Budapest, 1974. (12. évfolyam)

3. szám március - Siklós László: Diákházasok — felemás helyzetben

felemás helyzetben nem — rendszeresen nyújt segélyt. Néhány éve viszont megkülönböztetett figyelemmel kísérik a házaspárokat; ha szükséges, félévenként kétszer tudnak adni 200-600 forint közötti összeget, s külön segélyt az esküvő, valamint szülés alkalmával. 1973 első félévében a villamosmérnöki karon összesen 244 ezer forint segélyt osztottak ki. A diákok munkavállalással is kiegészítik jövedelmüket. Ez korrepetálás, nyelvtanítás, fordítás, bejárás a leendő munkahelyre, kérdőívek kitöltése a statisztikai hivatalnak, piackutatás vállalatoknak, intézményeknek, rakodás a MÁV-nál, a postánál. A klasszikus téli pénzkereset viszont kihalóban: mivel az utóbbi években alig esik a hó, nem lehet havat lapátolni ... Beszélgettem olyan házaspárral, amelyiknek most nagyobb a jövedelme, mint amikor majd dolgoznak, s ezt ők is tudják, ezért rakják a pénzüket Ifjúsági Takarékbetétkönyvbe; mások elkezdték a forintok beosztását, legalább lesz benne gyakorlatuk, mondják, biztatva magukat; s kérdéseimre egyöntetűen azt válaszolták, hogy anyagi helyzetük miatt nem lett volna érdemes elhalasztani a házasságot. — A diákot egy kicsit mindenki segíti — mondta az érdekvédelmi felelős. — A diploma után viszont megszűnnek az ösztöndíjak, elapad a szülői támogatás, albérletet, lakást kell keresni, megszokni a munkahelyet. Ilyen körülmények között nem öröm házasodni . .. Ezekre a következtetésekre sokan eljutnak, és ha másért nem, hát ezért nem várnak tovább. Persze olyan is előfordul, hogy kapcsolatát veszélyeztetve látja a lány vagy a fiú, a lány a munkahelyén, a fiú az egyetemen megismerhet valaki mást — jobb ezt a lehetőséget mielőbb kizárni. — Van-e különbség az alsóbb és felsőbb évfolyamosok házassága között? — A felsőbb évfolyamokban kötött házasságok érzelmileg megalapozottabbak, hosszabb együttjárás előzi meg, jobban megismerik egymást. Persze nem állítom, hogy az évekig tartó udvarlástól jobb lesz a házasság. Én például nagyon rövid idei ismeretség után kötöttem házasságot, és úgy érzem, kiegyensúlyozott a kapcsolatunk. A házasságkötésnek — túl az érzelmi kapcsolaton — legtöbbször van közvetlen kiváltó oka. Ezek sokfélék lehetnek, ezért csak a gyakrabban előfordulókat említem meg. A fiatalok biztosítani akarják egymást a házasságban; a lány nem hajlandó tovább várni; szándékosan vagy véletlenül úton van a gyerek; a jó partit jelentő mérnökjelöltet beházasítják; egyikük befejezte tanulmányait; váratlanul lakáshoz (szobához) jutnak, tehát össze tudnak költözni. A Műszaki Egyetem mindegyik karán sok a házasdiák. Hozzájuk hasonló házasodási kedv tapasztalható a Közgazdaságtudományi Egyetemen is. A diákvezetők maguk mondták: a mérnök, a közgazdász biztos egzisztenciát jelent. Már az orvosi egyetem diákjainál más a helyzet. A negyedik-ötödik próbálkozásra bejutottak közül eleve több a házas; a gyógyszerésznek, fogorvosnak készülő lányok pedig igyekeznek férjhez menni. Attól tartanak, hogy végzősként — különösen vidéken — nehezebben találnak férjet. Az ELTE bölcsészkarán — úgy hírlik — kissé házasságellenes hangulat tapasztalható. A férjhezmenésnek itt nincs rangja. Többen például az évfolyamtársak előtt is titokban tartják lépésüket. A bölcsészek egy része — ha végez — vagy tanít, vagy vár egy pesti állásra, a bizonytalanra pedig sokan nem mernek vagy nem akarnak házasodni. A művészeti főiskolák hallgatóinak még úgysem jelent révbejutást a diploma, illetve tanulmányaik befejezése. Sőt, egy színésznek, festőnek, iparművésznek még csak a kezdet! A család kialakítása, eltartása — mégoly kedvező szülői segítséggel is — sokukat visszavetné az indulásban. Persze vannak, akik így is vállalják, s rövidebbhosszabb ideig házasok . . . Ahol gyermek is van A villamosmérnöki kar 126 házasdiákjának több mint egyharmadával beszéltem személyesen, a többiekről pedig a KISZ-bizottság (saját, praktikus céljaikra készített) felmérése alapján informálódtam a legalapvetőbb dolgokban. Az, hogy házasságukat a szülők hogyan fogadták, nem szerepelt a kérdések közt, ezért ezt személyesen kérdeztem meg. A szülők többsége — amikor gyereke bejelentette házassági szándékát — ellenezte. Érvelésük körülbelül így foglalható össze: lányukat, fiukat féltik a rájuk szakadó terhektől, amit a kialakuló család jelent; ők már nem tudnak többet vállalni; félnek, hogy a házastárs rossz hatással lesz gyermekükre, s ez a kapcsolat visszaveti az egzisztencia-teremtésben. Ehhez a magatartáshoz hozzájárul az a tény is, hogy sok szülő alig vagy egyáltalán nem ismeri leendő vejét, menyét. De bárhogyan fogadják fiuk, lányuk döntését, egyetlen dologban általában megegyeznek. Arra kérik a fiatalokat, hogy a diploma megszerzéséig ne legyen gyerekük. Ennek ellenére: a 126 diák közül 1973 tavaszán 21-nek a házasságában volt gyermek. 19 házasságban egy, 1 házasságban kettő, 1-ben pedig három (hozzá kell tennem,- hogy ez a férj harmincon fölül kezdte egyetemi tanulmányait). Összesen tehát volt 24 gyermek. A szülők foglalkozása szerint: 3 családban apa-anya egyetemista; 2-ben az anya egyetemista, az apa dolgozik; 16-ban az apa egyetemista, az anya dolgozik. A 16 dolgozó anya foglalkozása: 1 technológus, 2 technikus, 1 gyermekorvos, 2 gépkocsivezető, 1 címfestő, 1 asszisztens, 1 gépírónő, 5 adminisztrátor, kettőt nem sikerült megállapítanom. (Ez a statisztika igazolja azt a feltevést, hogy a szakmával nem rendelkező feleségek a közeljövőben nemigen lépnek tovább, feladatuk a pénzkeresés és a gyermeknevelés marad.) A 21 családból 15-en együtt laknak a házastársak, a gyermek azonban csak 12 családban él együtt szüleivel. Kilenc gyermeket tehát nem a szülei nevelnek s tegyük hozzá: ezek nem elvált szülők! Akkor miért nincs velük a gyerek? Hat ifjú apa kollégiumban él, a felesége és gyermeke vidéken. (Három feleség a saját szüleinél, kettő az anyósnál, egy pedig a saját lakásában.) Három kisgyerek szülei együtt laknak, a gyerek mégsincs velük. Az egyik pár kollégiumban lakik, meg se kísérelték gyermekük odavételét; a másik pár albérletébe nem vihette magával a gyereket; a harmadik házaspárnak van saját lakása, a feleség a hallgató, a férj dolgozik. Talán zavarta őket a sírás ... A három együttélő házas kisgyerekét a nagyszülők nevelik. 1973 tavaszán ez csak a pillanatnyi állapot volt. Beszélgetésünkkor jó néhány férj említette: a felesége terhes. S nemcsak a dolgozó nő, az egyetemista feleség is szül. Neki nagyobb megterhelést jelent a gyerek, ha ő neveli. A családtervezés nálunk még kezdeti állapotban van, ezt abból is lemérhettem, hogy a legtöbb hallgatónő vizsgaidőszakban szüli gyermekét ... Az akarat mégis győz, elhalasztott vizsgáit az anya igyekszik bepótolni, s a diákvezetők évek óta csak egy olyan esetről tudnak, amikor az anya évet veszített. Egyről én is tudok: az anya átmenetileg abbahagyta tanulmányait, dolgozik, hogy gyermekét eltartsa. A férje tovább jár egyetemre... A diákokat sokan nem tekintik felnőtt, komoly házasoknak, állapotukból fakadó problémáikat igazi gondoknak. S most nemcsak a szülőkre gondolok, hanem a rendeletekre és rendelkezésekre, amelyek nem vesznek róluk tudomást. Kollégiumi elhelyezésükre, befogadásukra például nincs minisztériumi állásfoglalás, de még az egyetemek rektori határozatai is esetlegesek, vagy éppen váratnak magukra. Az egyik intézményben nagy összegű rendkívüli segélyekkel támogatják őket, a másikban nem veszik tudomásul anyagi helyzetüket. Gondozási segély az egyetemista anyának nem jár, gyermekük nevelésében meglehetősen magukra vannak hagyatva. A MÁV felnőttként kezeli őket s minden utazási kedvezményt megvon tőlük. A felemás állapot abból adódik, hogy sok tekintetben valóban felnőttek, de státusukat tekintve eltartottak. Önálló jövedelmük nincs, legfeljebb alkalomszerű. Felelősségüket növelni önmaguk és családjuk iránt, felkészíteni őket a házasságra, s a kiszolgáltatottságot — gondjaikat — intézményesen csökkenteni: szerintem ez a közeljövő feladata. Hiszen nem közömbös, hogy évente több ezer házasság, s a születendő gyermekek sorsa hogyan alakul. 15