Budapest, 1973. (11. évfolyam)

11. szám november - A borítón: Czeizing Lajos felvétele

Radnóti Miklós Istenhegyi kert A nyár zümmögve alszik és a fényes ég magára vonta szürke fátyolát, kutyám borzol, fölmordul s elrohan, megugró árnyat lát a bokron át. öreg virág vetkőzi sorra szirmait, pucéran áll és félig halottan, gyönge barackág ropog fölöttem s terhével lassan a földre roggyan. Ó, ez a kert is aludni s halni készül, gyümölcsöt rak a súlyos ősz elé. Sötétedik. Halálos kört repül köröttem egy elkésett, szőke méh. S fiatal férfi te! rád milyen halál vár ? bogárnyi zajjal száll golyó feléd, vagy hangos bomba tur a földbe és megtépett hússal hullsz majd szerteszét ? Álmában lélekzik már a kert, hiába kérdezem, de kérdem újra mégis. Gyümölcsökben a déli nap kering s hűvösen az esti öntözés is. Tóth Árpád Bús bérház-udvar ez... Bús bérház-udvar ez, magasba tolt négy fal között hideg rés, vaksi, holt, és fönt az ég is ócska, szürke folt. De most e messzi, négyszögű egen, mint szétfeszülő, kékszín szőnyegen, víg, lenge tánccal egy tündér megye n. És felragyog, amerre lép, az ég, szikrás örvénnyé háborúi a lég, s március édes jószagával ég. Már a tetőt is felgyújtotta, lám, kék szikra izzik a hideg palán, s bíbor téglák a tűzfal oldalán. Egy felső ablak, mint arany edény, mint egy fény-tepsi, fordul tengelyén, s csúszós lapjáról lecsurog a fény. Rá felragyog az udvar-mélyi kő,— vagy tán a táncos, drága légi nő lábáról hullt le az arany cipő ? . . . gyei városok növekedésében, fejlődésében. Itt születik, formálódik s jórészt a végre­hajtásban is itt realizálódik a Magyar Szocia­lista Munkáspárt politikája, a szocializmus teljes felépítésének programja. Másrészt sokszáz üzem, intézmény, tervező iroda és tudományos intézet dolgozik itt azért, hogy az ország új létesítményei időben, jó minő­ségben készüljenek el, hogy az áruellátás minősége és mennyisége megfeleljen a várakozásnak, hogy az oktatás korszerű, az egészségügyi ellátás minél színvonalasabb legyen. Budapest szellemisége, közhangulata is sokat változott, fejlődött. Úton van afelé, amit egy szocialista világváros atmoszférá­jának nevezhetünk. Közismert és szembe­tűnő példa: napjainkban mi, budapestiek is, csaknem olyan figyelemmel hallgatjuk a meteorológiai jelentést, mint a falvak népe. Nemcsak azért, mert a jó vagy rossz idő, az eső vagy a szárazság következményei közvetlenül befolyásolhatják a fővárosi piacok árukínálatát és árait. Ezen túl, s ennél jellemzőbb az az érdeklődés, ami a budapestiek százezreiben kialakult vagy kialakul. Budapesti emberek ugyanúgy elis­meréssel, jó érzéssel emlegetik a vidéken épülő városrészeket, a megújuló falvakat, ipari üzemeket, a szocialista mezőgazdaság szép eredményeit, az anyagi és szellemi növekedés példáit, mint a városunkba látogató honfitársaink az Erzsébet-hidat, a Metrót, vagy az óbudai lakótelepet. Közö­sek örömeink és közösek gondjaink is. A szocializmus építéséért érzett közös fele­lősségünk és hazaszeretetünk megnyilvánu­lása ez. Felelősek vagyunk az országért, a városért. Ezzel a jelen dolgaira szok­tunk utalni. Ritkábban gondolunk időben is távlatos, múltban gyökerező, következményeikkel pedig a jövőhöz is tartozó tennivalóinkra. A Budapestért vállalt felelősség éppúgy századokhoz kap­csol, mint ahogy eljövendő évtizedeket készít elő. Hagyományt vállalunk és foly­tatunk. Ez arra is utal, amit elődeinktől kap­tunk, s arra is, amivel a város múltjában felhalmozott anyagi és szellemi értékek őrzése, ápolása, elevenen tartása mellett magunk gazdagíthatjuk generációnk örök­ségét. A budapesti ember ma, akár tudja, akár nem, sok mindenben az előtte járt nemze­dékek erőfeszítéseinek eredményét élvezi. Az újabb évtizedekre tervezett fejlesztés gondjai közepette gyakran megfeledke­zünk róla, mennyivel több gondunk-bajunk volna, ha az előttünk járt várostervezők és építők szándéka, ereje nem gyűrkőzik, nem biztosítja Budapest növekedésének feltételeit: azt a végtelenül sok mindent, ami nélkül már néhány százezer ember együttélése is elképzelhetetlen. Elég, ha hosszabb sétára indulunk, hogy hálával és tisztelettel teljék meg szívünk a múlt városépítőinek szemünk elé táruló, eleven mérlege láttán. S akkor arra gondo­lunk: a mi kötelességünk, hogy a kor, a szocialista társadalom összehasonlíthatatla­nul nagyobb lehetőségeivel élve, ezeket valóra váltva, hazánk fővárosában is annyit és úgy építsünk, hogy a jövő nemzedékei megbecsüléssel álljanak majd alkotásaink előtt. Nem csupán az új lakások tízezreire, a közművek bővítésére, a közlekedés kor­szerűsítésére, az új óvodák és iskolák tan­termeire, nem is csak a modernizált üze­mek elektronikus vezérlésű gépeire, gép­soraira gondolunk. Az előbb sorolt alkotá­sok célját, értelmét adó lényegről sem feled­kezhetünk meg. Az új Budapest szocialista társadalmi viszonyok és emberi kapcsolatok alapján fejlődik; munkánk célja a szocialista, majd a kommunizmust is felépítő Magyaror­szág fővárosának alapozása, kibontakozta­tása. S ez már ma sem csak a jövőre tarto­zik. Nem olyasvalami, ami csupán a terve­zők fantáziájában él. A feladat a máé, a mienk. A mi dolgunk: az életet a ma élő és a következő nemzedékek számára a szocia­lizmushoz méltó módon széppé, gazdaggá tenni. Úgy dolgozni, hogy a munka gondját és örömét a városlakók százezrei osszák meg egymással és választott vezetőikkel. Nem külső szemlélői, jobb esetben végre­hajtói legyenek a városfejlesztés gazdagodó terveinek. Szerepük a felelős állampolgároké is, a főváros demokratikus közegében élő 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom