Budapest, 1973. (11. évfolyam)

9. szám szeptember - Dr. V. G. M. Marijnen, Hága polgármestere: Igazgatás és beleszólás

a múlt hatása alatt állunk, és a városi vagy a kerületi igazgatásban sorrakerülő minden változtatást előbb el kell fogadniuk a polgároknak. A korai holland művészet is tükrözi azt az erős egyéniséget, amely városlakóinkban kifejlődött. Múzeumaink a polgáremberek, feleségeik és családtagjaik, nem pedig a papok és a szentek portréival vannak tele. Az Aranykor mesterének ügyfelei kereskedők, doktorok és hasonlók voltak, nem pedig királyok, vagy püspökök. Talán ez is magyarázza honfitársaim hangsúlyozott individualizmusát. Ők kiállnak azért, amit helyesnek tartanak, nem értenek egyet azzal, amit rossznak éreznek — és ezt meg is mondják. Egyesek szerint a nyakasság holland nemzeti tulajdonság. De napjainkban mindenütt tisztában vannak azzal, hogy a polgároknak joguk van a beleszólásra. A városi lakosság egész Európában sürgeti a részvétel jogát. Ám hogyan lehet ezt megvalósítani? A demokrácia előfeltétele, hogy az emberek összejöhessenek és megtárgyalhassák a közös problémákat, s így azokat mindenki megértse. A régi időkben a városatyák feladatai adottak és egyszerűek voltak: távol kellett tartaniok a tolvajokat és az éjszaka szépeit, el kellett fuvaroztatniok a szemetet a király vendégeinek megérkezése előtt, s itt-ott ki kellett köveztetniök, hogy a népek a piacnapokon bevásárolhassanak. Milyen különböző viszont a város kötelezettségeinek jegyzéke 1972-ben! A város vezetője hajlamos arra, hogy felelősnek érezze magát valamennyi lakos egész jólétéért, a bölcsőtől a sírig. Dolga van rengeteg testülettel, magasabb-alacsonyabb hatósággal. A jelen és jövő szükségletei, a közösség lehetőségei érdekében közvetlen szomszédjaival folytatott alkudozásainak nincs se vége, se hossza. Igen nehéz az a folyamat, hogy közös terveket és közös cselekvést alakítsanak ki, hogy hatékonyabb szolgáltatásokat hozzanak létre — mindig az állampolgár érdekében, s mindig arra törekedve, hogy senkinek se lépjenek a túlzottan érzékeny tyúkszemére. Ezen túlmenően még a tudomány és a technológia is összefog azért, hogy a dolgokat az utca embere számára még sokkal bonyolultabbá tegye. A múltban a mi felelősségünk is sokkal könnyebb volt. Dolgunk volt egy sor politikai párttal, és végrehajtó hivatalnokként közvetlenül nekik tartoztunk felelősséggel. Az egyén, a polgár távol volt. Újabban — és ez a folyamat várhatóan csak erősödik — kapcsolataink kiterjednek számos csoportra is, amelyek, akár a hullámok, jönnek és mennek, majd más erővel és érdeklődési körrel újból visszatérnek. A bűvös kör áttörése A helyi közigazgatásról, a prioritásokról folytatott minden vizsgálatból, valamint a közvélemény irányítóival folytatott beszélgetésekből kitűnik, hogy sokan elégedetlenek és ezért az a kívánságuk, hogy az igazgatás folyamatát befolyásolhassák. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nemcsak azokkal kell tárgyalni, akiket laza fogalmazásban „közönségnek" neveznek, hanem végtelen számú olyan csoporttal is, amelyeknek érdekei csak ritkán esnek egybe. Ez nem új jelenség, de mostanában ezt a tényt mindinkább tudatosítják. Harun al Rasid szokása volt, hogy kiszökött palotájából és inkognitóban járkált, hogy érezze népe pulzusának lüktetését. Ma már inkognito nem létezik. A modern hírközlő eszközök eredményeképpen a nép ismeri vezetőit, minisztereit és mindenkit, akinek köze van a politika kialakításához. Ismerik azt a jogukat is, hogy megkérdezhetik a vezetőket. Hajlok arra, hogy azt higgyem: ezt a helyzetet még kívánjuk is, még azon az áron is, ha késleteti terveink kidolgozását és életbeléptetését. Nincs az a publicitás, amely olyan hasznos lenne, mint egy őszinte tárgyalás egy adott terület polgáraiból álló bizottsággal. Nem egyszerűen arról van szó, hogy legyezgetjük az emberek hiúságát, de arról is, hogy az előítéleteket egy csoport saját emberei könnyen eloszlathatják, könnyebben, mint az információs szolgálatok kiadványai. Hogyan jutottunk ebbe a helyzetbe? A dolog egyszerű: a fiatalok műveltebbek. Gondolkodásra, kérdezősködésre és bírálat gyakorlására tanították őket. Problémánk megoldását két úton látom lehetségesnek: igazgatási módszereink korszerűsítésével és a kommunikáció javításával. A „tudáshoz való jog" demokratikus útvesztőjében a kommunikációs csatornák gyakran eldugulnak. A vezető és a vezetettek közötti viszony egy sor intézményben való szélforgás irányába tendál, így keletkeznek a szakadékok. Egyesek úgy vélik, hogy ez a probléma csupán az információáramlás megjavításával megoldható. Mások véleménye szerint a megoldás érdekében meg kell dönteni az egész kormányzati rendszert. Én viszont úgy vélem, hogy javítanunk kell a kommunikációs módszereken és mindenképpen korszerűsítenünk kell a városigazgatást. Csak így válik lehetségessé a városi problémákról folyó értelmes kommunikáció. Ha ez nem sikerül, alig-alig burkolt technokráciává válunk. A túl sok ágazatból álló bonyolult gépezetet újjá kell formálnunk. Világosan körvonalazni kell egy egyszerű politikai modellt. Csak így nyílik alkalom a nyilvános vizsgálatra és a nyílt vitára. Ezt nem úgy kellene elintézni, hogy a bonyolult társadalmi vagy műszaki folyamatokat népszerűvé leegyszerűsítjük — ami gyakran a tényleges problémák meghamisítását jelenti —, hanem úgy, hogy világosan végiggondoljuk az élet és a megélhetés valóságos problémáit. A tisztázott eredményekkel kell megismertetnünk a polgárokat. Világos válaszaik után pedig ismét a mi feladatunk, hogy a mindennapi ügyintézés során minden bonyodalmon úrrá legyünk, s abból, amit szakembereink technikai ismereteik alapján kifőznek, a megfelelőt kiválasszuk. A nyilvános, vagy ha úgy tetszik, a politikai ellenőrzés során azután majd elválik, hogy helyesen cselekedtünk-e. Úgy hiszem, hogy a jövőben a fő gondunk az lesz, hogyan tartsuk egyensúlyban a népünk és valamennyiünk által manapság megkívánt beleszólás módját egy olyan egészséges közigazgatási módszerrel, amellyel városainkban meg tudjuk őrizni az élet lehetőségét. Az egyik fő probléma, amelyet e téren le kell győznünk, a zártkörű kommunikáció. Ha nagyon közelről vizsgáljuk mai demokráciáinkat, akárhogy is próbálkozunk, nem adódik alkalom a tényleges részvételre az egyén, polgáraink többsége számára. Amikor valódi ügyet kell védeniük, kevés az esélyük, hogy időben és személyesen meghallgassák A Béke Palota (MTI Fotó — Járai Rudolf felvételei) iiMÜ"