Budapest, 1974. (12. évfolyam)

7. szám július - Lázár István: Látta-e már Budapestet nappal?

Szerszámbolt kirakat a Majakovszkij és az Akácfa utca sarkán a pénzügyi kalkuláció, mely a két hangosberendezés költségeivel együtt sem lépte túl az előírt limitet. A szobrász és az építész, ez kétségtelen, komolyan gondolták a dolgot. Vagy mégsem? — Az igazság az — dünnyögte Melocco Miklós —, hogy ha ez a város egy ilyen emlékművet elfogadna — akkor már nem is ezt érdemelné! De én nem sokat töprengtem ezen a paradoxonon. A műleírás először is okos tiszteletlenségével fogott meg, mely sokkal konstruktívabb a lelkendező, üres tiszteletnél. Azután: néhány újabb ötletet adott. De már nem fényképsorozathoz, hanem egy dokumentumfilmhez. Aminek a végén, ha csak papírmaséból is, egy napra odacsempészve a Duna két partjára, ezt az elvetélt centenáriumi emlékművet szerettem volna bemutatni. De előbb még sokminden mást. Mire munkához láttunk, a Nemzeti Szálló régen másképp hordatta el a szennyesét. A két szuterén műhely egyike, a kárpitosmesteré bezárt. A helyiség lejáratát ma drótkerítés veszi körül, drótrács borítja. így is útban van, így is ronda. A címfestőbetűkészítő először megengedte, hogy szemrevételezzük földalatti műhely-labirintusát, majd megtagadta, hogy forgassunk nála. Eltűnt a szecessziós postaláda-talpazat. Az öregasszony előző ősszel még az első fagyok után is ki-kiült olvasójával a vaklépcsőre. De a tavaszi napfény már nem találta ott. A Kertész utcai üzletlakásból, hogy újra kitették a lécajtót, szöszi kislány nézte sóváran az utcát. A hóna alatt babát szorongatott. Ekkor már nemcsak én gyűjtöttem a tippeket, hanem a tervemnek megnyert rendező, Rácz Gábor is. Korábban, Zemplénszociográfiámhoz kapcsolódva, néhány néprajzi-szociografikus filmet csináltunk együtt. Ő természetfilmezőnek indult, Kollányi Ágoston tanítványaként, de szívesen kanyarodott még távolabb eredeti elképzeléseitől, a közvetlenebb társadalmi mondanivalójú, publicisztikus riportdokumentumfilm felé. Szabadon, szertelenül keresgéltünk együtt, lehetséges témák és műfaji megoldások után. Festett bádog Krisztus kőkereszten, Kispest főútvonalán, a Vörös Hadsereg útján. Mögötte deszkakerítés, verandás, kiskertes, falusi ház. Előtte panorámaablakos villamos jár el. Féltucat harangláb. Kiválasztani a leglátványosabbat. Sikerül. Mögötte óriási új lakótelep-falanszter. Rákoskeresztúr. Pár lépésre a XVII. kerületi Tanács korszerű épületétől, a Ferihegyi úton több a szalmatetős vályogház, mint tíz bodrogkőzi faluban együttvéve. Az egyik tájmúzeum. A többit mindközönségesen lakják. Földbesüppedt meseházikó szőlőlugassal a Dob utca 39. alatt. Forgatás csak délidőben: a magas tűzfalak közt hamar leszáll a Nap ... A Majakovszkij utca 45. udvarán: egész erdő. 40—50 éves, derék, nyurga fák. Túlmagasodnak a negyedik emeleti körfolyosón. Alattuk nem gyerek játszik, nem árnyéktűrő virág díszlik. Hanem két csúf, szürke hullámbádog minigarázs éktelenkedik . .. Ablakomból éppen odalátok: a Majakovszkij és az Akácfa utca sarkán tekintélyes szerszámbolt. Reggel többnyire arra ébredek, hogy jókora kasza-, kapa-, lapát-és egyéb szerszámcsomókat dobálnak fel nyitott teherautók platójára. Az autók tábláján ott láttam már az ország minden megyéjének nevét. Hol az az atyaúristen, aki nekem megmagyarázza, hogy miért kell a téeszeknek Pestre, de még Pesten is a Nagykörúton belülre járni ásót-kapát vásárolni? Meg kaszát és fenőkövet? . De hát mit háborgok? A szomszéd házban, a Majakovszkij utca 49-ben: fürdőszobaberendezések boltja. Nemcsak csap, meg csempe. Cső is. Az áru egy része nem is fér az üzletbe, azt az udvaron tartják. Hetenként-kéthetenként hatalmas gépkocsi áll a járda mellé, éppen szembe a terézvárosi templommal. Tízméteres vízvezetékcsöveket raknak le, forgatnak nehézkesen és veszélyesen, minduntalan lezárva a járdát — cipelik be az udvarra. Majd jön a vevő, tehertaxival. Bár várakozni tilos, azért várakoznak, amíg — sorbaállással — megveszik a csövet. Az alkalmazott megy velük az udvarra, méri, kiadja a csövet, és következik a szűk udvaron, a még szűkebb kapualjon át, ismét lezárva a járda forgalmát, a cső kicipelése és elhelyezése a taxin. Fürdőkádat, sőt nyomóskutat is visznek innen. Magánházak és nyaralók építői vásárolnak itt. Az a gyanúm, hogy a VII. kerületben régóta nem lehet magánházat és nyaralót építeni. De hozzávalót árulni lehet. Meg siránkozni is lehet, hogy nálunk már sokkal kisebb autósűrűség mellett csődöt mond a nagyvárosi közlekedés, mint bárhol a világon . . . A változások közben folytatódnak. Hamarosan ez a két üzlet is átalakul kissé, és javul az áruellátás máshol, így ma már nem vonzanak annyi pótkocsis teherautót... A Melocco Miklóstólés Makoveczlmrétőlorzott ötletekhez viszont egy sor újabbat ad Gerő László professzor, az Országos Műemléki Felügyelőség egyik vezetője, és Gerelyes Ede, a Budapesti Történeti Múzeum főmunkatársa. Amikor Rácz Gáborral összeülünk, rögzíteni, miről is szóljon hát a filmünk, már a bőség zavarával küzdünk. Hetek óta más a mindennapi út a lakás és a munkahely között. Kapualjak, homlokzatok, cégtáblák, utcaképek változása, egy bontás, üres telkek sorsa — megannyi kérdés: nem jó-e valamire? És néznek ránk omló vakolatú lépcsőházak mélyéről, épületek magasából a szobrok . . . A továbbiakban nem a film elkészültének menetét követném. Hanem a bekerült és a kimaradt témák egy részéről írok. Felmerült kérdésekről, visszásságokról, meglepetésekről. Több rejtvényről, mint amennyi megfejtésről. Több lesz a meditáció, mint a javaslat. És ez a bevezető rész talán érzékelteti: milyen motívumok, rácsodálkozások — itt-ott indulatok — adták az első inspirációkat s alapozták meg a Látta-e már Budapestet nappal? című háromrészes tévéfilm, és az azonos című, azzal mégsem tükörkép cikksorozat „érted haragszom, nem ellened" jeligéjű Budapest-szemléletét.