Budapest, 1973. (11. évfolyam)
4. szám április - Barkoczi Péter: Az Orczi háztól a Madách térig
Gyermekek a XV. század végén, Hans Burgmayr fametszete (Molnár János reprodukciói) Zolnay László Pest-budai gyermekek a régi világban Hová lettek a régi, hajdanvolt gyerkőcök ? Mi lett a soruk ? Nyilván felnőttek. Éltek — és régesrég meghaltak. Rég meghaltak már azok is, akik ifjúságuknak évadján látták őket. Meg azok is, akik elsiratták őket. Nem is ilyen meddő, elégikus merengésnek szánnám ezt az elmélkedést. Inkább eszméltetőnek: milyen volt a gyermek hely-36 zete a régi világban ? Milyen volt szerepe, erkölcsi rangja, joga? Milyen gond övezte a néhai emberpalántákat ? Azokat, akik a világot — a szónak egészen szoros értelmében — mindig csak lentről, alulról látták! (Úgy, mint a szónak tágabb értelmében a szegények, a társadalmon kívüliek.) Milyenek voltak ezek a gyerekek, akiknek szemmagassága a felnőtteknek mindössze legfeljebb az öve-táját verte ? S az asztaloknak lapját nem fentről, hanem alulról szemlélték. Látnivaló, hogy a régi gyermekek életének történetét korántsem meríti ki az oktatás története. De még a nevelésé sem. Holott pedig a nevelés fogalomköre jócskán nagyobb, mint az oktatásé, a tanulásé. A gyermek jogállása — a „törvénytelen" gyerek A gyermek helyzetét már születése meghatározta. Mégpedig azzal: ki kinek a magzataként látta meg a napvilágot? A régi világ gyermekeinek helyzetét éppenúgy a származás rendje határozta meg, mint ahogyan a származásrend volt magának a társadalomnak is egyik meghatározója, jellemzője. A nemesember gyermeke nemesnek, a polgáré polgárnak, a paraszté — jobbágyé — jobbágynak született. Buda városának régi Jogkönyve — amely még a XIV. században keletkezett —, követve mintaképeit, a német városok jogkönyveit, már akkor megméri az újszülöttet, amikor az a világra jön. És jaj néki, ha könnyűnek —„törvénytelennek" — találtatik! Hát mi volt ez a „törvénytelenség"? Amelynek árnyai jogrendszerünknek nem egy középkori csökevényével együtt egészen a felszabadulásig visszakísértettek. A középkor törvénykönyvei szívesen bújtak a biblia háta mögé. A hűbériség, a származásrend jogtudósai szívesen takaróztak ó- és újszövetségi idézetekkel. Ez egybevágott az „Isten kegyelméből való" hűbéri rend örök és változtathatatlan mivoltának tanával. A gyermek „törvényes" vagy „törvénytelen" helyzete megítélésénél szívesen hivatkoztak az Ószövetség Mózesére. Szerinte Isten azt mondotta légyen a — szolgálólányával, Hágárral — fiat nemző Ábrahámnak: „... taszítsd el magadtól a cselédet, Hágárt, fiával (t. i. fiatokkal), Iszmáéllal együtt... a cseléd fia ne úgy örököljön, mint a törvényes fiú..." A Budai Jogkönyvnek a törvénytelen gyermekekről írott szöveges része elveszett, csak a fejezetcím maradt meg. De az országos törvény, meg a többi magyarországi — részben német — városé, jó tükre a Budán-Pesten volt viszonyoknak is. Ezek szerint az a gyerek, akinek szülei nem kötöttek házasságot, törvényen kívül áll. Az ilyen gyerek — ha felnő —, nem nyerheti el a város polgárjogát. Törvényes születésű személlyel nem köthet házasságot. Az ilyen nem örökölheti szülei vagyonát. (A híres Szásztükör még azt is tiltja, hogy azokat a házasságon kívül született gyermekeket, kiknek szülei utóbb összeházasodtak, törvényesnek tekintsék.) Persze, a törvénytelen gyerekekre is az vonatkozik, amit Temesvári Pelbárt — XV. századvégi budai prédikátor — a gazdagok bűneire mondott: a