő, Duna menti fejlesztését szolgálja.) Ennek ellenére a lakásépítés rendkívül szétszórt kis egységekben történő meg­valósítása alaptendenciájában mégis csak a radio­centricitás konzerválását eredményezheti. (Az ál­talános terv az I. és XVI. kerületek kivételével valamennyi kerületben — összesen 45 helyen — jelöl ki kisebb-nagyobb lakásépítési területet, mintegy 300 ezer lakás számára, viszont közel 120 ezer lakás megépítésére semmiféle telepítési javaslatot nem tesz, ezek megvalósítását az építési szabályzat előírásaira bízza.) Mindezek alapján megállapíthatjuk, hogy az ezredfordulóig terjedő lakásépítési programok csak mintegy 30—33%-a szolgál valamiféle linearitásra való törekvést. Ugyanakkor a munkahelyek telepítése, a köz­pontrendszer és a közlekedési hálózat fejlesztésé­nek irányai is a hagyományos városszerkezet to­vábbmerevítését eredményezhetik. A rendkívül gyorsan fejlődő környék-jellegű településekkel kapcsolatos fejlesztési koncepciót az általános terv a következőképpen fogalmazza meg: „Budapest-környék elsőrendű szerepe az, hogy a családiházas épületformát igénylők megfelelő letelepítési lehetőségekhez jussanak, még nagyobb időtávlatban is. (Ez nem zárja ki a családiház­épités korszerű formáinak: sorház, csoportház, kistársasház stb. alkalmazását.) Többszintes be­építés csupán a településcsoport-központokban és egyes nagyobb, megfelelő adottságokkal ren­delkező településekben indokolt." A fenti koncepció alapján a 44 településen elő­irányzott mintegy 100 ezer felépítendő lakás nem egészen egyötöde valósulna meg többszintes for­mában, elszórtan 6—8 településcsoport-központ­ban. Nyilvánvaló, hogy ez a program semmiféle szerkezeti fejlődés biztosítására nem elegendő. Gyakorlatilag a most kidolgozott új koncepció­javaslat is fenntartja a környék-jellegű települések­re vonatkozóan az alapvetően alacsony beépítés elvét, a települések csoportonkénti szervezését; és valamennyi településcsoportra a fővárosétól eltérő típusú fejlesztési koncepciót ad, megőrizve Budapest és környéke különállását, a fejlesztés módjának különbözőségét, irányának eltérő jellegét. Végeredményét tekintve ugyanez a lényege Zoltán Zoltán javaslatának is, azzal a különbség­gel, hogy ő hét ún. városias központba kívánja koncentrálni a környéki települések fejlesztését szolgáló lakás- és intézményépítést. Az alapvető probléma azonban továbbra is nyi­tott marad: hogyan teremthetők meg a főváros és környéke integrált, szerves, együttes fejlesz­tésének nagytávlatú keretei. (A cikkben szereplő Cergy-Pontoise példája, önmagában, a párizsi régióra vonatkozó koncepció egészéből kiragadva, kifejezetten dezorientáló.) Budapest környéke mint a főváros metropolitán területe A következőkben kifejtendők szerint a Budapest környékén kialakítandó agglomerációs övezetet, az eddigi felfogásoktól eltérően elsősorban a fő­város növekedése tartalék területének tekintjük. Ebben a felfogásban e környéki övezet később rész­letezendő településcsoportjait ugyanolyan elvek alapján tartjuk fejlesztendőnek, mint a főváros közigazgatási határán belüli, magasan urbanizált területekét. Felfogásunk szerint csak egy ilyen jellegű megközelítés biztosíthatja, hogy a nagyobb távlatban várható fejlődés utáni periódusban, de már jelenlegi fejlesztési tevékenységünk során a főváros és környéke közötti urbanizációs színvo­nal különbségeit a maximális mértékben mérsé­kelni tudjuk és megelőzzük azon aránytalanságok kialakulását, amelyek a főváros és környéke kö­zött, akár a két világháború közötti időszakban, akár a felszabadulás után igen sok, ma már csak nagy anyagi áldozatok árán megoldható probléma kialakulásához vezettek. Egy ilyen jellegű fejlesztési variáns esetén a főváros és környéke között kialakítandó munka­megosztásban Budapest tehermentesítése a lehe­tő legnagyobb mértékben megoldható és számos olyan fejlesztési feladat megoldása (lakóhely, munkahely telepítés) koncentrálható erőteljesebb mértékben a környéki jellegű övezetbe, amelyek az eddigi fejlesztési elgondolások szerint a főváros közigazgatási határain belül kerülnének megol­dásra; és lényegesen nagyobb ráfordítások mellett csak növelnék Budapest gondjait. Budapest fejlődésében nem, vagy csak igen kis mértékben érezhető az a nemzetközileg ismert folyamat, amely abban nyilvánul meg, hogy a nagyváros körül jól felszerelt, egészséges szubur­biák alakulnak ki. Ez azzal függ össze, hogy Buda­pesten nem figyelhető meg a népesség olyan mér­tékű kiáramlása a belső, egészségtelen, zsúfolt területekről a város környéki egészségesebb tele­pülések felé, mint más nagyvárosokban. Ennek oka, hogy mind ez ideig a főváros közigazgatási határain belül is elegendő szabad terület állt rendelkezésre az ilyen irányú igények kielégítésé­re, továbbá a környéki települések fejlődése elma­radt az így kialakult igények kielégítése mögött. Megfelelő fejlesztési koncepció hiányában Buda­pest környékének — elsősorban vidékről táplál­kozó, törvényszerűen gyors — népesedési viszo­nyai spontánul, teljesen anarchikusan alakultak és hiányzott az egyes települések, településcso­portok fejlesztésének tervszerű kerete. Ennek kö­vetkeztében Budapest közvetlen környékén egy olyan településcsoport alakult ki, amely mind tele­püléshálózati, mind településszerkezeti szempont-31

Next

/
Oldalképek
Tartalom