Budapest, 1973. (11. évfolyam)
8. szám augusztus - Dr. Szalai György: Budapesti kávéházak I.
?ranjo Djuro Kolcsics bécsi rácz Kávés utcai hírverő Repülőlapjának cimképe. l(>8,r > Ratckliff János, korának leghíresebb orvosa a betegeit is itt fogadta. Az angol kávéházak társadalmi jelentőségéről Macaulay, a híres történész így ír: „Az a kényelem, hogy a város bármely részében találkozást lehetett kitűzni, s az estéket igen csekély költséggel társaságban lehetett tölteni, oly nagy volt, hogy a divat gyorsan elterjedt. Minden felnőtt vagy középosztály béli ember naponta eljárt újdonságokat hallani és megvitatni." Macaulay idejében még kevés hírlap jelent meg. Az emberek politikai és közéleti értesüléseiket is nem kis mértékben kávéházi eszmecserékből szerezték. * Budán és Pesten már a török hódoltság idején is be-bemerészkedtek a magyarok a török kávésbutikokba. Az igazi kávéházi élet első jeleivel azonban csak a szatmári békekötés után találkozunk. Ettől kezdve sok kereskedő látogat el Pest-Budára és jó néhányuk jobban érzi magát a kávéházban mint a kocsmában. Három évvel a szatmári békekötés után, 1714-ben nyílik meg Pesten az első kávéház. Tulajdonosa a rác származású Cavesieder Balázs, magyar nevén: Kávéfőző Balázs. Kávéháza az egykori Havas utca és Molnár utca sarkán állott, ahol a kereskedők egy csésze fekete mellett komótosan megbeszélhették üzleti ügyeiket. A kávéház „A török császárhoz" nevet viselte és vendégei elsősorban a hajósok, fuvarosok, disznókereskedők közül kerültek ki. Néha kissé felforrósodott a hangulat, de ezen a hatóság hamar segített. Vay Sándor gróf írja visszaemlékezéseiben, hogy ezekben az első pesti kávéházakban még akrobaták mutogatták magukat. Közvetlenül utánuk finom selyemtrikóban, aranyos köntösben a közben leterített szőnyegen „tántzosnők" lejtették kellemes táncaikat. Az első pest-budai kávéházak alapítói szerbek, németek és görögök voltak. Csak lassú ütemben nyíltak az újabb kávéházak; még 1737-ben is csak három működött Pesten. 1792-ben Pest város tanácsülési jegyzőkönyve szerint „a kávéházak száma 18-ra határoztatott". Ugyanakkor Párizs már több mint 500 kávéházzal dicsekedett. Az első kávéházak még szerény berendezésűek voltak. A XVIII. század utolsó harmadában azonban egy Townson nevű angol utazó azt írja: a legszebb kávéház Pesten van. A Café Kemnitzerre gondol, mely később az Angol Királynő nevet vette fel. Más krónikások sem győzik magasztalni ezt a kávéházat. Valóban pompázatos volt: falai márványburkolásúak, a tükrök a földig értek, az asztalok lábai aranyozottak, a kávéskészletek pedig színezüstből készültek. Az akkori fogalmakhoz képest az 1786-ban nyílt Korona-kávéház is pazar kiállítású volt. Éjjel-nappal nyitva tartott. Széles kirakat-ablakaival, jól fűtött kályháival, szép faburkolataival hamar megkedveltette magát. Ennek ellenére a fényes berendezés felemésztette a kávéház bérlőjének, Tuschel Sebestyénnek a vagyonát. Nem tudott fizetni a parókakészítő háziúrnak. Ez utóbbi hevesvérű ember lévén, nem hagyta annyiban a dolgot, összetoborzott három fodrászinast, egy segédet, két ácsot, egy mészárost, három diákot és „kilenc tótot", akiket egész éjszakán át pálinkával itatott. Ettől ez a felfegyverzett „magánhadsereg" — annyira felbátorodott, hogy reggelre bezárták a kávést saját szobájába, ahol tehetetlenül kellett elviselnie a vandál pusztítást, amit a legények a kávéház berendezésében végeztek. Végül is Tuschelt a katonaság szabadította ki szorongatott helyzetéből, a garázda háztulajdonos pedig egy havi, böjttel szigorított áristommal fizetett vaskos tréfájáért. A Korona-kávéházról számos mendemonda terjedt el. így melengette a hagyomány azt a történetet, hogy Károly herceg, miután román király lett és megtudta, hogy az életére törnek, frakkot öltött és beállt pincérnek a Koronába, így üldözői nem ismerték fel. A történetnek csak az a szépséghibája, hogy később III. Napóleonról is hasonló történetet terjesztettek. * Az emberek gyakoribb érintkezése, gondolatcseréje, hírközlése a fennálló rend szemében majdnem mindenütt a gyanús egyének búvóhelyének hírébe hozta a kávéházakat. Szulejmán utódai egyszerre csak idegesek lettek és gyorsan bezárták az oszmán birodalom összes kávéházát, mert falaik között magasra csapott a politizálás szenvedélye, és gyakran nyilatkoztak tiszteletlenül a kormányról. Londonban is megszüntettek néhány kávéházat, remélve, hogy a politikai mozgolódásoknak ezzel elejét veszik. Franciaországban nem zárták be a kávéházakat — noha néhány konzervatív író szerint ezzel el lehetett volna kerülni a forradalmat —, és Diderot enciklopédista társaival a Café Procopban olvashatta az újságokat, ott sakkozgatott. Sakkoztak — és közben készülődtek ... 1789. július 13-ának estéjén Camille Desmoulins a Café de Foy márványasztaláról dörögte el a kiváltságosak elleni nagy szózatát. A francia polgári forradalom rövid ideig tartó hazai visszhangja a Martinovics—Sigray—Lackovits-féle összeesküvés volt. Ez a mozgalom is a pest-budai kávéházakban szervezkedett. Csakhogy ez a szervezkedés nem volt olyan ellenállhatatlan erejű és messze nem oly széles bázisú, hogy büntetlenül elbírhasson a párizsiéhoz hasonló kávéházi nyilvánosságot. A pesti városkapitány, Francesco Gobardi, akit II. Lipót a kávéházi kémkedés vezetésével bízott Egykorú rajz a Singer kávéház éjszakai életéről 32
