Budapest, 1973. (11. évfolyam)

12. szám december - Dr. György Júlia: A Gyermekpszichológiai Szakrendelő Intézet munkája

FÓRUM évesek csoportja; de elég jelentékeny a 3—5 évesek száma is. Ennek azért örülünk, mert minél koraibb a szakszerű beavatkozás, annál gyorsabban és radikálisabban gyógyíthatunk. A második legnagyobb sűrűségű csoport a 15—18, sőt 20 éveseké. Utóbbiakat sem utasltjuk el, mert még kiválóan alkalmasak intenzív pszichoterápiás kezelésre; ez még mindig megelőzésnek számít a későbbi, a bonyolult és merev struktúrájú felnőttek állapotaihoz képest. Igen figyelemreméltó jelenség, hogy kb. kétszer annyi a fiúpáciens. Tudomásunk szerint ez általános az ilyen rendeléseken, és azzal magyarázható, hogy a fiúk magatartás-zavarai, az agresszivitás és az „acting-outok" többnyire feltűnőbbek, így társadalmilag zavaróbbak, mint a leányok befeléfordulóbb neurotikus állapotai. A züllés jelenségei lányoknál a későbbi években jelennek meg, amikor már a rendőrség vagy a gyámhatóság küldi őket a pszichológushoz. A betegek, illetőleg a tanácskérő szülők először a felvételi irodában jelentkeznek, ahol csakis a nacionálét és egy-két szóban a panaszt vezetik rá az akta külső lapjára, hogy nagyvonalakban megismerjük a fejlődési zavar irányát. A részletes adatfelvételt (heteroanamnézis) már az a szakember végzi, akihez a vezető pszichiáter a beteget beosztja. A szülőkkel való megbeszélés, a részletes adatfelvétel alapvető fontosságú része egész munkánknak. Ez a megbeszélés általában négyszemközt történik; és először lehetőleg az anyával beszélünk. Kezdetben az anyát hagyjuk spontán beszélni, nem szakítjuk meg kérdésekkel. így kapjuk a legtöbb közvetlen és közvetett információt. Csak amikor az anya felsorolta panaszait, akkor tesszük fel kérdéseinket. Ennek vissza kell nyúlnia a méhen belüli és a születéssel kapcsolatos eseményekig, mivel a fejlődő magzatot és a születőt is már a legkülönbözőbb fertőzések és mechanikus sérülések érhetik. Sőt el kell jutnunk magának a szülőnek a gyermekkoráig is, hogy megismerjük az ő fejlődési körülményeit s a nevelési eszközöket, amelyekben részesült. Ennek az eljárásnak többszörös célja és haszna van. A vizsgáló képet alkothat magában mind az anya, mind az apa személyiségéről, azok esetleges kóros struktúrájáról; következtethet azokra a nevelési eszközökre, amelyeket a szülő minden valószínűség szerint a gyermekkel szemben is használt. A pedagógiában, illetve a pszichológiában iskolázatlan szülő ugyanis — bármilyen műveltségi fokra jutott el más tekintetben — úgy nevel, ahogy őt nevelték, vagy annak éppen az ellenkezőjét próbálja alkalmazni. Akit otthon vertek, az meggyőződéses „botpedagógus" lesz gyermekeivel is. Ha a pszichológusnak jó füle van, úgy ezekből a beszélgetésekből már kihallja a házastársak közötti kapcsolat esetleges zavarait is; továbbá a szülők érzelmi kapcsolatának jellegét a vizsgált gyermekhez; a szülőnek s magának a vizsgált gyermeknek a testvérekhez való viszonyát; vagyis megismeri a