Budapest, 1973. (11. évfolyam)

8. szám augusztus - Az európai városok vezetőinek találkozója, Budapest 1972 W. Polák, Amsterdam polgár-mestere: Az amsterdami városközpont 1972-ben

Az tehát a megoldandó feladat, hogy ezeket a különféle követelményeket összehangoljuk, s egymás sérelme nélkül kielégítsük. Várospolitikusnak való munka! Amsterdam eredetileg olyan városközpontra szavazott, ahol minden tekintetben a humán szempontok kerekednek felül. Megkísérlem bemutatni néhány példán, hogyan próbálja megoldani ezt a feladatot a városi vezetőség. Műemlékek 1953-ban megkezdődött a műemlékek tervszerű restaurálása. Mintegy 7000 műemlék található a város központjában. Egy részük középület, templom; s nagyobb részük öreg házakból, raktárakból, más effélékből tevődik össze. A műemlékek csaknem 95%-a magánkézen van. Tanácsadással, defőleg pénzbeli támogatással megpróbálja rávenni a hatóság a magántulajdonosokat, hogy renoválják a műemlékként nyilvántartott épületeket. Ebben a tekintetben áldásos a nemzeti kormányzat és a város összefogása. A segély összege, amely nem ritkán megüti a teljes tatarozási költség felét, felerészben az állami, felerészben pedig a városi költségvetést terheli. Jelenleg 180 épületet restaurálnak igy évente. Tekintettel némely műemlék gyenge állapotára, a helyreállítási munkák ütemét gyorsítani kell. A restaurálási összeg nagy részét a nagyobb építmények helyreállítására fordítják. Ilyenek a Régi Templom, az Új Templom, a Királyi Palota (városházának épült a 17. században), továbbá a Kalverstraat-i Árvaház, amelyben a város Történelmi Múzeumát rendezték be. (Példaként említem csupán, hogy a Régi Templom restaurálása — melynek lebonyolítása belekerül még egynéhány esztendőbe — eddig már 11 millió guldent emésztett fel. A város költségvetése évenként csaknem 300 000 guldent irányoz elő erre a munkálatra.) Törekszünk arra, hogy ne csak egyes épületeket, hanem teljes oromzatsorokat mentsünk meg a pusztulástól, hiszen a fő célunk ateljességre törekvés. Új építkezések Azok a 17. században hozott rendeletek, amelyek az alaprajz sértetlen megőrzését, valamint a csatornák közti térségeknek kertek gyanánt való használatát írták elő, ma sem vesztették hatályukat. A községi építkezési szabályzat pontosan megszabja a városközpontban létesülő új épületek megengedett legnagyobb magasságát és homlokzati szélességét. Ahol lehet, az új épület magassága és homlokzatának szélessége megegyezik a legközelebbi történelmi múltú épületek magasságával és homlokzatszélességével. (Akad ugyan kivétel e szabály alól, de csak ritkán.) Az épületek külső formájának kérdésében a városi hatóságok meghallgatják az építészmérnökökből álló bizottság szakértői véleményét. A hatóságnak joga van visszavetni minden olyan építkezési tervet, amely megvalósulás esetén rontaná az általános városképet. Bekerített, körbeépült tereken nem szabad építkezni; parkolóhelyeknek is csak ritkán használhatók az ilyen területek. Kereskedelmi és ipari célokat szolgáló építmények engedélyezését a legszélesebb körű és a leghevesebb vita előzi meg a városi tanácsban. A szabályokhoz való konok ragaszkodás egyre inkább előtérbe nyomul, még azon az áron is, hogy esetleg ráfizet a város. Ami az új épületek tényleges felhasználását illeti, ebbe a városnak kevesebb beleszólási joga van. A város egyéb részeiben a föld gyakorlatilag városi tulajdonban van, aminek oka abban a szerencsés körülményben keresendő, hogy a 19. század utolsó évtizedében lezajlott nagyarányú terjeszkedés olyan területeket vett célba, amelyek előzetes adás-vétel folytán a város kezébe jutottak, s amelyek nem adhatók el, csupán bérbead hatók — hosszú lejáratú szerződéssel — beruházási célokra. A városközpontban azonban a telkek 90%-a magánkézen van. De a városi tanácsnak módjában áll kisajátítási terveket foganatosítani, s ezekben megszabhatja a telkek végleges használatát. Ezek a tervek feltüntetik, hogy melyik telek milyen célra használható fel a területi tervezés során (lakóházépítés, irodahelyiségek, iskola, park, bolt stb.). A kerületek jogosultak bármilyen építkezési terv megvalósítására, és szükség esetén arra is, hogy hivatali hatalmukkal kényszer-eladásra szorítsák a tulajdonost és így biztosítsák a városrendezési terv végrehajtását. Ezzel kapcsolatosan a városközpont különböző területeit érintő városrendezési programokat tettek közzé. Az eddigi tervek megőrző jellegűek; csupán a lakókörzeti funkció kapott hangsúlyt bennük. A központ keleti részén, a hajdani Zsidó Negyedben — amely súlyosan megrongálódott a második világháború idején — tervezik az egyetem elhelyezését. Magától értetődik, hogy a telek végcéljának a megszabásával a városi tanács nagymértékben befolyásolja a telekárak alakulását. Ezért oly ritka a telekspekuláció Amsterdamban. Hivatalok — és városrendezés Felmerül annak a veszélye, hogy a városközpont megmentése akadályozni fogja a gazdasági életet. Ipari létesítmények és hivatali helyiségek elhelyezésére csakugyan korlátolt lehetőségek nyílnak a városközpontban. Ezért a különféle vállalatok a külvárosokban, vagy a környező községekben kerestek maguknak alkalmas épületeket. Ebben a közlekedési szempontok is döntő jelentőséggel bírtak. A megüresedett épületekre nem mindig könnyű vevőt találni. A csatornák partjain fekvő legszebb régi patrícius épületekbe irodák költöznek. Olyan létesítmények azonban, amelyek nagyobb területre terjednek ki, vagy nagyméretű új építkezéseket követelnek, nemigen rendezkednek be a városközpontban. Ebből nem következik, hogy gazdasági célú átalakulások vagy felújítások egyáltalán nem eszközölhetők. Számos ipari létesítményvagy intézmény munkája megköveteli, hogy valamilyen részlege a városban működjön, akár gazdasági, akár reprezentatív okokból. Mivel Amsterdam Európa egyik legnagyobb kereskedelmi és financiális központja, az említett okok igen nyomósak lehetnek. A foglalkoztatottság nagyfokú koncentráltságot mutat a város magjában. A kisipar és a könnyűipar terén működő vállalatoktöbbnyire kis méretűek és nem is fejlődőképesek, mégis ezek az ágak az összes munkavállalók jelentős hányadát (25 %-át) foglalkoztatják. A harmadik szektor létesítményeinek a száma csökken ugyan a városközpontban, de az üzemi egységenként foglalkoztatott alkalmazottak száma növekedőben van. Az utóbbi pár évtized alatt egyre több hotel is épült, a növekvő idegenforgalom ösztönző hatására. Közlekedés és forgalom Az elmúlt századokban Amsterdam leginkább vízi úton bonyolította le forgalmát. Az utcák oly szűkek és oly zsúfoltak voltak, hogy már háromszázévvel ezelőtt is rendeletileg kellett szabályozni a forgalmat: a nem amsterdami lakosoknak a város falain kívül kellett hagyniuk kocsijaikat. A harmincas években az a téves eszme fogant meg az emberek fejében, hogy a várost a gépi járműforgalom igényeihez kellene idomítani. Akkor készült a város szívébe vezető két sugárút. Ma azonban már mindenki tudja, hogy a forgalmat kell a városhoz igazítani, nem fordítva. Jelenleg tömegközlekedési eszközök használatára bátorítják a lakosságot, és csökkenteni szeretnék a magánautók igénybevételét. Csúcsforgalom idején még mindig számottevő a kerékpáros forgalom, de a munka- és a lakóhely közötti távolság növekedésével a közlekedés e fajtája sajnálatosan visszafejlődik. A városmagban továbbra is megmaradnak a kerékpárforgalom részére kijelölt sávok. A csúcsforgalom óráiban az utasszállító eszközöknek nagyobb teret kell biztosítani. Jelenleg két nagy és költséges terv áll a megvalósítás küszöbén: egy földalatti vasúthálózat, és egy másik hálózat, amelyben a villamosok (kisebb mértékben az autóbuszok is) előnyt élveznek majd egyéb közlekedési eszközökkel szemben a részükre fenntartott pályákon. A cél az óránként 170 000 főnyi forgalom elérése; ebből 130 000 a városi közforgalmat terhelné. Az első földalatti vasútvonal munkálatai már megkezdődtek. Ez a Központi Pályaudvart köti össze a Biljmermeer kerülettel. Majd a többi földalatti útvonal következik. Egyelőre a villamosokra hárul az utasszállítás legnagyobb része. Kísérleteket végeztek a villamosközlekedés megjavítására oly módon, hogy a kocsikra fényjelzőt szereltek fel, melynek lámpája zöldre kapcsol, ha útkereszteződéshez közeledik. A kísérlet nyílt pályán igen kielégítő eredménnyel járt. Erre való tekintettel bizonyos utcákból kizárták a motorforgalmat. Az utasok száma várakozáson felül emelkedett. A motorforgalom elől elzárnak bizonyos utcákat és szabad pályát nyitnak a tömegközlekedési eszközöknek. Az egésznapos parkoló helyeket megritkítják. Talán ez is érezteti majd hatását a túlzsúfoltság csökkenésében. A parkoló terek befogadó képességét nem szándékoznak növelni. Mindezek az intézkedések azért történnek, hogy elvegyék az emberek kedvét a magánautók használatától és vonzóvá tegyék a közönségszállító eszközöket az autósok körében is. Milyen az élet a városközpontban? Különféle érveket lehet felsorakoztatni amellett, hogy a városközpont lakónegyed jellegét megőrizzük. Elsőrendű fontosságú a lakáskérdés megoldása. Ez egymagában is elegendő ok arra, hogy ne bontsunk le egy házat sem ok nélkül. Emellett egy egész sor másféle városi funkció (vásárló központ, kávéházak, hivatalok, színházak látogatása), az ügyfelek kiszolgálása és a szolgáltatások zavartalan biztosítása — mindez elsőrendűen fontos a városközpontban. Ezenkívül a lakóházaknak a központban és környékén való koncentrálása hozzájárul a kiegyensúlyozott forgalom megvalósításához. Kisajátítási programokkal lehet leghatékonyabban védeni és — ahol csak mód van rá — fejleszteni a lakókörzeti funkciót. Minthogy azonban a kisajátítási program még nem terjedt ki a város minden részére, nagy segítséget jelent az a szabály is, hogy a házaknak meg kell maradniuk lakóházaknak. (A lakóházakat ritkán fosztják meg ilyen jellegüktől és akkor is csak jókora summa lefizetése ellenében.) Az eddigiekből kiderül, hogy a város nem szűkölködik olyan eszközökben, amelyek a kedvezőtlen fejlődésnek gátat szabnak. Sokkal nehezebb kérdés azonban, hogy mi módon segítsük elő a kedvező irányú fejlődést, különösen a lakások tekintetében. Hogyan tudná a város elérni, hogy lakóházak épüljenek olyan üres telkeken, amelyeket a városközpontban semmilyen más célra nem zároltak? Világszerte a jövedelem és a lakbér közötti aránytalanság a lakóházépítés legfőbb akadálya. Ez az aránytalanság bizonyosan nőni fog a jövőben, különösen a városközponti építések esetén (a városszéliekhez viszonyítva drágább telkek), mert egyrészt a házak magassága meg van szabva (a környező házak átlagmagassága miatt), másrészt a telkek kicsinyek (az ilyenekben eszközölhető kisipari építkezés jóval költségesebb). Fokozza a nehézségeket a városi hatóságoknak az a törekvése, hogy elérhetővé tegyék a lakásokat a kisebb jövedelmű családok számára, és hogy a lehetőségek szerint biztosítsák a helyben maradást a környék eredeti lakosainak. A városi hatóságok ezt úgy akarják elősegíteni, hogy különleges kormánysegélyekben részesítik az ezeken a területeken építőket, (őszintén meg kell állapítanunk, hogy ez a városi hatóságok által elfogadott és követett gyakorlat legnehezebb pontja.) 8