Budapest, 1973. (11. évfolyam)

6. szám június - A címlapon: Az Angelika eszpresszó a Batthyány téren Csigó László felvétele

1960-ban a 20—29 éveseknek kereken 32%-a végzett középiskolát, 1970-ben ez az arány már közel 47%. Alapos feltételezésünk: néhány év múlva olyan művelődési viszonyokról beszélhetünk Budapesten, hogy az először munkába lépő fiatalok többsége, a munkakezdés időpontjában, vagy azt közvetlenül követő rövid időn belül, érettségivel rendelkezik. Érdemes a fejlődés dinamikáját is megfigyelnünk. 1960-ban a 20—29 évesek korosztályának 26,7 %-a nem rendelkezett általános iskolai végzettséggel. Számuk kereken 64 000 volt. Tíz évvel később, 1970-ben ez az arány csupán 5,4%, abszolút számuk pedig nem egészen 17 000 volt. Egy évtized alatt tehát egy azonos korú réteg műveltsége lényegesen jobb helyzetet mutat. De vizsgáljunk meg egy másik összefüggést! Hogyan élt a rendelkezésére bocsátott művelődési lehetőségekkel egy meghatározott korcsoport? Válasszuk ki az i960, évi 20—29 éves korcsoportot, és nézzük meg, hogy egy évtized múltán milyen képet mutat e korosztály iskolázottsága. Mint már említettük, ennek a korosztálynak 26,7 %-a nem rendelkezett befejezett általános iskolai végzettséggel 1960-ban. Tíz év alatt ugyanez a korosztály 19%-ra csökkentette elmaradását. Több mint 16 000, e korosztályba tartozó dolgozó fejezte be az általános iskolát. Ez a korosztály arra is felhasználta az eltelt 10 esztendőt, hogy tömegesen szerezzen középiskolai végzettséget. 1960-ban e korosztály 29,4 %-a rendelkezett érettségivel, 1970-ben már 36,8%-ának volt ilyen végzettsége; ez mintegy 22 000 fős növekedést jelent. Iskolarendszerű felnőttoktatás Mindezek után tekintsük át, milyen állapotban van az iskolarendszerű felnőttoktatás. Tényként megállapíthatjuk, hogy a dolgozók iskoláinak óriási érdemei vannak a hazánkban végbemenő kulturális forradalomban. 1945 óta Budapesten kereken 75 000 dolgozó szerzett általános iskolai végzettséget, és megközelítően 125 ooo-en érettségiztek a dolgozók középiskoláiban. Az 1960-as évek közepéig általában igen magas számok jellemezték a dolgozók iskolájának minden típusát. 1965-től kezdve azonban nagyarányú csökkenés kezdődött, különösen az általános iskolában. Az 1964—65-ös tanévben még kereken 14 000 dolgozó iratkozott be az általános iskolába, az 1971—72-es tanévben alig több, mint 4200. Az 1964—65-ös tanévben 6542 dolgozó jutott nyolcadikos bizonyítványhoz, az elmúlt esztendő végén csak 1842 volt a számuk. A középiskolákba 1964—65-ben 67 500 dolgozó iratkozott be, a jelen iskolaév kezdetén 45 178. Sikerrel érettségizett a csúcsnak számító 1966/67. esztendőben 9898 hallgató, az elmúlt év végén pedig 6706. Miközben a méretek csökkentek, egyidejűleg nagyfokú fiatalodás is végbement a dolgozók iskoláiban. Az idei tanévre vonatkozó adataink szerint a dolgozók általános iskoláiban az összes tanulók 36 %-a 20 éven aluli, 61 %-a 30 éven aluli. A dolgozók néhány általános iskolájában megteremtették azt a lehetőséget, hogy a tankötelezettségi koron belül általános iskolát el nem végzett fiatalok speciális esti tagozaton fejezhetik be a 8. osztályt, ha az iskolával szerződésben álló üzemnél napi 4, ill. 6 órás munkát vállalnak. E fiatalok száma e tanév elején kereken 650 volt. A fiatalodás jellemző a dolgozók középiskoláira is. A 22 éven aluliak aránya az esti tagozaton 69%; a 30 éven aluliaké 93%. A levelező tagozaton a 22 éven aluliak aránya 43%; a 30 éven aluliaké pedig 84%. Fontos megjegyeznünk, hogy ez a továbbtanulási forma mindinkább a fizikai munkát végzők és közöttük is a szakmunkások iskolájává kezd válni. A dolgozók középiskoláiba járó hallgatók 55 %-a fizikai munkás, 44 %-a szakmunkás. Az előbb említett folyamatok közül természetesnek kell tekintenünk a fiatalodást, örvendetesnek a szakmunkások és általában a fizikai dolgozók jelentős arányát a középfokú oktatásban; de nyugtalanító jelenségnek tekintjük a nagyarányú csökkenést az általános iskolákban. Nem állítjuk, hogy a csökkenés elkerülhető, de mértéke túlzott. Az okokat sokfelé kereshetjük, de most az iskolarendszerű felnőttoktatás néhány belső problémájáról szólunk. A felszabadulás utáni, hatalmas arányú társadalmi mobilitással együtt járó, igen nagy volumenű felnőttoktatás a 60-as évek közepéig mintegy elfedte a dolgozók iskoláinak belső pedagógiai problémáit. Két évtized is eltelt, és nem alakult ki a dolgozók iskoláinak a fiatalokétól jelentősen eltérő, sajátos arculatú, a dolgozók igényeihez közelebb álló programja. A korszerű fel-