Budapest, 1973. (11. évfolyam)

12. szám december - Zolnay László: A paraszti élet kezdete, tündöklése és elmúlása

Parasztkonyha fedték.) A palota északi szárnya mellett márgába vágott pincehelyiségekre akadtunk. Másutt nem is habarcsba, de agyagba rakott kőfalazatú házacska előtere került felszínre. Benne XIII— XIV. századi házikerámia. (Biztos jele annak, hogy ezt a lakóépületet a XIII—XIV. században már kiiktatták.) Az e helyeken kiemelt leletanyag — kisszámú, XII. századi, S vonaldíszes cserépedények töredékei, XIII—XIV. századi, tucatszámra épségben előkerült bögre, kancsó, főzőedény, két ép, Ausztriából importált cserépbutykos, fenőkövek, kő kézimalmok elemei, néhány vasszerszám, kis szárnyasra való vas sebző nyílhegy, mécsesül szolgáló cserépedén/, hasonló céllal készült ún. „fokla" (fáklya) kő tartóelemei stb. — elárulja a település célját és rangját. Agrártelep ez, de gazdagabb, s üveg leletei, importedényei által urbánusabb hatású az alföldi parasztfalvak eszköz és szerszám arzenáljánál. És ami lényeges: több olyan ép cserépedényt találtunk a pincékben, a vermek fenekén, amelynek belsejében nagyobb számban szőlőmag akadt! (Hasonló, szőlőmagvakkal teli, XIII. századi cserépedényt találtak nemrégiben a Hunyadi János úton. Ezt dr. Nováki Gyula régészbarátom közölte velem.) Mindezek a régészeti leletek és az a negatívum, hogy semmilyen előkelőbb településre, városra, királyi palotára utaló kőfaragás, luxusholmi töredéke nem került elő, egyértelművé teszi: a XIV. századi építésű budavári Anjou-palota előtt, annak egész területén egy XII— XIII. századi agrártelepülés helyezkedett el. Ennek a falunak pincesorai, gazdasági épületei s azok vermei koraibbak a legkorábbi budai várfalnál. {Meg kell jegyeznem, hogy részben hasonló megállapításokra jutott a Várhegy északi részének archeológiai maradványaival kapcsolatban H. Gyürky Katalin kutatónk.) Amikor aztán a XIV. század első felében, I. Károly király idején megkezdték a déli Anjou-palotának s centrumának, az István herceg tornyának építését — se déli hegylejtő szőlővidékét bevonták Buda falai mögé —, eltüntették ezeket a falusias maradványokat. Ezzel kapcsolatban érdemes felidéznem Gerevich Lászlónak, a régebbi ásatások vezetőjének azt a megfigyelését, hogy a palota területén az első nagyobb tereprendezést csak a XIV. században hajtották végre. Minor Pest A palota alatt most megtalált falusias település maradványai messze túlmutatnak az eddig elmondottakon. Ezekből a leletekből elsősorban az vált világossá, hogy ehhez a XII. században kialakított falusias településhez — a szitus, az elhelyezkedés és a leletanyag teljes azonosságánál fogva — szorosan hozzátartoznak azok a vermek, pincék, szemétgödrök, és a szerény korai épületmaradványok, amelyeket 1949—52-ben a királyi palota alatt végzett ásatások során találtunk meg. Ekkor például a mai palota ún. déli Nagyudvarán, az Oroszlános-kapu előtt egy kétsejtű kis kőház alapjára is ráakadtunk. (Sem az Anjou-palotához, sem a szomszédos Zsigmond-kori Csonkatoronyhoz nem tartozott; korábbi volt azoknál.) E házacskának egyik szobáját építésekor márgába vágott üreggel alápincézték. E borospincében aztán még a mécsestartók falbavájt helyét, a szalonna vagy borostömlő akasztásához kellő rudaknak a helyét, sőt még azt a két ászokfát is megtaláltuk, amelyre a boroshordót helyezték. Ma már látnivaló: sem ennek a XIII. századi pincének, sem a palota alatt talált tucatnyi korai szemétgödörnek, veremnek a világon semmi köze nem volt az Anjouk XIV. századi palotájához. (így elesik az a naiv feltevés, amely ezekkel a falusias leletekkel egy XIII. századi, sohanemvolt IV. Béla palota létét akarta igazolni.) Az 1972/73-as ásatással feltárt vári falutelepülés nem csak azt bizonyította,hogy e faluhoz tartoztak a királyi palota alatt korábban megtalált objektumok. Világossá vált az is: ehhez a falusias telephez tartoztak azok a tabáni középkori vermek is, amelyeket ott az 1930-as években Nagy Lajos és Garády Sándor tárt fel. Ezzel pedig a — középkorban Minor Pestnek, Kispestnek, vagy Kelenföldnek nevezett — Tabántól fel a vári Szent György térig egy egyetlen, összefüggőXII—XIV.századi településnek kontúrjai bontakoznak ki. (Meglehet, hogy északi határa felmenta Bécsikapu térig. Az ott, északon kutató H. Gyürky Katalin a maga területe hasonló korai telepének déli határát nem ismeri. Én az északi határt nem ismerem.) De lássuk: mi volt ennek a Minor Pest-nek, Kispestnek az eredete, rendeltetése városunk történetében? Nemegyszer megesik, hogy egyházigazgatási emlékek igazítanak el ott, ahol a középkor írott közigazgatási emlékei hiányoznak. így tudjuk meg, hogy a X. századi, később királyi tulajdonú Pest városából, annak plébániájából — mint leányegyháza, filiája — sarjadt ki a jobb parti Kispestnek Szent Gellért tiszteletére emelt plébániatemploma. (Helye talán a mai tabáni Szt. Katalin-templom helyével egyezett.) Ez az egyházalapítás a bal parti Pest lakosainak a jobb partra rajzását követte. Ennek oka egyszerű: az 1230-as évekig magyar és bolgár lakosságú Pestnek szüksége volt a termékeny jobb partra. A jobb parti településnek sorsát nem befolyásolta az, hogy 1222 és 1236 közt Endre és Béla király elűzte Pest város mohamedán vallású lakosait s azok helyébe németek, szászok érkeztek. Ezek a pesti szászok 1240-re már a budai partra is átjöttek; ekkor kétszáz holdat vettek bérbe a kánai s a telki bencés apáttól azzal, hogy e kétszáz holdra szőlőt telepítenek. Ám a XIII. század első felének okleveleiből az is kiderül: ahogyan Kispest plébániája Pest városáéból sarjadt ki, úgy már az 1220-as évekre Kispest Szent Gellért egyházának is két filiája van: (Buda-) Örs és Sasad. Mindkettő szőlőműves telep. 1236-ban Béla király a péterváradi ciszterekre ruházta a kelenföldi (kispesti), sasadi és Örsi plébániák kegyuraságát, azok tizedjövedelmével egyetemben. Az oklevelek mondják el azt is, hogy ezen a területen a szőlőn kívül gyümölcsöt is termesztettek, s szántóik is voltak. Különösképpen a buda-hegyi majoros települést, úgy látszik, nem a tatárjárás pusztította el. 1298-ban oklevél említi Minor Pest-nek nem csak papját, de bíráját is. Kispesti és pesti polgárok — harangöntőtől királyi háziorvosig — egyaránt birtokolnak Kispesten, a Gellért- és Naphegy nyergén. (Ha a tatár tett is kárt e telepben, úgy látszik, megjavították a kártételt. A Várhegy északi részén — mint H. Gyürky Katalin megállapította — ez történt.) A buda-hegyi agrártelepülés az 1302-es évnek és ugyanannak az uralkodónak köszönhette pusztulását, mint akiben a budai királyi palota első építőjét tisztelheti: I. Károlynak. 1302-ben ugyanis, amikor Vencel volt Buda ura, I. Károly mint ellenkirály ostrom alá vette a hegyi várost s annak szőlőit a polgárok szeme láttára dúlatta szét s gyújtatta fel. Ezt a pusztítást követte néhány év múlva (Károlyt csak 1308-ban koronázták meg, de még 1311-ben is Budát ostromolgatta Csák Máté) Károly király budai város-gyarapítása, a palotaépítés. Ekkor tüntették el a régi telep házait, vermeit, csatornáit. Pest és Kispest lakói — a szőlőbirtokosok — mehettek innen, amerre láttak. Ám azzal, hogy királyaink a hegyi Buda városában 2/3—1/3 arányban Pest németjeinek biztosították a majoritást, a pestiek a réven megnyerték azt, amit a vámon — Kispest feladásával — veszítettek. Kispest Buda külvárosa lett. Pest-Buda parasztsága a későbbi századokban Láttuk: már a XIII. századi helyzet az, hogy a budavidéki szőlőknek papok, szász polgárok a tulajdonosai. Meg a király. Ám e szőlőknek művelői magyarok. Szegény emberek. A szőlők tulajdonosai gazdagok. A szőlőtelepítés: hitelművelet. S mivel a ma ültetett szőlő csak évek múlva ád termést, nem véletlen, hogy szőlővidékeinket csak királyi s főúri, főpapi centrumok, meg polgárvárosok körül találjuk meg. A budai és Buda környéki szőlőművesek nemcsak sokan voltak, de bizonyos politikai súlyt is képviseltek, így például 1457. tragikus budai tavaszán Hunyadi László kivégzését azért hajtották végre a Várban és nem Buda piacán, mert a magyar szőlőmunkások lázadásától tartottak. Buda városának 125S. évi szabadságlevele tájékoztat arról — meg a másfél évszázaddal későbbi Budai jogkönyv —, hogy városunk piacán rengeteg volt a gyümölcs, a hüvelyes, a zöldség és a gabona. Ez azt mutatja: a középkori Buda körnek mintegy tizenöt parasztfalujának népe már árutermelő lett. A két város terjeszkedésével mindinkább fogyatkozott a mezőgazdasági terület. Pest patríciusai — vállvetve a földéhes margitszigeti apácákkal — a XIII. századtól a mohácsi vészig Pest környék falvait szerezték meg. Hogy Buda földhiányán segítsen, Mátyás király Sasadot, az elpusztásodott Árpád-kori falut, János király pedig Solymárt csatolta Buda területéhez. A XVI. századeleji budai tizedjegyzékek hatalmas arányú szőlőkultúráról tanúskodnak. És most — mérföldes csizmákkal lépve át az időt — meghatottan fedezzük fel a bal part utolsó parasztfalvainak: a délpalóc Rákospalotának és Keresztúrnak immár múzeumi tárlókba vándorló tárgyi emlékeit. Ezek a munkaeszközök, szerszámok, edények — mint a rákospalotai, XIX. századi kő kézimalom, vagy a háztartási kerámiák — mintha utolsó hiteles másai lennének azoknak a leleteknek, amelyeket ásatásaink során az őskor s a középkor sok száz és sok ezer éves rétegeiből emeltünk ki. Négy-öt évezred után így válik lassan múzeumi vitrintárggyá a mezőgazdaság eszköztára. És emlékké a régi, hagyományos paraszti életforma. Zolnay László 38 Parasztszoba és népviselet (A Rákospalotai Múzeum anyagából)