Budapest, 1972. (10. évfolyam)

2. szám február - Szabó Gabriella: Gyermek- és ifjúságvédelem

Szabó Gabriella Gyermek- és ifjúságvédelem Budapesten a kerületi tanácsok oktatási osztálya, mint elsőfokú gyámhatóság látja el a kiskorúak, valamint a gondnokságra szorulók személyi és vagyoni érdekvédelmét. A gyámhatósági munka általában gyámügyi és gyermekvédelmi feladatokra oszlik. A gyámügyi főelőadók és előadók hatáskörébe tartoznak a kiskorú örökbefogadásával, házasságkötésének engedélyezésével, családi jogállásának rendezésével kapcsolatos ügyei, a kiskorúak kivándorlása, vagyonának kezelése, gyám vagy gondnok kirendelése, környezettanulmányok gyeimekelhelyezési, illetve láthatási ügyekben, szükség esetén a bíróságok és a társhatóságok megkeresése stb. Budapest huszonkét kerületében körülbelül százharmincan végzik ezeket a — sokszor nagyon bonyolult, rendkívüli körültekintést és tapintatot igénylő — feladatokat. Közülük mutatunk be néhányat. Gaálné dr. Hajdú Mária 1968-ban lett gyámügyi előadó a VIII. kerületben. A pedagóguspályát cserélte fel ezzel a feladatkörrel. A tanári diploma megszerzése után öt évig a Práter utcai általános iskolában tanított, közben esti egyetemen jogot tanult. Tulajdonképpen mindig jogász akart lenni; a bírósági munkában a családjogi és a válóperes ügyek érdeklik elsősorban. S hogy a jogtudományok diplomásaként mégis a gyermekek gyámolítását, védelmét választotta hivatásául, annak egyszerű az oka, a magyarázata. Nagyon szereti a gyerekeket, mindenekelőtt a felnőttek, gyakran a szülők közönyével, lelkiismeretlenségével szemben védelemre szorulókat. A gyámhatóságokon évről-évre több hozzá hasonló, fiatal diplomás — főleg nő — található. Pedagógusok, pszichológusok, jogászok, akik nagy szakértelemmel és emberséggel, kedvvel és energiával végzik munkájukat. Budapest többi kerületéhez hasonlóan, a nyolcadik kerületben is az ifjúságvédelmi felügyelet, ezen belül az óvintézkedések, még pontosabban az állami gondozásba vétel az ügyiratok leggyakoribb témája. A Józsefvárosban most 600 állami gondozott gyermek van nyilvántartásban. A szülők iszákossága, a munkakerülő környezet, a zilált családi élet iskolakerülésre, csavargásra, esetleg bűncselekmények elkövetésére csábítja a serdületlen és a serdülő fiatalok egy részét. Védelmük a rájuk leselkedő veszedelmek ellen állami, társadalmi feladat és kötelesség mindenütt, ahol a szülők, a közvetlen családtagok mint nevelők csődöt mondtak. A családnál és a nevelőotthonban végzett környezettanulmány alapján éventefelülvizsgálják minden egyes állami gondozott gyermek ügyét; azután hivatalból megszűntethetik az állami gondozást, ha a szülők életmódja és a gyermek magatartása ezt megnyugtatóan indokolja. A Fővárosi Tanács előírása szerint az iskolás gyerekek félévkor, de lehetőleg csak a tanév végén hagyják el az intézetet, hogy a környezetváltozás életükben és a tanulásban minél kisebb zavart okozzon. Elgondolkoztató, szomorú tény, hogy amikor a család megnövekedett jövedelme alapján a gyámhatóság fel akarja emelni az intézeti gondozási díjat, a legtöbb szülő azonnal kéri az állami gondozás megszűntetését. Úgy kalkulálnak, hogy azért a pénzért — illetve kevesebbért — otthon is „elvan" a gyerek. így aztán a gyámügyi előadók alig-alig merik kérni a gondozási díj felemelését, mert tudják, hogy a szülő jobb anyagi helyzete nem elég és nem is a legfontosabb indok az állami gondozás megszűntetéséhez. De ezek még nem is a legaggasztóbb ügyek. Az egyik fogadási napon például segítségért jött egy tizenöt éves vékony, nyurga, sápadt-szőke kamasz, Sz. Béla, a gyámhatóság régi „ügyfele." Évek óta állami gondozott, a család vigasztalanul zilált helyzete miatt. Nővére most lett tizennyolc éves, nagykorú, így kikerült az állami gondozásból. Az apa minden pénzt italra költ, sőt eladja a család tüzelőjét, a gyerekek ruháját is. Az anya idegbeteg, havonta megkísérli az öngyilkosságot. Bár a gyerekek mindennek ellenére jól tanulnak, kedvesek, és nagyon szeretik édesanyjukat, ilyen körülmények között nem élhetnek otthon. A gyámhatóság már korábban — élve a vér szerinti kihelyezés lehetőségével — a Törökbálinton lakó nagyszülőknél helyezte el Sz. Bélát és nővérét. A gondozási díjat az édesanyától vonják, de pénzt a nagyszülők a gyerekek korábbi otthona, a pomázi intézet mulasztása miatt 1971 márciusa óta nem kapnak. Béla most a gyámhatóság segítségét kéri, mert a nagyszülők a párszáz forintos nyugdíjból nem tudják őt is eltartani. Dr. Mihálkovics Miklósné, gyámügyi főelőadó már fogalmazza is a levelet az intézet igazgatójának. Nem először! „Ügyfél" egy ijedt arcú kislány, a tizenhat éves T. Katalin is. Kéri, vegyék ideiglenes állami gondozásba, mert pillanatnyilag a kerületben lakó nagynénjénél van, akinek a férje közveszélyes idegbeteg, tehát ott nem maradhat, oda emiatt be sem jelentkezhet. Három napja jött el otthonról, Gyömrőről, mert az apja gyakran iszik, ezért a mostohaanyja állandóan ideges, veszekszik. Őt valósággal üldözi és azzal gyanúsítja, hogy viszonyt folytat a saját apjával . .. Mihálkovicsné ebben az ügyben is azonnal intézkedik. Ő második éve dolgozik itt, azelőtt az egyik fővárosi kórházban volt laboratóriumi asszisztens, közben az esti egyetemen megszerezte a jogi diplomát. Kérdem, hogyan képesek elviselni idegileg és lelkileg az emberi gondok, gyötrelmek, tragédiák szüntelen áradatát. — Sok múlik az egyéni alkaton — felelik. Nem elég a hivatástudat. Van, aki már tíz-húsz éve csinálja ezt és bírja. Nemrég viszont az egyik fiatal gyámügyi előadónőt az orvos már egy év után más munkára javasolta. Dr. Hajdú Mária megjegyzi: néha ő is el-elcsügged a rengeteg baj láttán. De a lehangoltság nem tart, nem tarthat soká, mert nap mint nap, minden órában új és újabb ügyek, emberek, gyermekek sorsa vár elintézésre. S már veszi is a kabátját, elköszön; a bíróságra siet. Ezúttal tanuként idézték be egy tartásdíj elmulasztása miatt kitűzött tárgyalásra. Bányász Antalné három éve gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő Zuglóban. Huszonnégy évig tanított a Miskolci utcai általános iskolában; hosszabb időn át társadalmi munkásként gyermekvédelmi megbízott volt. Tudták róla a gyámhatóságon, hogy mindig erre a pályára vágyott. Igy aztán, amikor megürült egy hely, szóltak neki és ő szívesen, boldogan vállalta ezt a munkakört. A kérdésre, hogy nem bánta-e meg az álláscserét, egyszerűen annyit mond: tudta, mire vállalkozik, nem érte meglepetés, csalódás. Amióta itt dolgozik, még jobban látja, tudja, hogy jól választott, hiszen oly sok a segítségre, védelemre szoruló gyermek. Évről-évre több. Egyre gyakoribbak a jelzések az iskolákból, a lakóhelyekről, a rendőrségről. Mind több és súlyosabb ügy kerül a XIV. kerületi gyámhatóság munkatársai elé. Ennek egyik oka, hogy sokezren költöznek az új zuglói lakótelepre, egész Budapestről; a lebontásra ítélt, ósdi városrészek mélységeiből is. — Az ügyek szövevényében hogyan telik el egy-egy hete? Mennyi a munkaideje? Milyen a munkabeosztása? — kérdem. — A munkaidő hivatalosan napi nyolc óra, fél kilenctől ötig, mert hiszen hivatalnokok vagyunk — feleli Bányász Antalné. — Az akták valóban itt maradnak öt óra után, a fiókokban, a polcokon; de az ügyek aggasztó kuszasága ott marad afejünkben, az idegeinkben, a gondokat hazavisszük magunkkal. Az éjszakai nyugalmunkat sem kíméli. A valóságban is kötetlen a munkaidőnk, mert ha például öt óra előtt két perccel megszólal az asztalomon a telefon, hogy valahol életveszélyben van egy asszony meg a gyerekek, sikoltozásuk felveri a szomszédokat, mert a részeg apa kiirtással fenyegeti őket — akkor azonnal oda kell mennünk és meg kell próbálnunk csendetrendet teremteni. De ha nem hívásra megyünk ki a munkaidő után, hanem az aznapra tervezett környezettanulmány végett — ez csak elvileg fél óra, gyakran két-három óra hosszat is ott kell maradnunk. Az pedig természetes velejárója ennek a munkának, hogy egy-egy családhoz sokszor négyszer-ötször is el kell menni, míg végre otthon találjuk őket. — Megértő és türelmes élettárs nélkül a gyámhatóságon dolgozó asszonyok nemigen tudnák vállalni ezt a munkát. Az én férjem szerencsére ilyen. Ha haza-15