Budapest, 1973. (11. évfolyam)

8. szám augusztus - Egy régi épület új élete Gábor István: Korányi Frigyes és Sándor Kórház

rom budapesti szeretetotthonban nem egé­szen kétezer férőhely volt, a nagyjából ha­sonló lélekszámú Hamburgban 3303, a mi fővárosunknál nagyobb Bécsben 10022, míg a mindössze 650 ezer lakosú Drezdában 2949 szegény számára biztosítottak ellátást, szállást, ápolást. 3-A Fővárosi Közlöny 1945. szeptember 15-i számában ez olvasható: „A polgármes­ter folyó évi július 19-én kelt 178 543, 1945 —X. számú rendeletével elrendelte, hogy folyó évi augusztus i-től kezdődően a volt szeretetotthoni kórházban ápolás alá vett betegeket közkórházi ápoltaknak kell tekinteni. . ." Az intézmény ideiglenes el­nevezése : a székesfőváros Alsóerdősor utcai közkórháza. 1947. március 19-én Budapest székesfő­város törvényhatósági bizottságának köz­gyűlésén dr. Hahn Sándor tanácsnok elő­terjesztést tett az Alsóerdősor 7. szám alatti szeretetotthonok kórházának véglegesen köz­kórházzá minősítésére. A közgyűlés által el­fogadott javaslatban az is szerepelt, hogy 350 férőhelyet szabadon kell hagyni a sze­retetotthoni ápolást igénylők számára. A kórházban ekkor három belosztály, egy-egy sebészeti, illetve elme- és idegosztály, köz­ponti laboratórium, röntgenlaboratórium és prosectura működött. A kórházat ekkor ne­vezték el Korányi Frigyesről és Sándorról. Intézmény soha találóbb névadót nem kap­hatott volna, mint ezúttal. Korányi Frigyes ugyanis, akinek ugyancsak orvos-apja Pető­fi-verseket fordított németre, másodéves medikusként 1848-ban Vasvári Pállal együtt annak a pozsonyi delegációnak volt a tagja, amely felelős kormány kinevezését kérte az országgyűléstől. A szabadságharc alatt — amint dr. Máté István és dr. Réti Endre köny­vében olvashatjuk — a Szabolcs megyei ön­kéntesek honvédorvosa, majd a 48. honvéd­zászlóalj alorvosa volt, később pedig rövid ideig Balassa professzor vezetése alatt a pesti honvédkórházban dolgozott. Mesterét, Balassa professzort 1849-ben börtönbe ve­tették, és Korányi Frigyes az ifjúság szó­szólójaként küldöttséget vezetett a császári rendőrfőnökhöz Balassa szabadon bocsátása érdekében. Cikkünk szempontjából különö­sen lényegesek Korányi haladó nézetei — amelyeket gyakran bizonyított tettekkel is —, fejlett szociális érzéke, valamint szerepe a magyar egészségügy kiépítése és — az Orvosi Lexikon szavaival élve — „a modern bel­gyógyászati klinikai oktatás hazai bevezetése terén". Jellemző, hogy legutolsó tudomá­nyos publikációja — amely a bibliográfiában a 195. sorszámot kapta — a tüdővész elleni küzdelemmel foglalkozott. Fia, Korányi Sándor apjának munkáját folytatta, mint a budapesti egyetem profesz­szora és több külföldi egyetem díszdoktora, apjának iskoláját fejlesztette tovább. A híres tudós, aki — az Orvosi Lexikon szerint — „elsőként vezette be a fizikokémiai vizsgá­lati módszert a klinikai diagnosztikába", ugyancsak sokat fáradozott a magyar egész­ségügyi helyzet megjavításán, az orvoskép­zés fejlesztésén. Tanítványai közül olyan hí­res belgyógyász professzorok kerültek ki, mint Rusznyák István és Haynal Imre. Az ostrom alatt sok ágy pusztult el az alsóerdősori kórházban; azokat sürgősen pó­tolni kellett. 1947-ben fölépült egy újabb rész, több kiszolgáló helyiség is létesült, emiatt viszont valamennyivel csökkent a kór­házi ágyak száma. Az átmeneti építkezések azonban nem feledtethették el, hogy az egész kórház alapos rekonstrukcióra szorul. (Ilyen tervekről már 1908-ban a Városi Szemlében is beszámolt dr. Müller Kálmán, de akkori­ban a tervek realizálásáról még szó sem le­hetett.) Az átalakítás gondolata a felszabadulás után először 1950-ben merült föl, de nem született végleges döntés arról, hogy meg­hagyják-e kórháznak ezt az épületet, vagy lerombolják és másutt építenek-e új kórhá­zat. 1958-ban a budapesti pártbizottság az Egészségügyi Minisztériummal közösen megvizsgálta a főváros kórházainak helyzetét. Ekkor úgy döntöttek: erre a kórházra még legalább 25—30 esztendeig szükség lesz, tehát hozzá kell látni a rekonstrukciójához. Később talán az elfekvő betegek otthona le­hetne, amit az is indokol, hogy központi helyen fekszik, ami a rokonok, a látogatók helyzetét megkönnyítené. A határozat végrehajtásához nem az ere­deti épületek felújításával, hanem egy új, modern szárny emelésével láttak hozzá. Az új épület 1972-ben készült el; benne az adminisztrációs helyiségek, a belgyógyászati betegfelvétel irodái, a dolgozók tágas öltözői, étterme, tanácsterem és orvosi könyvtár ka­pott helyet. A. földszinten korszerű konyha található, az első emeleten az irodákkal egy szinten van a több helyiségből álló, fokoza­tosan modern gyógyászati eszközökkel bő­vülő röntgenosztály. Mindezeket az adatokat dr. Pethő Imre főigazgatótól tudtuk meg, aki jövőre kettős jubileumot ünnepelhet: akkor lesz negyven esztendeje, hogy orvosként a belgyógyá­szatra került, és negyedszázada igaz­gatja ezt a hatalmas kórházat. A főigazgató elmondotta: az új épület létesítése teszi le­hetővé, hogy az ágyak száma a rekonstrukció idején se csökkenjen. Az átépítés alatt ugyan­is a régi épületben fölszabadult helyiségekbe — röntgen, adminisztráció stb. — ideiglene­sen átkerülhetnek a betegek. Sőt, az átépítés után új osztállyal, a szülészettel-nőgyó­gyászattal is gazdagodik a kívülről ugyan nem szép, de falain belül annál jobb gyó­gyászati színvonaláról ismert intézmény. Dr. Pethő Imrétől azt kérdezzük, hogy a dr. Rózsay József teremtette hagyományok­hoz, a tudományos kutatásokhoz hű maradt-e a kórház. A főigazgató Rózsay József mellett meg­említi még két orvos: Schaffer Károly, ké­sőbb az elme- és idegklinika professzora, va­lamint tanítványa, Miskolczi Dezső nevét. Majd így folytatja: — Helyzetünket kétségtelenül befolyá­solja az itt folyó rekonstrukció. Mégis orvo­saink nagy része tekintélyes munkákat pub­likál. Példaként említhetem Less Etelka tanárnőt, aki tudományos csoportjával együtt már eddig is szép eredményeket ért el. Vagy Csizy Pált, a baleseti belgyógyá­szati osztály főorvosát, aki munkatársaival együtt a mérgezések területéről nemzetközi figyelmet is fölkeltő dolgozatokat tett közzé. Ide sorolhatom kórházunk kitűnő törzstag­ját, Gartner Pál főorvost. Nem tagadjuk, orvosi műszerekkel csak fokozatosan gazda­godunk, és nekünk ahhoz, hogy méltók le­gyünk a régi, tekintélyes hagyományokhoz, a ma még kopottas külsőt magas színvonalú tudományos munkával, a betegeknek adott és adandó maximálisan jő orvosi ellátással kell pótolnunk. Dr. Less Etelka, a IV. számú belgyógyá­szat osztályvezető főorvosa, az orvos-tudo­mányok kandidátusa a tudományos munká­ról a következőket mondja: — Kórházban dolgozunk és nem tudo­mányos intézményben. Hozzánk nem külön­leges célra válogatott betegek kerülnek, ha­nem azok, akiket az úgynevezett „sávokból" beutalnak. Nincs tehát szelekció, a mi tudo­mányos munkánk a betegágy mellől indul el, nem elvonatkoztatva a gyakorlattól, hanem azzal szoros összefüggésben. Amit a beteg­ágynál észlelünk, azzal áll kapcsolatban min­den megfigyelésünk. Nincsenek ugyan külön­leges felszereléseink, de a tapasztalatokat alá­támasztjuk azért a modern kor eszközeivel. — Osztályunkon úgynevezett „team"-et alakítottunk, ennek tagja dr. Hermányi Ist­ván és több fiatal orvos is. Vizsgálatokat vé­geztünk a belsőelválasztású mirigyek, a szív­koszorúserek, az agyi és perifériás verőerek megbetegedésével kapcsolatban, és vizsgála­tainkról nagy érdeklődés mellett számoltunk be. Kutatásainknak az ad társadalmi jelen­tőséget, hogy az előbb említett betegségek a munkaképes lakosságnak tekintélyes száza­lékát érintik, tehát nem kizárólag a fizioló­giai megöregedés diffúz jeleként fordulnak elő, hanem már fiatal korban is. Különösen súlyosak ezek az esetek, ha azokhoz magas vérnyomás, cukorbaj és egyéb betegség tár­sul. A főorvosasszony elmondja még, hogy vezetésével jelenleg két tudományos cso­port működik az osztályon. Az első team a belsőelválasztású mirigyek autoimmun meg­betegedéseivel, a másik pedig a szív- és koszorúserek megbetegedéseivel, a miocar­dialis infarktussal, a zsíranyagcsere, a zsír­savak összetevőinek, az adrenalin és noradre­nalin szintek vizsgálatával foglalkozik. Eddigi kutatási eredményeikre tudományos körök máris nagy érdeklődéssel figyeltek föl. 5-Dr. Rózsay József publikációiból ismere­tes, hogy 1830 és 1863, illetve 1830 és 1879 között hány elaggott beteget kezeltek az egy­kori Elisabethineumban. Arról nincs pontos adatunk, hogy 1856 októbere óta a mai napig hányan hagyták el gyógyultan a Korányi Frigyes és Sándor Kórházat. Egy betegről azonban határozottan tudunk, aki tavaly júniusban 9 héten át a miocardialis infark­tussal foglalkozó tudományos kutatásokhoz szállitott újabb észleleteket, és aki a IV. bel­gyógyászati osztály főorvosasszonyának, or­vosainak, a szó valódi értelmében vett nő­véreknek köszönheti, hogy egy év elteltével megírhatta ezt a cikket a Budapestbe a Korányi Kórházról. 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom