Budapest, 1973. (11. évfolyam)

12. szám december - Dr. György Júlia: A Gyermekpszichológiai Szakrendelő Intézet munkája

Dr. György Júlia A Gyermekpszichológiai Szakrendelő Intézet munkája A Fővárosi Tanács 1968-ban Budapestre szóló hatáskörrel új intézményt létesített, a neurotikus vagy disszociális irányban fejlődő, nem szervileg beteg és semmi tekintetben nem fogyatékos gyermekek és fiatalkorúak számára. Ez az intézet tehát kimondottan olyan gyermekekkel foglalkozik 2-től 18—20 éves korig, akiket környezetükben károsító hatások értek és érnek, s így személyiségfejlődésükben veszélyeztetettek, vagy már tünetekben ís megmutatkozóan pszichésen sérültek. Az intézet szellemében és célkitűzéseiben folytatása az 1930-ban Magyarországon elsőként megnyílt „Child Guidance Clinic" típusú rendelésnek, melyet Ranschburg professzor az Apponyi poliklinika idegosztályához kapcsoltan indított el. Akkori rendelésünk semmiféle hatósággal nem volt kapcsolatban. Előfordult, hogy ha egy gyermeket a családjából okvetlen ki kellett helyezni, úgy nekünk magunknak kellett megszerezni társadalmi úton a nevelő család számára az eltartási díjat, főleg, ha a gyermek 14 évesnél idősebb volt; miután az állami gondozás 14 éves korban megszűnt. Betegeink zöme akkor főleg ezekből a 14 éven felüli, kallódó, esetleg bűnöző fiatalkorúakból állt, akik néha már az Aszódi Javító — az általuk akkor jogosan „Vadltó"-nak nevezett — intézetből kerültek ki. Többnyire a Fiatalkorúak Bírósága küldte őket rendelésünkre. Különösen dr. Németh Péter, a Fiatalkorúak Törvényszékének volt elnöke küldött tömegesen rendelésünkre gyerekeket véleményezés végett, munkatársai legnagyobb megdöbbenésére. Sok támadásban volt emiatt része; viszont éppen ez a tömeg volt a döntő tényező abban, hogy fiókrendelésünk a követelmények hatására megalakult. Mai intézményünket maga a Főváros hozta létre, nem csekély anyagi áldozattal s egész Budapest számára szolgáló bázis-intézménnyé építette ki. Ellátta korszerű és a célnak jól megfelelő berendezési tárgyakkal, szakmai felszereléssel, s ami munkánkban a legdöntőbb: sikerült a feladathoz mérten megfelelő számú, a pszichoterápiában, illetve a korrekciós nevelés terén is kiválóan képzett és megfelelő tapasztalatokkal is rendelkező pszichológus munkatársakkal indulnunk. A rendelés vezetője és helyettes vezetője is gyermekpszichiáter. Mindketten szoros munkacsoportban (team) dolgoznak a pszichológusokkal, és saját terápiás munkájukon kívül a szükséges pszichiátriai vizsgálatokat is végzik. A team-et kiegészíti még egy részállásos gyermekorvos, aki a vizsgált gyermekekkel foglalkozó pszichológussal a legszorosabb együttműködésben a szomatikus vizsgálatokat végzi, s nemegyszer közös tudományos munkát is végez a pszichológussal. Ezenkívül három, pszichológiailag tájékozott és a mentális sé-Kivonat a „Magyar Pszichológiai Társaság" Orvoslélektani és Gyermekpszichopathológiai Szakosztályának ülésén tartott referátumból rültségű gyermekekkel már más intézetben gyakorlatot szerzett nyugdíjas pedagógus az ún. tanulószobában, egy hasonló jártasságú óvónő a megfigyelő- vagy játékszobában, valamint a barkácsműhely vezetője egészítik ki a szakmunkacsoportot. Ellentétben egykori rendelésünkkel,kétoldalú— tehát egyfelől gyógyító, másfelől pedagógiai — munkánkhoz mind egészségügyi, mind oktatási vonalon széles körű kapcsolatokkal rendelkezünk. Együttműködünk az Egységes Gyermekegészségügyi Szolgálattal, ahonnan rendszeresen küldenek be eseteket véleményezésre és gyógygondozásra; továbbá különböző kórházi gyermekosztályokkal, elsősorban a velünk szomszédos Madarász utcai gyermekkórházzal, ahol néhány előadást is tartottunk, s ahonnan a kiegészítő vizsgálatokhoz sok segítséget kapunk. Ezenkívül jó a munkakapcsolatunk a „Heim Pál" Kórház ideg-, bel- és toxikológiai osztályaival, s természetesen a budapesti gyermekpszichiátriai és gyermekneurózis osztályokkal. Oktatási vonalon fennállásunk óta szoros kapcsolatban vagyunk a „Fővárosi Nevelési Tanácsadó Hálózat" pszichológusaival; nekik szakmai továbbképző tanfolyamot szerveztünk. Ennek keretében részben a fejlődéslélektan és pszichopatológia köréből elméleti előadások hangzanak el, zömmel pedig eset-referátumokkal kapcsolatos megbeszélések, termékeny viták folynak. Ezenkívül átküldhetik rendelésünkre a súlyosabb állapotú, hosszabb pszichoterápiát igénylő eseteik egy részét, miután intézményünk elsődleges rendeltetése éppen az intenzivebb, tartósabb pszichoterápia. Többféle formában dolgozunk együtt a Gyógypedagógiai Főiskolával. A Főiskola az önkéntesen jelentkező nevelőotthoni pedagógusok számára évente rendez továbbképző tanfolyamot; ezen előadásokat tartunk. Ez a munka sok örömmel jár, mert igazán érdeklődő és gyermekszerető nevelők jönnek a tanfolyamra. Ezenkívül a haladottabb évfolyamú főiskolai hallgatók egy csoportja évről évre részt vesz intézetünkben egy pszichodiagnosztikai tanfolyamon. Szórványosan kooperálunk az ELTE bölcsészkarával is, amennyiben néhány klinikus pszichológiai hallgató nyári gyakorlatát nálunk tölti. Ugyancsak az ELTE pszichológus hallgatói számára indult egy előadás-sorozatunk, amely végül is a legújabb szakirodalmat ismertető, rendszeres tanfolyammá vált. Ez a tanfolyam felkeltette a fővárosi intézményekben már dolgozó pszichológusok és pszichiáterekfigyelmét is, így ők is mind nagyobb számban jelentkeztek. A tanfolyamon az első évben a fejlődés-lélektan, a másodikban a pszichopatalógia területéről, a harmadikban a gyermekkori neurotikus és antiszociális állapotokról, az idén pedig a gyermekpszichoterápiák legkülönbözőbb módszereiről hangzanak el referátumok. Mindezek mellett természetesen kapcsolatban vagyunk minden hatósági gyermekvédelmi intézménnyel; így a kerületi tanácsok Gyámügyi és Művelődésügyi osztályaival, amelyek rendszeresen küldenek hozzánk gyermekeket véleményezésre és gyógygondozásra is. Sajnos, igen gyakran válóperes szülök „láthatási" perlekedéseinél, továbbá a fővárosi bíróságoknál — zömmel szintén válóperes esetekben — kell állást foglalnunk: kinél maradjon a gyermek. Ez a feladat rendkívül sok időt igényel, mert a vélemény kialakítása előtt szükség van az összes szereplő alapos személyiség-vizsgálatára, ami néha nagy nehézségekbe ütközik. A nevelőotthonok problémáiról is sokat lehetne beszélni, de most csak érintem az alapkérdéseket. A mai nevelőotthonokba — mint köztudomású — nem munkanélküli apák éhező gyermekei kerülnek, hanem a súlyosabbnál súlyosabb pszichoszociális ártalmaknak kitett, s a többé-kevésbé már sérült gyermekek egész sora. így ma, a gyermekanyag minőségét tekintve, mindegyik otthon speciálisnak nevezhető. Nem tudjuk tehát elégszer hangsúlyozni, hogy a nevelőotthoni pedagógusoknak a nevelők színe-javából kell kikerülniük, kulturált, humánus személyiségekből kell adódniuk. Olyanokból, akik kisebb csoportok (maximum 15 gyermek) kialakításával képesek arra, hogy — addig is, amíg megszerzik az alig nélkülözhető gyermeklélektani és kórlélektani ismereteket — a károsító atmoszférájú családokban megsérült gyermekeket a melegebb, jobb otthon és remélhetőleg a hozzáértőbb nevelés nyújtásával visszavezessék az egészséges fejlődés útjára. Az iskolákban előforduló hibák forrásai is ugyanazok. A fő hiba ott is az, hogy a korábbi évtizedekben a pedagógusok képzéséből teljesen hiányzott — de úgy tűnik, még most sem elegendő — a megfelelő és többirányú, alapos lélektani képzés. Hogy a tanárok jobban megértsék a kezükre bízott gyermek élettani sajátosságait; hogy kellő érdeklődéssel és képzettséggel rendelkezzenek a gyermek nyugtalanságának (ún. „rosszaságának") vagy aberrációinak külső és belső indítékai megértéséhez is. Ezek az ismeretek — nemcsak a didaktikai reformok! — nagy mértékben megkönnyítenék a pedagógus munkáját, s több örömet szerezhetnének nekik és a gyermekeknek egyaránt. Kissé elkalandoztunk, viszont eljutottunk a mai magyar mentális higiénia legfőbb hiányosságaihoz. Ezek rendbehozása, minthogy a legközelebbi, nélkülözhetetlen munkatársainkat érinti, elsőrangú érdeke a mi sajátos munkánknak is. Most áttérek intézményünk belső munkájának ismertetésére. A pácienseket az összes kooperáló intézmények, tehát orvosok, pedagógusok, — s gyakran maguk a szülők hozzák be. Pácienseink anyagából csak néhány jellegzetes adatot emelek ki. Kor szerint legnagyobb az 5—10 28