Budapest, 1973. (11. évfolyam)
2. szám február - Fővárosi őrjárat X. Fekete Gábor: Zugló
A Műjégen hon vár a megváltó újjáépítésre vagy bontásra. Az előírások jelenleg csupán évi 40—50 ilyen családi otthonnak engedélyezik a bontó csákányt. A Törökőr régiójában, a Fogarasi úton, téglafal segítségével szemérmesen eltakarva a külvilágtól, található Zugló másik istencsapása, az 56 család által „lakott" dzsumbuj. Az első világháború idején lőszerraktárnak épült fabódé-soron, ezen a — kátránypapírral, bádoglemezekkel, hulladék deszkákkal tarkított — nyomortelepen meglehetősen kétes elemek élnek. A tanácselnök többször is helyszíni szemlét tartott a bódék világában, hiába óvták a látogatások kellemetlenségeitől. Szó ami szó, nem Is érezte magát túlságosan nagy biztonságban, valahányszor köréje csoportosultak az itt lakó lumpenproletárok, rendőri felügyelet alatt álló személyek, gyanakvó kérdésekkel halmozva őt el. A dzsumbuj kiürítése sziszifuszi munka, hiszen amint valaki bódéjából más tájakra költözik, ketten is a helyére lépnek. Marad a költöztetéssel egybekötött azonnali bontás feladata. Amely feladat megoldása A Széchenyi Gyógyfürdő évek óta — és előreláthatólag sajnos még jó ideig — várat magára. A zuglói sérelmek között említendő még néhány füstöt okádó gyárkémény is. A tragikomikus az, hogy emiatt a legtöbb bosszúságot nem valamiféle nehézipari gyáróriás okozza a lakosoknak, hanem a Kalapgyár és a Számviteli Főiskola. Az idegsebészeti klinika mögött levő Kalapgyár vezetői már-már otthonosan mozognak a tanács végrehajtó bizottsági ülésein, annyiszor számoltak be az évről évre húzódó és a ködös jövőbe vesző rekonstrukcióról. Essen szó arról a két zuglói lakóházról is, amelynek híre oly nagy port vert fel az egész fővárosban, sőt az országban is. A Kacsóh Pongrác úti hírhedt toronyépület az egyik. Gondatlan alapozás okozta megroggyanását, kétszáz lakó átköltöztetése, vad pereskedés, meddő vita, bírósági, bűnügyi tárgyalás jelezte a következményeket. Máig is kétséges, hogy az üresen meredező kísértetház rendbehozható lesz-e valaha is. A másik zuglói ház, a Füredi téren, tragédiájáról, a halálos áldozatokat A Thököly út követelő tűzvészről vált szomorú nevezetességgé. A katasztrófa az építési konstrukciót és a biztonsági berendezéseket illetően súlyos tanulságokra és megszívlelendő következtetésekre adott okot. Csak helyeselni lehet, hogy a kockázatos és könnyelmű tervezői fantáziára valló, középfolyosós rendszerű új lakóházak építését abbahagyják; méginkább üdvözölni kell egy másik fejleményt, nevezetesen azt, hogy 1972 végén a Kerepesi úttal párhuzamosan emelt, ezer szövetkezeti lakást magában foglaló négy lakóháztól a tűzoltóság kategorikusan megtagadta a lakhatási engedélyt, a biztonsági berendezések, felszerelések hiánya miatt. A történethez hozzátartozik, hogy a Fővárosi Tanács és az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium — lévén ezer család hajlékáról szó — tárgyalt a tűzrendészeti szervekkel, s a tárgyalások során kompromisszum született: a lakók beköltözhetnek ugyan a négy lakóházba, de a tűzrendészeti hatóságok, fenntartva észrevételeiket, egy évi haladékot adtak a hiányosságok pótlására. ma mé£ jobbára együtt járó egyhangúságot, vagy éppen a vibráló zsúfoltság érzetét. Ezért is meggyőződésem, hogy a második ütemben, a Kerepesi úton folytatódó építkezések, a harmadik ütemben, az Őrs vezér tér és a Nagy Lajos király útja környékére tervezett házsorok (ez év elején már megkezdődtek a szanálások), majd 1975 után a negyedik ütemben, a Rákos patak mentén előirányzott sok száz családi otthon építkezései sem forgatják fel Zugló hagyományosan vonzó tájait; a csendes, szellős, modern városrész jellegzetesen kellemes hangulatát a nyolcvanas években már kétszázezer lakos fogja élvezni. Remélhetőleg nem kell addig várni, hogy néhány kölönctől megszabadulhasson végre a kerület. E kölöncök egyike meglepőnek tűnhet a lakótelepek nélkül is modernnek ismert Zuglóban: nevezetesen az, hogy hozzávetőleg ezer aládúcolt családi ott-A Hősök tere