Budapest, 1973. (11. évfolyam)

6. szám június - A címlapon: Az Angelika eszpresszó a Batthyány téren Csigó László felvétele

nőttoktatási módszerek igen lassan terjednek; a tanítási órák túlnyomó részében nem tértek el lényegesen a gyermekek oktatásában alkalmazott módszerektől. A beszámoltatás, vizsgáztatás merev és néha kedvetlenítő formái sokáig éltek. A legutóbbi időkig nem volt mód az általános iskolai tanulmányok és a munkások szakmai tanfolyamainak összekapcsolására. Viszonylag kevés volt azoknak a tanároknak a száma, akik hivatásukul választották a felnőttoktatást. Nem alakultak ki a hallgatók aktivitását serkentő, önmüvelő képességét fejlesztő munkaformák és olyan oktatási segédletek, amelyek a munka mellett tanuló ember támaszai lennének. A szükségesnél kisebb mértékű a dolgozók munkarendjéhez igazodó, kihelyezett és váltó műszakos osztályok száma. Jó ideig nem volt valóságos kapcsolat az iskolarendszerű felnőttoktatás munkája és a közművelődési intézmények tevékenysége között. Az elmúlt 2—3 esztendőben azonban örvendetes pezsgés tapasztalható a dolgozók iskoláiban. Jó néhány budapesti iskola valóságos kísérleti műhellyé vált. Minden iskolatípusban tanulmányozzák a vizsgák és a beszámolók korszerűsítésének lehetőségét. Megkezdték a komplex tárgyak — integrált oktatás — kialakítását, egyelőre az általános iskolákban; keresik az új szerkezeti megoldásokat, az önálló tanulás irányításának módszereit, eszközeit. A főváros több általános iskolája és vállalata megkísérelte az általános iskolai tanulmányoknak és a dolgozók szakmunkásképzésének, ill. szakmai továbbképzésének összekapcsolását. A Vörös Csillag Traktorgyárban, a Villamosszigetelő és Műanyag gyárban, a Hajtómű és Felvonógyárban, az Öntödei Vállalatnál és a Bőrkonfekció Vállalatnál már ilyen irányú tapasztalatokkal is rendelkeznek. Az általános és a szakmai képzés összekapcsolásának a gyakorlatban máris több típusa, modellje alakult ki, amelyek a következő időszakban minden bizonnyal újabb formákkal fognak gazdagodni. E kezdeményezéseknek bizonyára részük van abban, hogy az általános iskolában 1965 óta tapasztalható csökkenés az idei tanévben nemcsak hogy megállt, hanem a jelentkezők száma az előző évihez képest emelkedett. Ha a januárban, februárban elindult új tanfolyamok hallgatóit is hozzájuk számitjuk, akkor az emelkedés kereken 40 %-os. A középiskolánál kisebb mértékűek a változások. Az igazság az, hogy mindmáig nem alakult ki a fiatal szakmunkások vonzó továbbtanulási formája. Az 1967-ben megkezdett ún. emeltszintű szakmunkásképzésre épített, kétéves iskola nem vált tömegessé. A dolgozók gimnáziumában ma is kb. kétszer annyi fiatal munkás szerez érettségit, mint e kétéves szakközépiskolákban. Az okokat abban látjuk, hogy nem történt meg a szakmunkásképző iskola és a dolgozók kétéves szakközépiskolája tanterveinek kellő egyeztetése. De úgy tűnik, hogy a fiatal szakmunkások nem is kaptak megfelelő tájékoztatást a középiskolai követelményekről. A tanulmányi szelekció nélkül, igen különböző készségszinttel felvett, s gyakran a munkahely támogatását is nélkülöző fiataloknak csak 10— 20%-a tudott leérettségizni. Szükségesnek tartjuk, hogy — az 1972 júniusi, a közoktatással kapcsolatos párthatározat elveinek 4 megfelelően — kialakuljon a szakmunkások új középiskola-típusa, amely vonzóvá teszi a fiatal szakmunkások továbbtanulását. A főváros oktatásügyi irányítása arra törekedett, hogy a rendeskorúak iskolái mellett csak tagozatként működő osztályokat jelentős önálló intézményekké összevonja, a közlekedés szempontjából is megfelelő helyekre telepítse, és növelje az ott dolgozó főhivatású pedagógusok számát. A dolgozók iskoláinak felszerelését jelentős anyagi eszközökkel támogatta. Megoldandó feladatnak tartjuk a felnőttoktatás méreteinek növelését, a kísérletek során bevált új eljárások és módszerek általánosítását, az üzemek, a dolgozók iskolái és a közművelődési intézmények közötti kapcsolatok elősegítését és ösztönzését. A középfokú szakoktatás intézményeinek tanácsi hatáskörbe kerülése után egységes hálózatot szükséges létrehozni. A felnőttoktatás munkahelyi tényezői Szólni kívánunk a felnőttoktatás fejlődésére közvetlenül ható munkahelyi tényezőkről. Azt is mondhatjuk: a továbbtanulás kulcskérdése a munkahelyi légkör, a tudás, a műveltség megbecsülése, ami a dolgozókat ismereteik gyarapítására ösztönzi. Elismerésre méltó törekvésekről tudunk szólni ebben a vonatkozásban is. A MÁV Északi Járműjavító Üzem vezetői az elmúlt év júniusában ismertették elhatározásukat, hogy azon dolgozók részére, akik a hiányzó 8 általános iskolai végzettséget megszerzik, órabéremelést adnak. A Villamos Erőmű Tervező és Szerelő Vállalat szerződést kötött általános iskolai tanulmányaikat befejezni kívánó dolgozóival, s 3 napos pótszabadságot, 400 forintos jutalmat és némi órabéremelést vállalt, ha a dolgozó tanulmányi kötelezettségét teljesíti. A Pamutnyomóipari Vállalat 1971-es keltezésű oktatási szabályzata pontosan felsorolja, milyen kedvezményekben részesíti tanuló dolgozóit. Az érdekeltség bizonyára ösztönzően hat a továbbtanulásra. Az anyagi ösztönzők azonban hatástalanok maradnak, még visszájukra is fordulhatnak, ha a dolgozó munkahelyén nem tapasztal erkölcsi támogatást, baráti biztatást közvetlen vezetőitől, munkatársaitól, brigádja vezetőjétől, tagjaitól. Igaz, hogy az anyagi javak megszerzésére való törekvés érezhető — s gyakran negatív — hatással van a műveltség, különösen az alapműveltség rangjára, értékes voltának elismertetésére; mégsem mondhatjuk, hogy nincs a kezünkben más ösztönző, csupán az anyagi. A műveltség belső, embert gyarapító és a személyes, a családi boldogságot is tápláló értékeinek elismerése — a műveltség terjesztéséért is felelős emberekben — olyan meggyőződésen kell hogy alapuljon, amelynek kisugárzása is hat a maguk műveltségéért eddig keveset tett emberekre. Egy dolgot azonban hangsúlyozunk. Akik fiatalabb korosztályhoz tartoznak, és súlyosabb műveltségi hátrányban vannak, azokat gyakran valamely nehéz, olykor titkolt vagy röstellt családi konfliktus, személyes baj, egyéni gond juttatta ilyen helyzetbe. A tapintatlan biztatás, a hivataloskodó hang, a fölényes felszólítás dacot, gúnyos és hetyke visszautasítást válthat ki. Ha valahol, akkor itt van helye az egyes ember személyes életében rejtőző motívumok kitapintásának, a személyes, emberi kapcsolatokon alapuló bátorításnak. E megjegyzések után, mind a dolgozók iskoláiba járt hallgatók, mind a szakszervezeti szervek véleménye alapján sajnálatosnak mondhatjuk, hogy nem általános az anyagi és erkölcsi ösztönzés kombinációja a továbbtanulás támogatásában. A munkahelyi vezetés szintjén ugyan nincs merev elzárkózás, nemigen kockáztatják meg azt a tarthatatlan véleményt, hogy a dolgozók műveltségének fejlesztésére nem érdemes áldozni. De a munkásokkal közvetlen kapcsolatban álló középszintű vezetők és irányítók között akadnak olyanok, akik nem ösztönöznek, hanem akadályoznak. Az Építők Szakszervezetének Budapesti Bizottsága 1972 decemberében, az oktatás helyzetéről tanácskozva, azt állapította meg, hogy a munkásszállásokon lakó dolgozók 50%-ának nincs meg az általános iskolai végzettsége, a vállalatok közül azonban csak igen kevés készített az oktatással kapcsolatos hoszszabb távú tervet; a munkahelyi, gazdasági vezetők körében értetlenség tapasztalható, különösen az általános iskolai képzésben résztvevőkkel szemben. A Vasas Szakszervezet oktatással kapcsolatos jelentése is akadályozó tényezőként említi a közvetlen gazdasági vezetők magatartását. A dolgozók középfokú esti tanfolyamán tanulmányaikat befejezők körében végzett vizsgálat arról számol be, hogy ezeket az embereket, továbbtanulásukkal kapcsolatosan, munkahelyi feletteseik részéről mintegy 25%ban érték pozitív, ösztönző hatások, kb. 55%-ban a reagálás közömbös volt, vagy egyszerűen elmaradt, és 20%-ban negatív volt. Munkatársaik, közvetlen kollégáik mintegy 16%-ban fejtettek ki negatív hatást, 47%-ban reagáltak közömbösen, 37%-ban pedig pozitívan. A munkatársak reagálása tehát nagyobb mértékben volt pozitív, mint a munka irányítóié. Kétségtelen, hogy a dolgozókkal legközvetlenebb kapcsolatban álló vezetők látják nap mint nap a hétköznapi munka apróbbnagyobb bajait, ők érzik legközvetlenebbül, hogy a munkahelyeken sokszor nem is anynyira a szakképzett, magasan kvalifikált munkásban van hiány, hanem éppen a szakképzetlenben. ők érzékelik leginkább, hogy a budapesti állami iparban bejelentett fizikai munkaerőigény 54%-a szakképzetlen munkaerőre vonatkozott, ők érzik legközvetlenebbül a jelentős munkásvándorlás káros hatását. (1972. III. negyedében Budapesten az összes ágazatok legkülönbözőbb munkahelyein több mint 100 ezren változtattak munkahelyet.) Az objektív nehézségek tehát jelentősek; mégsem menthetnek fel azonban senkit az alól a kötelezettség alól, hogy a dolgozók személyes érdeke és a népgazdaság egészének érdekei szempontjából nagy fontosságú művelődést erejéhez mérten segítse. Az általános és szakmai képzés összekapcsolása A kormány 1014/1971. sz., a munkások továbbképzési rendszeréről, valamint a 2046/1971. sz., a középfokú végzettségű szakemberek továbbképzési rendszeréről szóló határozatai, amelyekhez nagy fontosságú munkaügyi minisztériumi és más ágazati főhatósági