Budapest, 1974. (12. évfolyam)

3. szám március - Csák Gyula: Élünk és meghalunk

Csák Gyula Élünk és meghalunk MOLNÁR EDIT FELVÉTELEI Az élet a halál ellentéte. A ha­lál: önmaga ellentéte. Meghalni — nem annyi, mint nem élni. Aki meghalt, csak öRmaga szá­mára halt meg; az élve maradot­tak számára csupán minőséget változtatott. Az élve maradottak számára élő gond marad a ha­lott, és halála utáni jelenlétével befolyásolja, formálja az élők életét. Halál ellen nincs orvosság, me­nedéket semmi sem ád — énekli a halott körül állók egy cso­portja. Egy másik csoport ajánlato­kat tesz: ,,Ne vegyen örökre búcsút el­hunyt hozzátartozójától, velünk gondoztassa szeretett halottja sírját. Magasabb igények kielégíté­sére ajánljuk a következő ko­porsókat : Francia torpedó típus (első osztályú tölgyből). Harang típus (a legmagasabb igényeknek megfelelő). Életem végső óráján . . . Hamvasztás esetén a több­szöri átrakás elkerülése végett ajánljuk, hogy koporsóban tör­ténő hamvasztást rendeljen! Megtértem hozzád Istenem . . . Az áldozati láng külön díszt 16 ad a temetésnek, párja 100 Ft. Kérje Ön is! Ne sírjatok, mert Jézushoz in­dultam . . . Árajánlataink kedvezőek! Kérje szolgáltatásainkat! Vállal­juk a holttest elszállítását, fel­öltöztetését, koporsóba helye­zését és gépkocsi fuvart a ren­deltetési helyre." Kegyelet és kereskedelem ke­veredik a halott körül. Érzel­mek és gondolatok, szándékok és megvalósulások zűrzavara uralkodik. Magyarországon évente át­lagban száztízezer embert te­metnek el. Valamennyi aktus hű tükre az élve maradottak kul­túrájának, gondolkodásának, magatartásának. * Én személy szerint körülbelül száz temetésen vettem részt életemben. Ebből mintegy het­ven temetésen üzleti vállalkozó­ként szerepeltem. A temetke­zéssel összefüggő, legalacso­nyabb szintű üzleti közreműkö­dés volt ez, amit nyolc-tíz isko­latársammal együtt végeztem a református szertartásokon. Kán­táltunk a falusi kántor mellett. Elmentünk a házhoz, ahol jó időben az udvaron, rossz időben egy kiürített belső helyiségben ravatalozták fel a holtat s eléne­keltünk néhány verset. Ének­szóval kísértük a menetet a templomba, onnan pedig a sír szájához. Esetleges volt a bé­rünk; a legnagyobb fizetségem emlékezetem szerint egy pengő volt, a legalacsonyabb: fél ma­rék napraforgó. Akkoriban szerettem a te­metéseket és a temetőket. Sa­játos népi happening volt a hol­tak eltakarítása; a szertartás tökéletesen illeszkedett az élők életéhez. Szinte azt mondha­tom, hogy jól éreztem magamat, mint ünnepélyes ünnepélyeken szokás, noha a megholtakhoz és hozzátartozóikhoz nem volt sze­mélyes közöm. Részese voltam szertartások­nak, amelyeken közeli hozzá­tartozóimat földeltük el. Ez Pesten volt, a rákoskeresztúri temetőben. Nagyon rosszul éreztem magam. Túl sok volt a kiszámítottság, a szervezettség, a rosszul-szervezettség, a villa­mosok, autók és a temető be­járatánál, a ravatalozó közvet­len közelében álló kocsma zaja. Faluról Pestre költözöttekből állt kicsiny gyülekezetünk, s olyan idegenek voltunk a kör­nyezetben, mintha nem is hazai földön hantoltuk volna el ked­vesünket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom