Budapest, 1973. (11. évfolyam)

1. szám január - Dr. Rónai András: Városunk földtani helye

Rónai András VárOSUPk fÖl(ltailÍ Budapestnek csak a neve százéves. A város részei, Buda, Óbuda és Pest, történelmi emlékek szerint 700—800 évesek, a város római elődjei, Aquincum és a pesti Castrum 1850 évesek; azok a települések pedig, amelyeknek emlékeit a budai barlangokban találták, több ezer évre tekintenek vissza. Csak a természeti erők különös kedvezésével magyarázhatjuk, hogy a város az ókorban is, a középkorban is, jelen századunkban is rövid idő alatt az európai városok legelsői közé emelkedett, mihelyt lélegzetvételnyi békéje volt. Hol születik város? Egy város alakulását sokféle természeti erőforrás és helyzet segítheti elő. Ennek megfelelően alakulnak kikötővárosok, medenceközpontok, hágó- és átkelőhely városok, szénre települt városok, általában bányavárosok, vásárvárosok, útcsomópont-városok. Időben is változik a természetes városépítő erők rangja, jelentősége. Budapest azonban a természetes energiaforrások legtöbbjével rendelkezik és helyzete olyan, amely minden időben kedvez a városalakulásnak és fejlődésnek. Budapest egy nagy és változatos medence természetes középpontjában fekszik. Ugyanakkor átkelőhely Belső-Európa legnagyobb folyójának középső szakaszán, a 2380 km hosszban hajózható Dunán. Jellegzetes vásárváros is az Alföld szélén, hegy- és dombvidékek találkozásánál, mezőgazdasági, erdészeti és bányatermékek természetes árucsere helyén. Útcsomópont-város is, hiszen a Duna jobb partján nagy történelmi múltú útvonal halad végig s ez Budapestnél találkozik a Dunántúlról a Bakony hegység csapásirányában haladó fő útvonalakkal és az Alföld északi peremén végigfutó, valamint a Tisza átkelőhelyei felől az Alföld síkján át a Dunántúl és az északi hegyvidék felé tartó természetes útvonalakkal. Az építőanyag-bányászat is fontos telepítője volt a városnak, és az iparosodás legfontosabb energiaforrásai, a szénmedencék sincsenek nagy távolban tőle. Végül az idegenforgalomnak (belföldinek, külföldinek egyaránt) komoly és páratlan vonzereje Budapest sok természetes melegvíz forrása. Ezekre már a rómaiak pompás fürdőket építettek; a fürdők reneszánszukat érték meg a török uralom alatt és e hévizeket mind fokozottabban használjuk ki ma is világhírű fürdőinkben. Nagy város csak ott épülhet, ahol építőanyag nagy mennyiségben és — a fejlődés haladtával — többféle minőségben rendelkezésre áll. A legáltalánosabban használt építőanyag kezdetben a fa, később az építőkövek, majd a téglának való agyag, homok, kavics, s ezek kombinációja (cement). Budapestet mindezekkel elkényeztette a természet. A budai hegyeket sűrű erdők borították s borítják még jelentős részben ma is. A pesti részt is erdőtakarta dombok vették körül, mfg ki nem irtották nagy részüket, hogy kerteket, gyümölcsösöket telepítsenek helyükbe. Építőkőben és agyagban Budapest környéke igen gazdag. A mészkövek tarka sokasága, a kemény dachsteini mészkőtől az eocén és torton mészköveken, a jól faragható szarmata mészköveken és édesvízi forrásmészköveken át mind a közvetlen közelben és nagy mennyiségben rendelkezésre állnak. A Duna mentén pár kilométerre északra ott találjuk mindkét oldalon a kemény andeziteket, a pesti öblöt pedig körülölelik a jól faragható vulkáni tufák. Kemény homokköveket szállítanak a Hárs-hegy, Budakeszi és Üröm bányái. A dolomitmurvát és mállott dolomitport útkavicsolásra és nemes vakolatnak a budai hegyekben nagyon sokfelé fejtik. Homokot, kavicsot nagy mennyiségben találunk a mai város altalajában és a peremvárosok legtöbbjében. A legnagyobb kavics- és homokszállító azonban a Duna. Nem kevésbé gazdagok vagyunk téglaégetésre alkalmas agyagokban. A budai oldalon az oligocén korból származó „kiscelli" agyagot dolgozzák föl több nagy téglagyárban, a pesti oldalon a pannóniai agyagnak vannak nagy bányái. A földtani régmúlt A főváros környékének földtani felépítésében a gerincet, a csontvázat a triász korban keletkezett mészkő és dolomit rétegek adják. Ezek a kőzetek 170—180 millió évvel ezelőtti tengeri ülédékek, amelyeket a későbbi korok szerkezeti mozgásai hegyekké gyűrtek, torlaszoltak fel. A hegyekké kiemelt triász üledékek jó száz millió éven keresztül a mai Budapest egész területén a felszínen voltak, pusztultak, karsztosodtak, hatalmas mészkő és dolomit fennsíkot alkottak. A geológiai harmadkor elejétől, kb. 60 millió évvel ezelőttől kezdve a hegység összetöredezett, egyes részei megsüllyedtek, s ezeket újra meg újra elöntötte a tenger. A mai magasságra a Duna jobbpart triász rétegei csak a pliocén után, a negyedkorban emelkedtek. A kiemelt részek 300—500 m magasan vannak a mai tengerszint felett (János-hegy 529 m), ugyanakkor a megsüllyedt triász rétegeket ma Göd alatt 650 m mélyen, az I. sz. városligeti fúrásban 910 m mélyen, Gödöllőn 1900 m mélyen találták meg. A magasan maradt triász hegyrögöket az újabbkori tengeri üledékek a budai hegyekben gallérszerűen körülfogják, viszont Pest alatt egymásra következő takarókként fedik. Az ismétlődő tengeri transzgressziók kisebb-nagyobb területeket öntöttek el, így az egymást követő tengeri üledékek takarói nem egyforma kiterjedésűek. Nagyban — általában ÉNy-ról DK-felé — mind fiatalabb korú üledékek vannak a felszínen. A triász rétegekhez támaszkodó, vagy azokat fedő eocén rétegekből szenet bányásztak Solymáron, Nagykovácsin és a Pilisi medencében; mészkövet több kisebb bányában (Martinovicshegy, Mátyás-hegy, Nagykovácsi, Üröm). A karsztosodott, majd mélyre süllyedt triász és eocén mészkő rétegek a legjobb mélységi víztároló kőzetek. Nagy vastagságban bélelik ki a pesti öblöt 1000— 1500 m-nél nagyobb mélységben. Az eocén végén keletkezett budai márgát a pesti oldal mélyfúrásai Csepelen 1126 m, Mátyásföldön 1260 m, Cinkotán 1519 m mélységben találták meg. Ezt követően a terület hosszabb időre szárazra került és a kialakuló nagy folyók törmelékszállítása a triász és eocén rögök körül nagy törmelékkúpot hozott létre. Ennek maradványai a kavicskonglomerátumok, homokkövek, amelyeket a „hárs-hegyi" jelzővel illetünk (több helyen bányásszák). Buda legjobb téglaagyagja, a kiscelli agyag, a középső oligocén tengerének üledéke. Megtalálható északon a Solymári árokban, az Ördögárokban, a táborhegyi lejtőkön, az óbudai lapályon; dél felé Lágymányosig, Kelenföldig és a Gazdag-hegy lejtőiig. Baj van vele sokfelé, mert a meredekebb vagy a mesterségesen megbontott lejtőkön csúszik, suvad, az épületekben károkat okoz. A képződmény átnyúlik a keleti oldalra is, de itt az agyagot mindenütt fiatal homok vagy kavics fedi. Pest altalajában felszínközeiben ez a legidősebb képződmény. Erre telepednek északon a miocén homokkövek, kavicsok, tufák, délen és keleten a szarmata mészkövek és a pannóniai agyagok. A harmadkor második fele a Kárpát-medence nagy átrendeződésének ideje. Ekkor gyűrődnek fel a Kárpátok láncai és süllyednek a mai medence közepét elfoglalt hegységek a mélybe. Óriási erők feszülnek és oldódnak fel a földkéregben. Budapest környéke ebből nem sokat érez. Határterületen fekszik a nagy süllyedések és nagy kiemelkedések zónái között. Legközelebb hozzá a helvét-torton vulkanizmus hatolt, amely az Alföldet és az Erdélyi medencét körülvevő vulkáni koszorú folytatásaként létrehozta fővárosunk közelében a Dunazug és Börzsöny, tovább a Cserhát és Mátra hegységet. A nagy vulkáni tevékenység árnyékában Váchartyán, Csornád, Mogyoród táján vulkáni hamurétegek, tufák települtek. A tufák tengerbe hullott és átalakult anyagát megtaláljuk a Tétényi fennsík miocén rétegeinek bentonitjában, amely egyike a legkeresettebb derítő földnek. A torton tenger üledéke fővárosunk altalajában a Lajta mészkő; ez jól faragható, durva kőzet, amely Rákos táján 5—10 m futóhomok alatt található, de másutt is (Kőbánya, Tétény, Érd) előfordul. Az ezt követő szarmata tenger hasonlóan durva mészkövei Kőbánya környékén 10—20 m vastagságban helyezkednek el. A szarmatát követő pliocén kor a Kárpátok felgyűrődése és a nagy vulkáni hegykoszorú kialakulása után a lassú kiegyenlítő mozgások ideje. A hegységek felgyűrődésével a kéregben előállott anyaghiány nagy területen lassú, de mély süllyedésekre vezetett. E mozgás során Budapest helye továbbra is határterület volt. Itt volt a nagy pannóniai tó partja. A partmenti mély öblök agyagját tárják fel Kőbánya téglagyárai. A harmadkor végén az alacsony dombok között sekély, sűrű mésztartalmú tavak maradtak hátra. Ézekből vált ki sok édesvízi mészkő, amely ma a Szabadság-hegy tetején és Rákoscsabán nagyobb foltokban található.