Budapest, 1973. (11. évfolyam)

7. szám július - Preisich Gábor: Új budapesti irodaházakról

Az építészeti kritika hiánya Az irodalom, a képzőművészet, a film, a színművészet új alkotásairól, a jelentősebb zenei eseményekről folyóirataink, napilapjaink részletes ismertetésekben, kritikákban számolnak be. A vélemények közlése a közönség érdeklődését ígyazismertetett, megbírált művekre irányítja, s egyben az alkotókat önmagukkal szembeni igényességre ösztönzi. Szinteérthetetlen, hogy ugyanakkor az építészeti kritika nálunk teljesen, vagy csaknem teljesen hiányzik. Holott az építészeti alkotásoknak környezetükre, a bennük és körülöttük élőkre gyakorolt hatása közvetlenebb és maradandóbb, mint akármely más művészeti alkotásé. Még építészeti folyóirataink is rendszerint csupán ismertetik a jelentősebb új épületeket, méltatás és kritika nélkül. Bírálat hiányában pedig az épületek tervezői nem érzékelhetik műveiknek az emberekre gyakorolt hatását. Nincs mérce, amelyhez munkáikat viszonyíthatják. Mindez végeredményben művészeti ambícióik csökkenéséhez, vagy megszűnéséhez vezet. Nem vitatható, hogy az építészet — művészet. A világ sokmilliós idegenforgalma elsősorban a különböző helyeken található építőművészeti alkotásoknak, illetőleg azok együtteseinek szól és csak másodsorban a múzeumokban összegyűjtött művészeti, vagy régészeti tárgyaknak. Ugyanakkor azonban, amikor a régi korok építészetének művészi értékét, jelentőségét általában elismerik, a mai építészet esztétikai jelentősége a köztudatban háttérbe szorul. A gazdaságossággal, használhatósággal szembeállítva, sokan csupán felesleges sallangnak tekintik. Ezzel az állásponttal szemben érveink a következők: Először: az épület esztétikai megjelenése nem áll ellentétben a használhatósággal. A modern építészet egyik legfontosabb alapelve, hogy nem is lehet szép az az épület, amelynek megjelenése a „funkcionális" igényekkel ellenkezik. De ezen túlmenően is, az esztétikus megjelenés a használhatóságnak maga is alapvető eleme. Környezetünk otthonosságát, hangulatát nagyrészt az épületek, azok külső és belső megjelenése határozza meg Ez közérzetünkre, munkaképességünkre egyaránt kihatással van. Másodszor: az épület szépsége nem a felhasznált anyagok, szerkezetek gazdagságának függvénye, tehát nem áll szemben a gazdaságosság fogalmával. A feladat: az adott célnak megfelelő szerkezetek, anyagok alkalmazása. Ez — társadalmi viszonyaink között — szemben áll a hivalkodással, de ugyanúgy szemben áll mindennemű silánysággal, megoldatlansággal, a tartósság rovására tett engedménnyel. Harmadszor: tudjuk, hogy az építészet is —hasonlóan más művészeti ágakhoz — csak kivételesen eredményez olyan alkotásokat, amelyek a létrehozott mű magasfokú „művészi" jelzőjét megérdemlik. Azonban csak megfelelő átlagos esztétikai színvonal esetén számíthatunk művészi értékű alkotások folyamatos megjelenésére. Ezért is alapvetően fontos az épületek — és korunkban egyre inkább az épületek együttesei — színvonalának állandó emelése; ez pedig kritikai elemzés nélkül elképzelhetetlen. Megfelelő társadalmi bírálat híján ugyanis az építészt — ha csak a belső elégedetlenség kényszere nem fűti — semmi sem ambicionálja, hogy jót és szépet (építészetben a két fogalom egy) alkosson. A mai építész nem „mecénásokkal", hanem személytelenné vált „beruházóval" áll szemben, akit az épület esztétikai színvonala általában nem érdekel. Ezért egyedül a közvélemény nyomása folytán keletkező elismerés és bírálat ösztönözheti szebb és jobb alkotások létrehozására. Annak, hogy társadalmi fontossága ellenére újságjaink, folyóirataink építészeti kritikával nem, vagy alig foglalkoznak, az egyik oka az, hogy az épületek bírálatához az építészeti szaktudás egy bizonyos mértéke elengedhetetlen. Az épület szépsége — mint már kifejtettem — nem öncélú, mindig kapcsolatban áll a jól megoldott funkcióval, a helyesen megválasztott szerkezettel. Ezek ismerete nélkül, a tisztán formai oldalról történő bírálat tévútra vezethet. A szakismerettel rendelkező építész kifejezésmódja azonban általában a rajz, a terv, nem pedig az írás. Az előtt a nehéz feladat előtt állunk, hogy az építészeti gondolatoknak írásbeli kifejezési módját kell megtalálnunk. Ez igen nehéz, különösen azon a fokon, amelyen a hivatásos írók, vagy a műkritikusok gyakorolják, akiknek nyelvezete és kifejezésmódja általánosságban kialakult. Az építészeti kritika hiányának másik oka a hibásan értelmezett szakmai összetartás; a félelem attól, hogy akit ma megbírálunk, az holnap bennünket bírál. Tudom, hogy nehéz feladatra vállalkozom, amikor az építészeti kritikát mégis megkísérlem, de ezt lelkiismereti kötelességemnek érzem. Örülök minden jólsikerült épületnek, épületegyüttesnek, és elkeserítenek a silány, vagy indokolatlanul hivalkodó, céljuknak, funkciójuknak meg nem felelő, környezetüket elcsúfító épületek. Szeretnék szenvedélyesen dicsérni és szenvedélyesen bírálni — annak tudatában, hogy értékelésem mindenképpen szubjektív lesz. És nem bánom, sőt várom az ellenkező véleményeket. Az irodaházak jelentősége Az új budapesti irodaházak városképi jelentősége indokolja, hogy velük egyenként és öszszességükben is foglalkozzunk. Hiszen az irodaházak elsősorban a városmagban, vagy annak közvetlen környezetében épültek és épülnek még ma is. Ezért megjelenésük az egész város képét, környezeti hatását nagymértékben befolyásolja. Hogy csak a legutolsó évtizedben épült jelentősebb irodaházakat említsük: a Belvárosban, a Bécsi utcában a CHEMOLIMPEX, a Kossuth Lajos utcában a HUNGAROTEX irodaház. A Tükör utcában néhány éve épült az OT székháza, a Vörösmarty téren a művelődési intézmények közös irodaháza, a Martinelli téren az OMFB irodaháza. A Kossuth téren nemrég fejeződött be a Kereskedelmi Kamara és a METESZ közös, reprezentatív irodaépülete. A Roosevelt téren több külkereskedelmi vállalat közös irodaháza áll építés alatt. A Belvárossal szemben, a Metró révén ma már vele közvetlen kapcsolatban álló Vízivárosban is számos irodaház épült a legutolsó időben. A Duna-parton áll az Energiagazdálkodási Intézet székháza, szomszédságában, a Fő utcában nemrég fejeződött be az Országos Vízügyi Hivatal központjának építése. Nem folytatom a felsorolást, hiszen a fentiekből is nyilvánvaló, hogy mennyire a városközpont egész arculatát, megjelenését, funkcióját befolyásoló épületekről van szó. Felmerül a kérdés: szükséges és kívánatos-e a fővárosban új meg új irodaházak építése? Nézetem szerint ez elkerülhetetlen. A nagyvárosnak — az ipari üzemek mellett — az irodák egyre fokozódó jelentőségű munkahelyei. A tervszerű irányítás, tervezés, kutatás, regisztrálás jelentősége nálunk, mint mindenütt a világon, folyamatosan növekszik. Az irodai dolgozók száma szükségszerűen emelkedik. Ez a folyamat a tudományos és technikai forradalomnak, az életszínvonal emelkezésének egyik következménye. A korszerű irodai munkahely a fejlődés alapvető feltétele. Ugyanakkor Budapesten még ma is az a helyzet, hogy irodáink nagyrésze bérházakból átalakított, elhanyagolt épületekben, túlzsúfoltan működik. Nem kell másra utalnom, mint a szerkesztőségek, kiadóvállalatok nagyrészének — a különböző folyóiratokban már többször szóvátett — elhelyezési körülményeire, vagy arra, hogy tervező vállalataink egy részénél a területhiány már-már a munka reális lehetőségét akadályozza. Más kérdés, mennyire szükségszerű, hogy az új irodaházak az amúgyis zsúfolt forgalmú Belvárosban, vagy annak közvetlen környékén épüljenek. Kétségtelenül, helytelen lenne, ha a Belváros lakóházak nélküli irodanegyeddé alakulna. Nemcsak a gépkocsik forgalmának megoldhatatlansága miatt, de azért sem, mert az ilyen steril „city" nélkülözné a városrész mai változatosságát, a nap minden szakában nyüzsgő gyalogosforgalmat, ami a budapesti Belvárost annyira vonzóvá teszi. Továbbra is indokolt azonban, hogy egyes reprezentatív jellegű, sokoldalú kapcsolatot igénylő irodaházak a városmagba kerüljenek. Ennek előfeltétele a forgalmi igények, elsősorban a gépkocsiparkolás követelményeinek az irodaház építésével egyidejű megoldása. Súlyos hibának tartjuk, hogy ez — gazdasági okokra való hivatkozással — a felsorolt irodaházaknál általában elmaradt; különösen olyan esetben, amikor környező üres területek híján magában az épületben, annak földszintjén vagy alagsorában kellett volna a gépkocsiparkolásra helyet biztosítani. Kedvező kivétel ebből a szempontból a Martinelli téri — saját alagsori garázzsal rendelkező — OMFB irodaház, és az OVH Fő utcai irodaháza, ahol az épület mögött az Iskola utca felé szép, részben lefedett (bár sajnos ideiglenes jellegűnek mondott) szabadtéri parkolóhely létesült. Az irodaházak a környezetben A városmagban épülő irodaházaink általában már kialakult környezetben, a beépítésből kimaradt vagy lebontott „foghíj"telkeken, tömbökön létesülnek. Ilyen helyeken építészeti, városrendezési szempontból legfon-23