Budapest, 1973. (11. évfolyam)

11. szám november - Dr. Ságvári Ágnes: Emlékezés évfordulókra

Dr. Ságvári Ágnes Emlékezés évfordulókra Budapest székesfőváros 1873. december 3-i közgyűlésének határozata szerint az egyesítés hivatalos napja november 17., mégpedig „azon okból, mert e napon a főváros tanácsa nemcsak megalakult, hanem az ügyek vitelét tényleg átvette és rendszeres működését megkezdte". 1873. november 17. volt tehát az a nap, amikor a Városház utca 9—11. szám alatt az első aktát iktatták. Jóllehet a három város egyesítésének feltételei régóta megértek, mégis az előkészítéstől a végrehajtásig, a szenvedélyes „érdekvédelmi" vitáktól a pontos programadásig, a város feltérképezésétől annak berendezéséig, az első összeírásoktól az első közös közgyűlésig — több mint egy év telt el. így válik indokolttá ez a mostani, néha zsúfoltnak tűnő egyesztendős megemlékezés-sorozat. Protokolláris ünnepségeket meghívott közönséggel rendeztek ezelőtt is. A mi mostani ünneplésünk másfajta: a város egész lakossága, számos intézménye és az egész ország tettekkel, alkotásokkal ünnepel és ezeknek a sokasága mindnyájunkat hónapok óta foglalkoztat. Most, az évforduló befejező aktusánál a Főváros Levéltára gyűjteményt állít össze „A századik évforduló aktái" címmel. Az első ilyen gyűjtemény (fondcsoport) 1897-ből származik, amikor is Toldy László főlevéltárnok, Országh Sándor és még további huszonhárom székesfővárosi bizottsági tag „Indítvány"-t nyújtott be Budapest huszonötödik születésnapjának megünneplésére. Ez az ún. ad hoc bizottság indítványát az 1897. évi április hó 21-én megtartott közgyűlés elé a következő indoklással terjesztette be: „Hogy ez az egyesülés minő fontos, kihatásaiban milyen rendkívüli eredményű volt nemcsak fővárosunkra, hanem magára az országra, politikai és egész nyilvános életünkre nézve is, azt felesleges volna hosszasan fejtegetni." Maga az Indítvány ezért az ünnep keretébe „beletartozandónak vélte" — egyebek között —, „hogy a 25 év története megírassék"; hogy a létesítendő fővárosi könyvtár kapjon 25 000 forintot, „úgy hogy az öszszeg bevásárlások céljára fordíttassék"; hogy „az alapítandó fővárosi múzeum számára is meg kellene szavazni 25 000 frt-ot", hogy „ez a fontos kulturális ügy is nagyobb lendületet vehessen"; s már a történelemre gondolva, az első negyedszázadnak akartak maradandó emléket állítani. Az Indítványba foglalt javaslatokat a bizottság — formailag szerénységből — mind elutasította, mondván, hogy 25 év az ünnepléshez még nem jelentős idő, ugyanezen okból a város történetét megírni még korai. Úgy döntött, hogy „a belvárosi plébánia templomban . . . ünnepélyes istentisztelet tartassék", s a megemlékezés szűk körben, díszközgyűlésen történjék meg. Ha az egyesítés méltó megünneplésére nem is, de a számvetésre alap és szükség volt. Alap, mert a fővárosban számos országos intézmény létesült, fellendült az idegenforgalom és az igazgatási reform eredményeket mutatott fel, amillennieumi kiállítás pedig színesítette a városképet, növelte Budapest központi szerepét. És szükség is volt, mert 15 ezer főt messze meghaladó munkanélküliséggel küzdött a város és a nagy beruházások, kölcsönügyletek számos terhének kiegyenlítéséről kellett gondoskodnia. Áz 1913-as évforduló kapcsán megjelent a Városi Szemle gyűjteményes száma, amely számos tanulmányt és közleményt tartalmazott, többek között Mahrer Aladár: „A szervezet", Dr. Rácz Gyula: „A pénzügyek", Dr. Schmelhegger Árpád: „Városépítés", Dr. Szabó Sándor :„A nagyvárosi iskola építésének és berendezésének egészségügyi követelményei" c. tanulmányát és a későbbi népbiztos, Dr. Bolgár Elek: „A szociálpolitika" c. írását. Ez volt a 40 éves évforduló nyitánya, amelyet ünnepélyes közgyűlés, s ami ennél több, élénk sajtóvisszhang és országos vita követett. Ekkorra már kiderült, hogy Budapest problémája már nemcsak egy önmagában is jelentős európai metropolis ügye, hanem a magyarországi városfejlődés kulcskérdése. Az akkori országos viták központjában két kérdés: a kormány és a főváros viszonya, valamint a feszítő társadalmi ellentmondások leküzdésének, ill. enyhítésének problémája állt. E problémák sokrétűségét mi sem mutatja jobban, mint a Pesti Hírlap tudósítása, amely szakszerű kommentárt fűzött a közgyűlés tárgyalásaihoz, a Vármegye c. lapnak pontos felvilágosítást követelő közleménye, az „Adatok Budapest fejlődéséről", és a Magyarország c. lap ünnepinek induló, de valójában az alapító városok fejlődésének ellentéteit elemző cikke. A Független Budapest („Budapest székesfőváros egyetemes érdekeit felölelő várospolitikai és társadalmi lap, a budapesti függetlenségi és 48-as párt, valamint az összes fővárosi függetlenségi pártszervezetek" kiadványa hangot adott mindazok véleményének, akik Budapest gazdasági, közigazgatási önállóságára hivatkozva, a város politikai kezdeményező készségének növelését sürgették, tudva és ismerve azt, hogy ez a város sajátos arculattal rendelkezik, amely meghatározza majd az elkövetkező évszázadokra a fejlődés irányát. Az urbanizáció problémája foglalkoztatta leginkább a városrendezésen, közművesítésen dolgozó szakembereket. A népszámlálás, területi növekedés, a közoktatás fejlődése és az európai elismerést kiváltott községi intézmények (Bakteriológiai Intézet, Pedagógiai Szeminárium, Vásárcsarnok, Kenyérgyár stb.) számbavételével a város fejlődését és jövőjét meghatározó problémára világít rá a Városi Szemle, amikor kiemeli Budapest európai méretekben is kiemelkedő fejlődési ütemét és lakosságának számszerű növekedését, továbbá azt a jellegzetességét, hogy a hozzá hasonló közép-európai városok fejlődésétől eltérően, a szomszédos községek bekebelezése nélkül vált világvárossá. Sokan — és nem alaptalanul — Bárczy István nevéhez fűzik a századforduló Budapestjének fellendülését. Ha alaposan tanulmányozzuk Bárczy — költségvetési- és munkabeszámolónak is beillő — ünnepi beszédét, pontos képet nyerünk a liberális városvezetés gondjairól, törekvéseiről és korlátairól egyaránt. Érdemének kell tekintenünk, hogy a város magyarosítását főként a közoktatás kiváló megszervezésével és kulturális eszközökkel szolgálta; Európa másolása helyett európai látókörrel építette, fejlesztette világvárossá a magyar fővárost ugyanakkor, amikor a kormány iránti hűségtől vezettetve számos engedményt tett a város politikai autonómiájának és gazdasági érdekeinek rovására. Bárczy pontos adatokat ad az épületek számáról és magasságáról, a Budapesten épült házak költségeiről, a városszabályozási tervekről és azoknak mind időrendben, mind területileg történt végrehajtásáról. A hidak létesítését nemcsak mint építé-62