Budapest, 1972. (10. évfolyam)

1. szám január - Nádass József: Terek

Amikor még csavargó ember voltam (kicsit haboztam, hogy az „ember" szót ideiktassam, hiszen fölösleges, a csavargó az igazi ember; akkor vagy ember igazán, ha bebarangolod a világot), nos, a régmúlt évtizedekben a városoknak nem az utcáit — a tereit szerettem leginkább. A tereknek levegőjük van, a legkisebbnek is tág horizontja. Az útnak, utcának mindössze két oldala, ezenkívül egyirányba visz; a terek viszont akár kör-alakúak, akár négy-, hat- vagy nyolcszegletűek, sokkal több meglepetést rejtegetnek, változatosságot nyújtanak, tágabb szabadságot. A legtöbb téren fák sorakoznak, bokrok guggolnak, gyep kínálkozik; a tér a város álma, emlékezteti arra az időre, amikor még falu volt, amikor még a természet uralkodott itt, titkolt gondolat, zárójelek közé rejtett vallomás, a legmélyebbről jövő. A téren padok vannak, az előkelőbbje szökőkúttal büszkélkedik, puffadt békák köpik a vizet, visszahulló, ragyogó sugárban, angyalkák, najádok, sellők kacérkodnak, Poseidon fürdik; az persze rosszabb, ha valamiféle szobrot raktak a közepére, valaki, aki életében derék volt és tevékeny, most megcsúfolva, megmerevedve áll a hivalkodó talapzaton és elkívánkozna onnét. Várom, hogy egyszer József Attilával egy gyepszőnyeg közepén találkoznék; ott szemlélődik, lépeget a margaréták és kankalinok között. A tér kinyújtott tenyér: a városok házai fölé emel, tágul a tüdő, felmagasodsz ! A világ nyolcvanhatezer-ötszázhuszonkettő terén gyerekek játszanak, labdát gurítanak, karikát indítanak, homokból várat építenek, hajókat bocsátanak az engedelmes vagy tarajos hullámokra, hallod sikongásukat, mosolyra fakaszt nevetésük, merészek ők és dicséretesen eszesek, mert fittyet hánynak a felnőttek intézkedéseinek; ha meg parknak nevezték ki a teret és karszalagos, botos parkőr jár körbe, az ő utasításainak még boldogabban. Miként az üldözött egykoron a templomokba mint menedékhelyre, úgy menekülnek a szerelmesek a terekre. Ha nincs párod, és vele édes szándékod, alkonyat után kerüld el a tereket, ha nem teszed, megsérted a legszentebb játékszabályokat, ne zavard azokat, akik jogosan, fontos, a természet által rájuk diktált ügyeikben tartózkodnak ott. Ha az iktató nem piszmogna ily soká és végre megérkezne királyi vagy diktátori kinevezésem, sürgős, szigorú paranccsal — vigyázzatok, a bakó árnyéka felsötétlik! — megtiltanám, hogy szerelmeseken kívül bárki — mondom, alkonyat után — bármely tér elmélyült társalgásra alkalmas helyein tartózkodjék. lUadass József L, jegfőbb ideje, hogy a terek területén így intézkedjenek; már öthat évtizede is elkelt volna az ilyesmi, annak idején hiányoltam is, nehezményeztem is, ám ha már a forgalomból kivont nemzedékek méltán panaszkodtak ez abuzus ellen, legalább most teremtsünk rendet a tereken. Azt persze helyeslem, hogy nappal, amikor a szerelmesek nem igénylik, egyedül üldögélő, a gyerekeket figyelő, a levegőbe bámuló, tekintetükkel a madarak repülését követő, a múlton elmerengő vagy könyvet olvasgató magánosoknak is megengedtetik a terek élvezése. Mindenütt, a világ minden városában. A világ minden ... Dehogy is merek én vállalkozni arra, hogy felsoroljam mind a tereket és dicséretét zengjem valamennyinek, ahol én magam, nem rövid életemben, bámészkodtam, körbejártam, álmodoztam, egyedül vagy társammal padon üldögéltem. Nem véstem szívet vagy nagyszerű emlékeket ébresztő kezdőbetűket egyetlen pad fájába sem — hogyan bírnám pótolni most az elmulasztottakat! Csak szülővárosom hány terét kellene újra meglátogatnom! Az első tér, ahol rácsodálkoztam a világra, poros és szegényes volt, satnya fákkal. Nyilván ma sem tündöklik buja növényzettel, márványpalotákkal szegélyezve. De az én emlékezetemben az Almássy tér megrendítő kalandok színhelye volt. Hozzá fűződik gyermekkorom első emléke. Két és fél, hároméves lehettem, amikor naponta, ha kedvező volt az idő, az egyik bérkaszárnya harmadik emeleti lakásából ide kísért le a sokszoknyás pesztonka. így lettem törzsvendég, mulatozásomnak azonban bármikor véget vethetett a harmadik emeleti ablakból kihajló, szigorú mama felrendelő parancsa. De addig játszani lehetett Irénkével és más, hozzám hasonló népséggel, ezenkívül bámulhattam az embereket. A legmegdöbbentőbb az volt, amikor egy kora délelőtt borzongva megpillantottam a szomszéd padon fekvő mezítlábas, rongyos csavargót. Verebek fürödtek a homokban, galambok szálltak a levegőben, a teret körülölelő utcákon nehéz teherkocsik zötyögtek, elegáns konflisok, sőt, fiákerek gördültek, a nap sütött és az a rongyba bugyolált férfi 34 Csigó László felvétele