Budapest, 1973. (11. évfolyam)

7. szám július - Jean Louis Médecin, Monaco polgármestere: Városrendezés a tengerparton

Az európai lövárosok vezetőinek találkozója, Budapest 1972 Jean Louis Médecin, Monaco polgármestere Városrendezés a tengerparton A Monacói Nagyhercegség Franciaország délkeleti részén terül el, a Föld közi-tenger nyugati medencéjének partján, Nizza és Mentőn között. (Az utóbbi Olaszországgal határos város.) A Nagyhercegséget jelenleg autóutak és vasutak kötik össze a szomszédos területekkel. A múltban az összeköttetést csak a tengeri hajózás biztosította. Még az erődítmény megépítése előtt Monaco jelentőségét kikötője adta meg, amely természetes öbölben fekszik, egy 70 méter magas sziklás félsziget mellett. A félsziget egy 600 méter hosszú és 200 méter széles fennsík, a 18 hektár területű, szűk Condamine síkság és a Spélugues fennsík (ma Monte Carlo) lankái, valamint az Alpes Maritines utolsó nyúlványai — északnyugaton az 1130 méter magas Mont Agel és nyugaton az 563 méter magas Téte de Chien — között. A Nagyhercegség tehát olyan félkört alkot, mely egy 17 hektáros, az erős szelek ellen jól védett kikötő mögött terül el. Monaco gazdasági fejlődése III. Károly herceg uralkodása alatt kezdődik, 1859 és 1889 között. Területe 1900 előtt 134 hektár volt; a század elejétől a tengeren aratott térhódítások folytán 152 hektárra nőtt, majd az 1960— 65-ös évek folyamán Larvottónál és a kikötőnél megvalósított feltöltés következtében elérte a 167 hektárt. Végül a Fontvieille mellett folyó munkák lehetővé tették, hogy még 22 hektárt nyerjünk, Igy a terület 189 hektárra növekedett. A terület körülbelül 4 kilométer hosszúságban húzódik a part mentén. A XIX. század utolsó harmadáig a lakosság megélhetését a földművelés, az olajfák, a déligyümölcs és a kikötő biztosították. A nizzai és savoyai grófságok Franciaországhoz csatolásával (1860), a Nizzát Olaszországgal összekötő — Monacót átszelő — vasútvonal megépítésével (1868) és a partmenti út építésének befejezésével (1881), a Nagyhercegség az idegenforgalom felé kezd orientálódni. Ettől az időponttól fogva a Cőte d'Azur kivételes éghajlata mindinkább odavonzza a gazdag külföldieket. A külföldiek áradata nemcsak a helyi kereskedelem fejlődését idézte elő, hanem új épületek, szállodák építését is lehetővé tette, és olyan iparokat is életre hívott, amelyek mindaddig nem tudtak meghonosodni. Ez a gazdasági helyzet napjainkig is fennáll és nélkülözhetetlenné teszi — a szükségletek és a nemzetközi helyzet által nyújtott lehetőségek mértékében — a létesítmények állandó tökéletesítését. Mielőtt napjaink helyzetével foglalkoznánk, beszélnünk kell egy fontos jelenségről, mely lényegesen módosítani fogja az új városrendezés irányelveit. Ez pedig a „Földközi-tengeri Nyár". Monte Carlo kezdettől fogva a legmagasabb rendű, nem átmenő turizmus színhelye volt. Luxushotelek, kaszinó, teraszos kertek, magánvillák vonzották ide a szellemi és művészi élet elitjét, majdnem kizárólagosan télen. Ez a helyzet állt fenn gyakorlatilag a második világháború elejéig. 1945 óta a nyári turizmus felülmúlja a téli látogatottságot. A közlekedési eszközök fejlődésével a kereskedelmi turizmus is kialakult, s a kongresszusi idegenforgalom is kifejlődött. így a Nagyhercegségnek szükségképpen olyan idegenforgalmi létesítményeket kellett létrehoznia, amelyek megfelelnek ennek az új irányzatnak, úgy, hogy ez ne rontsa a táj természeti szépségeit. A lakosság jelentős növekedése — az 1868-as 3000-es számmal szemben 1972-ben már 23 000 —, valamint az új urbanisztikai berendezések megkövetelik, életszükségletté teszik a terület növelését. Francia területbe ékelve, az 1861-ben véglegesen megállapított határvonalak megakadályoznak minden terjeszkedést. A terület szűk volta, a tengerszint feletti 162 méteres nagy magasságkülönbség, a változatos geológiai összetétel mind nagy nehézségeket jelentettek a városrendezőknek. A topográfiai helyzet következtében majdnem valamennyi épület jól látható és így hozzájárul az általános képhez; ez is szükségessé teszi, hogy nagyfigyelmet szenteljünk az épületek külső alakjának. Merész és ugyanakkor óvatos akcióba kellett fognunk, ami lehetővé teszi az ország idegenforgalmi és gazdasági életének megújhodását, anélkül, hogy veszélyeztetné az élet mindennapi ritmusát. Tehát a Nagyhercegségnek a tengertől kell elhódítania a hiányzó földterületet. Mindezen, az átalakulásra irányuló erőfeszítések egy gondolat jegyében történnek: érvényre kell juttatni a természeti elemeket, a Napot és a tengert. Két lehetséges zónát határoztunk meg: az egyiket a kikötőtől keletre, Monte Carlo tengerparti részén, a másikat a Sziklától nyugatra, a Fontvieille-i negyedben. Hogy lehetővé váljék a „Tengerparti Monte Carlo" megvalósítása, feltétlenül szükségessé vált a felszíni vasútvonal megszüntetése. Ezentúl ez a vasút a Nagyhercegség alatt épített alagútban halad, nyugatról keletre. Ez a 3500 méter hosszú alagút öt évig tartó aprólékos munka eredménye, de lehetővé tette, hogy a negyed megszabaduljon azoktól a kibírhatatlan ártalmaktól, amelyeket az ilyen létesítmények rendszerint maguk után vonnak. E körzet városrendezésének és felszerelésének tanulmányozása elvezetett egy nemzetközi szintű lakó- és üdülőzóna kialakításához, amelynek lakóépületei, valamint fürdő- és szálloda felszerelése meg kellett hogy feleljen az új látogató-rétegnek, amely bár különbözik a Nagyhercegség téli vendégeitől, nem kevésbé jelentős. Az erre a negyedre vonatkozó városrendezési terv a következőket foglalja magába: — Központi részén egy strandot. Ez a strand teljes egészében mesterséges, a tengerből nyert két földsáv veszi körül, összesen 16 hektár nagyságban. A központi homokstrand 500 méter hosszú, egy átlagban 30 méter szélességű területen. A meredek, természetes lejtés miatt mesterségesen szelíd lejtésűvé kellett alakítani a víz mélyét. A strand törmelékhomokból épült, mert ezen a vidéken nagyon ritka a természetes homok. Egy háló- és hullámtörő rendszer egészíti ki a berendezést, ami megakadályozza, hogy a hullámzás szétszórja az anyagokat. — A strand mögött egy 15 méter széles, virágültetvényekkel szegélyezett és nagyértékű anyagokból épült gyalogsétány veszi körül a fürdőberendezéseket, az éttermet, a snack-bárokat és az üzleteket. — Végül a strand és a földnyelvek mentén egy széles, két hétméteres úttesttel, egy központi járdaszigettel és széles, virággal teleültetett járdákkal rendelkező út vezet a kerület valamennyi létesítményéhez. Az út egyik része alatt épült a föld alatti parkolóhely, amely közvetlen összeköttetést nyújt a strandhoz és körülbelül 400 kocsi számára biztosít helyet. — Ettől a központi strandtól nyugatra egy „Portier" nevű feltöltött területet kertnek képeztek ki. Itt fogják felépíteni a sokféle rendeltetésű komplexumot: sportpályákat, varietéket, kiállító- és üléstermeket. Ez mint alapépítmény, lehetővé teszi a meglevő kertek és sétányok fejlesztését. A larvottói feltöltött terület a Tengeri Fürdők Társasága vállalkozásában épült. Ez a társaság a koncesszió birtokában a legközelebbi években olyan építkezési programot fog megvalósítani, melynek fő eleme az új „Sportina d'Été", valamint egy zöld parkban szállodák, lakó- és üdülőépületek. Ez az infrastruktúra alkotja a 26 hektár területnyi negyed létesítményeinek összességét. Tehát a fennmaradó tíz hektáron kell felépíteni azokat az épületeket, amelyek a Tengerpart lakónegyedét fogják alkotni. A városnak ez a része tágas, szabad és szellős. Egy sor alacsony épületben biztosltjuk a kereskedelmi élet folyamatosságát. E házsor fölé néhány lineáris épületet emelnek; ezek között itt-ott különböző magasságú vertikális épülettel mintegy pontszerűen kihangsúlyozzák a negyed általános vonalát. így a „Tengerparti Monte Carlo" jóvoltából — mely a legközelebbi években körülbelül kétezer lakást tud biztosítani — a Nagyhercegség kormányzósága egy nagyrészt nyári látogatókból álló klientúrának rendelkezésére fogja bocsátani mindazt, ami kielégíti fürdőzési, sportolási, vagy intellektuális igényeiket. Ugyanakkor a Nagyhercegség ebben a negyedben meg akarja újítani és tökéletesíteni kívánja az exkluzív látogatókör követelményeinek megfelelő szállodai kapacitást. Három vagy négy 7