Budapest, 1974. (12. évfolyam)
7. szám július - Schmidl Tibor: A Duna Csokoládégyár
CSIGÓ LÁSZLÓ FELVÉTELEI legnagyobb mennyiségben gyártott termékéről a Budapesti Keksz- és Ostyagyár elnevezés jutott. Az életszínvonal emelkedése szükségessé tette az édesipari termelés folyamatos növelését; az édesség ezekben az időkben már közszükségleti cikké vált. Az új vezetés azonban rendkívül nehéz helyzetben volt, meg kellett birkóznia a tőkés gazdálkodás terhes örökségével. A gyár gépesítettsége rendkívül alacsony színvonalú, üzemei széttagoltak, épületei korszerűtlenek voltak, hiszen a tőkések a gyár alapításakor — és azt követően is — csak arra törekedtek, hogy üres, elszórtan található épületeik minden zugába valamilyen termelő egységet telepítsenek. A gyárvezetés gondjait az is növelte, hogy az ötvenes évek iparfejlesztési koncepciói nem tették lehetővé az indokolt beruházások megvalósítását, sőt a gyár létjogosultságát, életképességét folytonosan bizonyítani kellett, mert a megszüntetés lehetősége az évek során többször is felmerült, első ízben 1951-ben. A népgazdasági tervek szerint ez időben kellett bővíteni Kőbányán az Orion-gyárat, ezért elhatározták az egyik édesipari üzem felszámolását. E tekintetben pedig csak a Budapesti Keksz- és Ostyagyár, vagy a Szent István Tápszerművek telepe jöhetett számításba. Bár a SZIT-gyár üzemi épülete sokkal egységesebb, gépi berendezései pedig korszerűbbek voltak, azt a telepet számolták fel. Bizonyos, hogy e döntésnél elsősorban az ipartelepítési elgondolások érvényesültek, de az is tény, hogy a Budapesti Keksz- és Ostyagyár kitűnő kollektívája akkor már ötödször nyerte el az „Élüzem" címet és ez a döntést nagymértékben befolyásolta. A Szent István Tápszerművek felszámolásával több gépi berendezést, elsősorban csomagológépeket telepítettek a gyárba, s ez a gyár fejlesztését eredményezte; lehetővé vált a termelés növelése, a termelékenyebb munka feltételeinek kialakítása. A gyárban sokféle termék készült az ötvenes években: gyártottak fruttit, gyógykaramellát, fagylalttölcsért, szaloncukrot, a híressé vált konyakosmeggyet, a változatlanul jó minőségű desszerteket, s — a kapacitás bővítésével — egyre több drazsét. 1950 és i960 között az éves termelés 1830 tonnáról 8980 tonnára növekedett, a létszám azonban jóval kisebb mértékben: 424 főről csak 939 főre emelkedett. 1952-ben a gyártelepen kívül álló négyemeletes épülettel bővült az üzem. Ez az épülettömb eredetileg a Dreher-konszernhez tartozott, s abban a tőkések gyógy- és tápszergyártó üzemet kívántak létesíteni. Ma itt működik az ostyaüzem, ahol az ötvenes évek végéig eléggé kezdetleges formában, régi berendezésekkel termeltek. A tőkés időkből visszamaradt, három emeletet áttörő tojásporító berendezés eltávolítása után, a jóformán födém nélküli épületben voltak kénytelenek termelni, méghozzá úgy, hogy az ostyatölteléket, lovaskocsival hordták át a központi telepről. A termelés bővítését szolgálta a törzsgyári szárnyépületen 1955-ben befejeződött emeletráépítés, a kazánház létesítése, valamint 1956-ban a kekszgyártó üzem „hindu-kemencé"jének elhelyezésére létesített toldalék épület kivitelezése, melyben ma a a nugátgyártó üzemrész van. 1956 őszén, a Magyar Szocialista Munkáspárt megalakulásával, a párt felhívása nyomán a politikai, mozgalmi élet újra fejlődni kezdett. Újjáalakult a párt gyári szervezete és megalakult — Kőbányán az elsők között — a KISZ alapszervezet. A szakszervezeti bizottság a dolgozók érdekvédelme mellett igen hasznosan segítette a vezetést a termelés szervezésében. Az ötvenes évek végén, s a hatvanas évek elején még mindig szerények a lehetőségek a gyár műszaki fejlesztésére, de az NDK-ból beszerzett automata ostyasütő kemencékkel már lehetővé vált egy nagy termelőkapacitású ostyagyártó üzem kialakítása. Az ostyaüzemből indult gyári útjára a munkaversenymozgalom minden eddiginél magasabb színvonalú, új formája: a szocialista brigádmozgalom. 1959-ben Tari Mihályné kezdeményezésére megalakult az „Űj Élet"-brigád, mely azóta négyszer részesült aranykoszorús kitüntetésben. Az elmúlt esztendőben már 45 szocialista brigád működött a gyárban, 483 dolgozóval. 1962-ben a gyár vezetése átvett egy üdülőépületet Alsóörsön és így hosszú évek után újra állandó üdültetési lehetőséghez jutottak a dolgozók, s ez időtől kezdve nyaranta mintegy százötven dolgozó, illetve családtagja pihenhet a Balaton mellett. A következetes életszínvonal politika, a lakosság igényeinek jobb kielégítése, a nők háztartási munkájának megkönnyítése indokolttá tette az édesipari termékek árának jelentős csökkentését, 1961-ben. Az árak csökkenése tovább növelte a fogyasztói igényeket. Nyilvánvaló volt, hogy a termelés további növelése csak a korszerű tömegtermelés feltételeinek kialakításával oldható meg. Az országos korszerűsítési intézkedések keretében 1963. január i-én megalakult a Magyar Édesipar. Az új vállalat 2. számú gyára a Budapesti Keksz- és Ostyagyár len. Az ipari nagyvállalat létrehozásával új lehetőségek nyíltak a meglevő kapacitások tervszerűbb kihasználására, a fejlesztési eszközök koncentrálására, valamint a párhuzamos profilok megszüntetésére. A gyár jelenlegi profilja a hatvanas évek második felében alakult ki és 1968. óta gyakorlatilag változatlan. Ez időtől a négy termelőüzemben csokoládéárukat, drazsékat, lisztes- és nugátárukat termelnek. A hatvanas években folyamatosan növekedett a gyárban a termelés és a munka termelékenysége. Alig 150 fős létszámnövekedés mellett a ter-Töltelék-készítés 17