Budapest, 1974. (12. évfolyam)

7. szám július - Schmidl Tibor: A Duna Csokoládégyár

Szeszes meggy kézi mártása Zseléív előkészítése csokoládémártásra is gyártanak, s olyan kitűnő minőségű termékeket hoznak forgalomba, hogy a Dreher-teasütemény hamarosan vetélytársa lesz a kis cukrászdák által kinált áruknak. A teasüteményeket annyira kedveltté teszik, hogy a szezonidőn kívül is folyamatosan gyárthatják - évenként mintegy ioo tonnát. A harmincas években a tőkések nem fordítottak nagy gondot a gyár felszerelésének bővítésére, annál inkább törődtek azonban az áruválaszték növelésével, amire a piaci versengés kényszerítette őket. Évenként kiadott árjegyzékeikben közel félezer árut kínáltak eladásra, és különös gondot fordítottak termékeik minőségére is. Legismertebb termékük az „Egyszáz bonbon" volt, mely egy dobozban száz, különféle formájú, ízesítésű és csomagolású desszertféleséget tartalmazott. A fasiszta Németországhoz való nyílt csatlakozás után, már a háborús előkészületek jegyében, nagy mennyiségű kekszet és kétszersültet gyártottak a honvédség részére, ezért a vezetés tovább nyújtotta a munkaidőt. A gyár katonai parancsnoka megfenyegette a munkásokat: haditörvényszék elé állítják, lecsukják vagy a frontra küldik azt, aki megtagadja a munkát, részt vesz valamilyen megmozdulásban, vagy bírálni merészeli a kormány politikáját. 1944-ben, a világháború utolsó szakaszában a gyárat teljes egészében haditermelésre állították át. A német és magyar hadsereg részére elsősorban kekszet gyártottak és csomagoltak. A tőkés vezetés kénytelen volt beszüntetni a csokoládégyártást, mert külföldi tőkeérdekeltségeik útján sem tudtak nyersanyagot behozni. A főváros körül már bezárult az ostromgyűrű, de a gyár egyes műhelyeiben még mindig termeltek, s közben a munkások egy csoportja már a háború utáni újraindítás reményében mentette a gyár felszerelését. Szétszedték a gépeket, elrejtették a transzmisszió szíjakat, a kekszsütő kemence fűtéséhez használt olajbefúvó berendezést és más fontos alkatrészeket. Karácsony előtt a Vörös Hadsereg egységei megközelítik Kőbányát. A felszabadító harcok alatt több belövés éri a gyárat, tűz pusztítja el az irodaépületet, az iratanyag csaknem teljes egészében megsemmisül. Az első szovjet katona 1945. január 4-én lép a gyár területére. A gyár történetének új korszaka kezdődik meg. Budapest nagy részében még elkeseredett harcok folytak, amikor a gyár jó néhány munkása és tisztviselője már hozzálátott a romok eltakarításához, majd felszólítás nélkül, egymás hívására, napról napra többen gyűltek össze, hogy beindíthassák a munkát, megteremtsék az új élet feltételeit. Az első munkalehetőséget a Vörös Hadsereg biztosította. A sörgyári telepen üzembe helyezett agregátorral áramot szolgáltatott, és nyersanyagot szállított. 1945 márciusában a kórházak és a hadsereg ellátására megindult a kekszsütés. A munkában részt vevők fizetést, szabad mozgást biztosító magyar és orosz nyelvű igazolványt kaptak a városparancsnokságtól és természetbeni ellátásban is részesültek. A termeléssel együtt megindult a munkások és alkalmazottak most már nyílt szervezkedése. A gyár még az egyesített sörgyárakhoz tartozott, ahol központi üzemi bizottságot és a gyárban szakszervezeti bizalmiakat választottak. Az üzemi bizottságnak már szava és tekintélye volt a tőkés vezetésnél, és első vívmányként elérték, hogy 1945 nyarán, az országban szinte egyedülálló munkásüdülő létesült Tordason, a Martonvásár melletti Dreher-kastélyban. A munkásüdülőt 1948-ig tartották fenn, s első beutaltjai a csokoládégyári munkások köréből kerültek oda. A Vörös Hadsereg részére végzett bérsütés csak augusztusig biztosított munkalehetőséget. Ezután rövid időtartamra a közellátási minisztérium kiutalással liszthez juttatta a gyárat, így folytatódott a keksz sütése. A spekuláció, az infláció, a cserekereskedelem elburjánzása, a nyersanyaghiány és a háborús pusztulással együtt járó más gazdasági nehézségek csaknem lehetetlenné tették a folyamatos termelést, a dolgozók foglalkoztatását. Ezekben a nehéz napokban ismét a szovjet katonai parancsnokság nyújtott segítséget. 1945 őszén és a téli hónapokban lisztet, cukrot, kakaóport bocsátottak a gyár rendelkezésére, melyekből most már nemesebb édesipari áruk, töltött ostyák készültek. Közben a háború idejéből még megmaradt melasszal, szójaliszttel és némi kiutalt barna liszttel „süteményt" is gyártottak. A termékek összetételében jelentős változás csak 1946 őszén következett be. A Dreher-konszern, személyesen Haggenmacher Henrik kompenzációs üzletet kötött egy svájci céggel, olyképpen, hogy külföldi partnerük — az exportált maláta fejében — egy vagon kakaóbabot szállított, melyből karácsonyra harminc tonna csokoládés árut kellett gyártani és piacra hozni. A háborút követő időkben az országban elsőként a Dreher Csokoládégyár hozott csokoládés árut forgalomba. A magyar nagyipar történelmi jelentőségű napján, 1948. március 25-én a „Dreher Kőbányai Serfőzde és Csokoládégyár Rt." is állami tulajdonba került. Ez a nap mind politikai, mind gazdasági szempontból a gyár fejlődésének fordulópontjává vált. A gyár neve még a régi, de mellette a „Nemzeti Vállalat" cím már a megváltozott tulajdonjogot jelzi. A csokoládégyár ebben az időszakban még az államosított sörgyárak központi igazgatóságához tartozott; önállósága akkor kezdődött, amikor az első munkásigazgatót kinevezték. 1948 nyarán Rubesch Ferenc, a gyár régi, szervezett munkása lett az igazgató. 1949 tavaszán végre lekerült a gyár faláról a Dreher cégtábla. A csokoládéjáról ismert gyárnak az akkor 16