Budapest, 1974. (12. évfolyam)

4. szám április - Haláchy Loránd: Környezeti ártalmak és közművesítés

A szemétkezelés lehetőségei Az ártalmas anyagok eltávolításának másik módja a szemétszállítás. Ennek is nagy múltja van a fővárosban. Már a XVIII. században rendelet szabályozta a szemétszállítást és az úttisztítást. Hosszú ideig rabok feladata volt a szemét gyűjtése és szállítása. Ez abból állt, hogy a hulladékot a csatornába vagy az árokba dobták. Onnan a csapadék sodorta a Dunába. Ez az eljárás azonban félmegoldásnak is alig nevezhető, hiszen a bizonytalan ideig ottmaradt szemét erjedni, rothadni kezdett és a járványok kórokozóinak melegágya lett. A felgyülemlett szemét ugyanakkor a vízelvezetést is akadályozta. Közel két évszázad alatt alakult ki a mai rend. A Fővárosi Köztisztasági Hivatal szállítási gyakoriság szerint zónákra osztotta — néhány megközelíthetetlen házat kivéve — az egész fővárost: hetenként két, három vagy hat alkalommal szállítanak. A járművek típusa szerint is két övezetre osztották Budapestet. A sűrűn lakott területeken „pormentes" gyűjtés van, „kuka" autókkal, melyek egyben tömörítik is a szemetet. A lazább beépítésnél „félig pormentes" gyűjtés van; az ott alkalmazott járműveket csak szállítás közben zárják le. E meglehetősen bonyolult — de szükségszerű — menetrend szerint naponta kb. 1.5 millió m3

szemetet és hulladékot gyűjtenek, illetve szállítanak a különböző telephelyekre. Ott a szemetet prizmákba rakják, tömörítik és naponta salakkal terítik le. Amikor megtelik a telep, lezárják, és növényzet ültetésével zöldterületté alakítják át. Mivel a lerakásra alkalmas területek rohamosan fogynak, fel kellett mérni a még e célra alkalmas területeket (ezek rendszerint felhagyott bányagödrök). Ugyanakkor a szemétre vonatkozólag előrebecsléseket is kellett végezni. Mintavételek alapján mennyiségi és minőségi vizsgálatokat végeztek, külföldi tapasztalatokat értékeltek. Megállapították a szemétfajták különbözőségét. összetétel, fajsúly és térfogat szerint: — évszakonként, — különböző beépítésű városrészeknél, — különböző fűtésű területeknél stb A főváros fejlesztési irányelveinek és a vizsgálati eredményeknek figyelembevételével készült előrebecsléseket röviden lehet összefoglalni: — a szemét mennyisége 50%-kal növekedni fog másfél évtized alatt; — a szóba jöhető budapesti lerakóhelyek másfél évtizeden belül be fognak telni; — a szemét keletkezési helyek szerinti aránya lényegesen meg fog változni; az összes szemét fele (50-55%) háztartási, harmada (30-35%) ipari, 15%-a intézményekből, 3%-a úttisztításból ered. Mivel Budapesten a szemétkezelés legegyszerűbb módjára — a lerakóhelyen történő ártalmatlanná tételre — belátható időn belül nem lesz már lehetőség, önkéntelenül felmerül a vidékre szállítás gondolata. Ennek azonban az egyik legnagyobb akadálya a szállítási távolság oly mértékű növekedése, hogy esetleg egy jármű egy műszak alatt egy fordulót sem tudna megtenni, tehát a járműállományt óriási mértékben meg kellene növelni (nem beszélve a kísérők állandó létszámhiányáról). A külföldi világvárosok hasonló nehézségek miatt kis helyigényű és a szemetet hasznosító eljárásokat kerestek. A városi szemét általában fele-fele részben szerves és szervetlen anyagot tartalmaz. Ezért legcélszerűbb vegyesüzemű szemétfeldolgozó telepet építeni, ahol a szerves anyagból komposztföldet állítanak elő, a szervetlent pedig elégetik, hőenergiát termelve. Az égetés mellett szól az is, hogy számos veszélyes ipari hulladék megsemmisítésének ez a legjobb módja. Ezenfelül érdemes megjegyezni, hogy a szemét fűtőértéke 700-2000 kcal között változik, ugyanakkor a hazai hasznosított lignit 1300-2000 kcal értékű. Igen sajnálatos, hogy az első korszerű szemétfeldolgozó telep építése sem kezdődött még el; így nem lesz tapasztalatunk a további 3-5 db — hamarosan sürgőssé váló — telep építéséhez és üzemeltetéséhez. A fűtés modernizálása Napjainkban a világvárosok egyik legnagyobb problémája a füst. Legfőbb forrásai közé tartozik a hagyományos (szén, fa) fűtés. A szilárd tüzelőanyagok felcserélése más energiahordozókra (elektromos áram, olaj, gáz) nagy előrelépést jelent a levegőtisztaság védelmében. Érdemes okulni London példájából. A londoni „smog" fogalom volt; az angolok a legmélyebb pontról indultak. Az ötvenes évek közepén — mikor már elviselhetetlenek voltak az állapotok — az élet minden területéről adatokat gyűjtöttek és méréseket végeztek. Az értékelés nemegyszer megdöbbentő eredményeket hozott. Csak egy a sok közül: a kórházban ápolt betegek elhalálozása nap mint nap ugyanannyi volt, de az erősen ,,smog"-os napot követő 24 órában legalább megtízszereződött (!) a betegek közötti halálesetek száma — majd a második napon már ismét a szokásos értéket mutatták a grafikonok. Ilyen és ehhez hasonló bizonyítékok alapján kidolgozták védekezési programjukat az összes fűtéssel kapcsolatos „légszennyező" ágazatra, és harcot indítottak a szükséges anyagi fefedezetért. Első lépésként nagymértékben bővítették az új „tüzelőanyagok" (gáz és elektromos áram) termelőtelepeit és vezetékeit. Ugyanakkor azokon a területeken, ahol a hagyományos (szén és fa) tüzelés megmaradhatott — vagy gazdasági okok miatt megmaradt —, ott lakásról lakásra (!) jártak, hogy megtanítsák az embereket tüzelni. Az átállás határidejének betartását a kijelölt övezetekben mérésekkel ellenőrizték. Mind a lakosok körében, mind az iparban személyi bírságot róttak ki a hatóságok progreszszív rendszerben. (Harmadik bírságolásra általában nem került sor.) Az arányok megváltoztatásának első lépéseként elkészült Budapest Gázcsőhálózatának Távlati terve. Ebben rögzítették, hogy: Másfél évtizedes akciójukat közismert siker koronázta: a madarak viszszatértek a belvárosi parkokba. Budapesten nem kellett ilyen mélyről kezdeni a levegőtisztaságért folyó harcot. Az energiahatóságok 1964-ben felmérték a helyzetet, majd felbecsülték az igényeket és lehetőségeket. Céljuk a többi között az volt, hogy a sok égésterméket (korom, salak stb) adó széntüzelést a minimálisra csökkentsék, és nagyobb fűtőértékű, nagy tömegben beszerezhető, kevesebb szennyezést okozó tüzelőanyagot keressenek helyette. Nálunk csak az olaj és a gáz jöhetett szóba. Az átállást az I. táblázat szemlélteti. Ezen figyelemmel kísérhető a folyton növekvő ipari, lakossági, közlekedési és egyéb igények kielégítésére szolgáló energiahordozók (tüzelőanyagok) egymáshoz viszonyított arányának változása. Elektromos adatok nem szerepelnek, mert fűtés szempontjából kis hányadot jelentenek. I. táblázat Olaj, benzin Gáz Koksz Fa Szén, brikett A lakások fűtésében beálló változást a II. táblázat mutatja, mindig az adott évre becsült lakásszám százalékában. II. táblázat 1970 1980 1985 o/ o o/ o •'0 .'O 51 18 7 10 4 1 I 12 3 1 11 32 42 8 24 30 8 19 19 100 100 100 — a városi gázszolgáltatást fokozatosan meg kell szüntetni, helyette a sokkal olcsóbb és nagyobb fűtőértékű földgázt kell hasznosítani; Szén- és fatüzelésű Szén- és fatüzelésű Szén- és fatüzelésű Gázfűtéssel Távfűtéssel Olajfűtéssel kalyhával cserépkályhával központi fűtéssel 1965 1980 20 10 4 3 63 26 60 4 2 8 100 100