Budapest, 1973. (11. évfolyam)

12. szám december - Zolnay László: A paraszti élet kezdete, tündöklése és elmúlása

Demeter Imre Pesti humor Apesti humort is köszöntenünk illik a centenárium alkalmából. Nem is rossz műfaj az ilyen köszöntő erről a témáról: a humor inkább elviseli a meghatott üdvözlést, mint a nagyképű fejtegetéseket. El tudnék képzelni ugyan tanulmányokat, olyan címekkel, mint: „A pesti humor szociológiai háttere", „Városunk humora és történelme" - de hát ne folytassuk, alighanem már irtak komoly könyvet a pesti humorról, s még az ilyen tudományos elemzések után se halt meg az a bizonyos pesti humor. Az akadémikus tételeket éppúgy túlélte, mint a különböző körök támadásait. Mert támadták is e derék ünnepeltet, akárcsak a várost, melyben született és születik, s él, reméljük addig, amíg a város él. Némelyek, amikor azt mondják valamiről: pesti (akár humor, akár más), a jelzőt enyhén szólva pejoratív hangsúllyal ejtik. A lényege az elítélő jelzőknek: a züllött, erkölcsi fertőbe zuhant nagyváros obszcén humora a pesti, ez az, mely idegen a nemzettől, vagy a néptől, annak egészséges szellemétől. Amikor Heltai Jenő a múlt század végén elkezdett a városról verselni, frissen, könnyedén, modernül, valójában a pesti humort és a nagyváros líráját ötvözte egybe. Amikor Karinthy Frigyes humort írt, a pesti humort emelte az európai filozófia szintjére. Sorolhatnám a száz év irodalmi nagyjait, azokat, akik szerették és művelték a pesti humort, de most felesleges, mert ez az irodalomtörténet dolga volna. S különben is, nem az ilyen pesti humort bírálták, hanem „az olcsó, a körúti humort". No, ez is egy szép jelző: körúti. Ennél volt egykor még egy lesújtóbb is: külvárosi. S általában abban az időben kerületekre osztották a pesti humort, szegényt. Volt lipótvárosi, volt ferencvárosi (nem egyértelműen azonos a Fradi-humorral), s ki tudja még, mi minden. Később haragosai polgári humornak nevezték. Aztán kitalálták (átmeneti időre) a „pozitív", meg az „öncélú" humort. Ez utóbbiak tiszavirág életűek voltak, s ma már mindkét terminus technikus része a pesti humornak, mint humor. A „pozitív" humor lényege az volt, hogy (az ötvenes években) nevettetve kellett dicsérni; az „öncélú" humor már bonyolultabb volt: teoretikusai azért támadták, mert nem átall önmagáért a nevetésért, a jókedvért, a mosolyért nevettetni. Humor van persze hivatásos és amatőr, de egyik nem él meg a másik nélkül. A pesti humoreszkek ugyanis a pesti viccekből táplálkoznak — hogy a legjobbak mindkét műfajból mint igék szálldossanak tovább. Van humor-apály és humor-dagály. Apály idején a pesti ember gyanakodva kémleli a lapok híreit: csak nem történt valami nálunk vagy a világban, hogy nincsenek viccek? Vagy éppenséggel túl simán megy minden ? Azt szereti, ha jó viccek vannak, lehet rohanni, még telefonon is el lehet meséim. * Volt idő, amikor nem lehetett viccelni a királyról, aztán a kormányzóról, aztán Hitlerről, aztán már egy új világban, egészen más körülmények között más kimagasló férfiakról. Ebből következik, hogy rengeteg vicc született a királyról, a kormányzóról, Hitlerről, s isten őrizz bármiféle egyenlőségi jeltől, a fent említett férfiakról. „Pozitív" viccet ezek között nem leltünk; a pesti humor a történelem bizonyos szakaszaiban az életveszélyes műfajok közé tartozott. „A téma az utcán hever, csak le kell ülni érte ..." - mondták az ilyen kritikus időszakokban a pesti humor művelői. Egy-egy viccért bizony sokan tűntek el a negyvenes évek legelején, a fasizmus alatt. Akkortájt járta az alábbi vicc: A Körúton 1941-ben sétál egy férfi és azt kiáltja: „Gazember!" Abban a pillanatban odalép hozzá egy detektív, igazoltatja, s így szól: „Ön a szövetséges német birodalom vezérét gazembernek nevezte. Bekísérem." A férfi ekképp védekezett: „De kérem, én csak annyit mondtam: gazember, s gazember lehet sok mindenki, a Churchill, a Roosevelt, a Kovács, a Szabó, a Montgomery ..." A detektív viszont kérlelhetetlen: „Ugyan kérem! Gazember csak egy van!" Aztán később, az ötvenes években megesett, hogy eltűntek néhányan egy-egy viccért; de akkor, és azok, akik csakugyan ezért kerültek hűvösre, legalább tudták, miért viszik el őket. Megengedem persze, hogy reakciós viccek is vannak, sőt ártalmasak is. De ma már pontosan tudjuk, aligha árthatnak a munkáshatalomnak, legfeljebb akkor, ha nem szabad elmondani őket. Ennyit erről, hiszen a pesti humornak, melyet mi most köszöntünk, ez csak jelentéktelen része. S különben is, később a reakciósnak minősített viccek egynémelyikéről kiderült, hogy nem is voltak reakciósak . . . Mert a pesti humornak egyik fontos sajátossága, hogy mint minden igazi humor, humanista, az ember oldalán áll. A sajátos pesti humor sajátsága a közéletisége. Lényege nem a „vicces" csattanó, hanem a kihegyezett állásfoglalás. A pesti humor valójában a kisember filozófiájának tükröződése, s éppen ezért foglal el különös helyet a humor - egyébként megíratlan - világtörténetében. Gondoljuk el, hogy az Arisztid-Tasziló viccek milyen elegánsan csipkedték például a magyar feudális világot, még akkor is, ha az arisztokrácia tagjai maguk is terjesztették. S nevettek rajta. De vajon nem nevetett-e a francia királyi udvar Beaumarchais Figarójának csínytevésein és nyelvelő bölcselkedésein, még nem sejtvén, hogy a feltörekvő inas és temérdek társa hamarosan elsöpri majd az arisztokrácia uralmát?! Ezek az Arisztid-viccek többet árultak el az arisztokráciáról kialakult véleményünkről, mint sok tudós könyv. A pesti kisember humorérzéke természetesen hatott az irodalomra is, nem beszélve az újságok humorrovatairól. Ez különben sajtótörténeti téma, de annyit itt is hadd mondjak el: a Ludas Matyi elődei derekasan szolgálták a pesti humor virágzását. A Fidibusz, a Borsszem Jankó, később Az Ojság termelte és felfedezte a pesti vicceket, cseppet se kímélve királyokat, minisztereket, bankárokat. A pesti humorra az a jellemző, hogy beleszól mindenbe, kivált abba, amibe a papírforma szerint nem lehetne beleszólnia .. . Akkor is, amikor - s ez nem volt ritka eset - városa nehéz órákat-napokat élt át. A pesti humor nem szereti a bürokráciát, az önkényeskedést, a kiszolgáltatottságot, az igazságtalanságot, fullánkját mindig kész beledöfni az ilyen jelenségekbe. Névtelen szerzői épp olyan tevékenységet végeznek, mint a népdalok ismeretlen költői. Senki ne vegye szentségtörésnek, de a pesti humor is népköltészet, a szó igaz értelmében. Neves szerzői pedig igen nehéz küzdelmet vállalnak: a humor polgárjogát kell védelmezniök gyakran humortalan emberekkel szemben, s még ma is sokszor kell bizonygatniuk, hogy nem minden humor polgári, inkább állampolgári. S ha mondjuk Hacsekról és Sajóról van szó, ne fintorogjanak, hiszen a Vadnai László teremtene két pesti kávéházi figura szerzőjük halála után is él, s forrása számtalan mai kabarédialógusnak. Legfeljebb átalakulnak Jenővé és Lujzává. Az is bonyolítja a helyzetet, hogy nem mindenki fogadja el Heltai versbe szedett véleményét a humoristáról - „be ronda pálya" -; egyesek humor nélkül is művelik. De ezek a kísérletek se csorbíthatják a pesti humor legkiválóbb mestereinek sikerét és hatását. S ezért idézzük meg szeretettel Gábor Andort, a nagyszerű írót, aki még a felszabadulás után is itt volt közöttünk, a felejthetetlen Darvas Szilárdot, a kitűnő Gádor Bélát, kiknek újságokba írt humoreszkjei épp olyan híven vallanak a korról, melyben íródtak, mint a ma is alkotó Kellér Dezső konferanszai. Kellér az elmúlt huszonnyolc évben a pesti humor legpestiesebb és legmélyebb művelője. Hofi Géza eredeti szókimondása és stílusa, Tabi László bölcs humora épp úgy népszerű, mint a sokoldalú Komlós János markáns egyénisége, vagy Mikes György, Somogyi Pál és sokan mások, akik e nehéz pályát választották. Sokan vallják, hogy a pesti humor, legalábbis ami a népköltésű vicceket illeti, a legnehezebb helyzetekben virul a legjobban. Nem tudom, így igaz-e, annyi azonban bizonyos: a megszorítások, a szűkös pillanatok serkentik a szatirikus történetek születését. Nemrégen járt itt nálunk egy londoni újságíró, ki gyakori vendég hazánkban. Társaságban megjegyezte: - Kevés most a vicc Pesten. Úgy látszik, a magyaroknak nagyon jó dolguk van. Bezzeg . .. Valóban, éppen vicc-apály volt azokban a napokban Pesten. Valaki azonnal replikázott: - Nézze, a jó dolgunk remélhetőleg tovább tart. Sőt szeretnénk, ha fokozódna. De azért ne féltse a pesti vicceket. Azoknak még nagyon sokáig jó talajuk lesz a fővárosban. Hogy meddig? Alighanem addig, míg Pest -Pest marad. Azaz, bocsánat: természetesen Budapestre gondoltam. 39